Kipattant a BMW-ből, és ordenáré módon őrjöngött – a köpködés sem maradt el
Kérünk szépen, hogy lájkold, kommenteld és oszd meg a videót, hogy sok ember tanulhasson belőle. 📢 Nálunk havi 1M+ autós figyel. 👉 Jelenj meg partnerként a videókban! 👉Lehetőségek itt: https://bpiautosok.hu/partner-program Egy budapesti taxis fedélzeti kamerája rögzítette az esetet, amely egy kanyarodási manőverrel és egy dudaszóval kezdődött, majd egészen alpári szóváltásba torkollott. A taxis zöld jelzésnél kanyarodott volna kis ívben jobbra, amikor a szemből érkező BMW vezetője balra kanyarodva elé vágott, és nem adta meg neki az elsőbbséget. A taxis dudált, a BMW-s reakciója azonban meglehetősen indulatosra sikerült: Kipattant az autójából, odament a taxishoz, majd extrém ordenáré stílusban kezdte leteremteni a sofőrt. A köpködés sem maradt el. Szerencsére a konfliktus nem fajult tettlegességig. A felek végül elváltak egymástól, és mindenki folytatta az útját. Visszafordult az M1-M7 közös szakaszán Egy másik meghökkentő esetet is rögzített egy másik olvasónk: 2026. október 24-én, 12 óra 7 perckor az M1–M7 közös kivezető szakaszán, az OMV-kút és a McDonald’s közelében egy autós egyszerűen a forgalommal szembe fordult. "A gyorsítósávon, szemből haladva próbált behajtani az étterem parkolójába." - írta meg a beküldő. A kulturált közlekedés főtámogatói: SimpleBiztositas.hu - Megérkezett a SimpleBiztosítás! Kösd te is itt az autós biztosításaidat és nyerj egy autót! További információ: simplebiztositas.hu 70mai. Fedélzeti kameráikat keresd itt: https://www.arukereso.hu/CategorySearch.php?st=70mai --------------------- TÁMOGATÓINK: https://www.simplebiztositas.hu - SIMPLEBIZTOSITAS.HU - Megérkezett a SimpleBiztosítás! Kösd te is itt az autós biztosításaidat! https://www.ejogsi.hu - eJOGSI.hu - Ne Te legyél a következő dashcam-sztár, inkább tanulj nálunk vezetni! 70/5522500 https://fellpack.hu - FELLPACK.HU - Csomagolóanyagok széles választéka raktárról - Zacskó, zsák, doboz, boríték, ragasztószalag és sok minden más https://autovignet.hu – Autópálya matrica vásárlás online Egy FELIRATKOZÁSSAL IS TÁMOGATHATSZ minket, amit előre is nagyon köszönünk Neked! Új tartalmakért KÖVESD weboldalunkat: https://bpiautosok.hu , valamint Facebook oldalunkat: https://fb.com/bpiautosok.hu ------------------------- Örömmel látjuk a véleményed, de kérünk, hogy kommenteléskor tartsd be az alábbi szabályzatot. Maradj tisztelettudó! Ne sérts meg másokat! Kerüld a trágárságot és a gyűlöletkeltést! Ne ossz meg jogsértő tartalmat/kommentet! A teljes hozzászólási szabályzat itt olvasható: https://bpiautosok.hu/olvasoi-hozzaszolasok-szabalyzata Köszönjük, hogy kulturált és értelmes beszélgetést folytatsz felületeinken! -------------------------





