Ezért utálják a rollereseket – hajmeresztő jelenetet rögzített a kamera Budapesten
Kérünk szépen, hogy lájkold, kommenteld és oszd meg a videót, hogy sok ember tanulhasson belőle. ----------------------- 📢 Nálunk havi 1M+ autós figyel. 👉 Jelenj meg partnerként a videókban! 👉Lehetőségek itt: https://bpiautosok.hu/partner-program --------------------- Újabb három olyan közlekedési jelenetet válogattunk össze olvasóink fedélzeti kamerás felvételeiből, amelyek jól mutatják, milyen váratlan és veszélyes helyzetek alakulhatnak ki az utakon – akár egyetlen pillanat alatt. Az első eset Budapesten, a Szondi utca és a Dózsa György út környékén történt július 13-án. Beküldőnk az Állatkert felé tartott, amikor a járdáról lehajtott egy rolleres. Őt közvetlenül követte egy másik, aki az autó előtt elvesztette az egyensúlyát és az úttestre esett. A sofőrnek csak a gyors reakciójának köszönhetően sikerült elkerülnie az ütközést. A második felvétel július 21-én este készült a Kossuth Lajos utcában. A videón két fiatal látható egy bérelt elektromos rollerrel, akik a beküldő szerint a forgalmi szabályokat figyelmen kívül hagyva próbáltak balra kanyarodni. Záróvonalon keresztül, kötelező haladási irányt jelző táblák ellenére vágtak át három forgalmi sávon, miközben feltartották a mögöttük haladó járműveket. A felvétel alapján a kialakult helyzet miatt még szóváltás is kialakult. A harmadik jelenet már nem szabálytalanságról, hanem egy rendkívül veszélyes cselekményről szól. Július 11-én dél körül az M3-as autópályán, Miskolc irányába, a 16-os kilométer előtti fóti hídnál egy ismeretlen személy egy kézi súlyzót dobott le a felüljáróról. A tárgy közvetlenül a beküldő autója előtt csapódott az úttestre, majd visszapattant és mintegy 120 km/h tempónál eltalálta azt a jármű. Személyi sérülés szerencsére nem történt, az autó azonban megsérült. A beküldő arra kér mindenkit, hogy aki a megadott időpontban az ellenkező irányban közlekedett, és fedélzeti kamerája rögzíthette az esetet vagy az elkövetőt, juttassa el a felvételt a rendőrséghez. A kulturált közlekedés főtámogatói: SimpleBiztositas.hu - Megérkezett a SimpleBiztosítás! Kösd te is itt az autós biztosításaidat és nyerj egy autót! További információ: simplebiztositas.hu 70mai. Fedélzeti kameráikat keresd itt: https://www.arukereso.hu/CategorySearch.php?st=70mai --------------------- TÁMOGATÓINK: https://www.simplebiztositas.hu - SIMPLEBIZTOSITAS.HU - Megérkezett a SimpleBiztosítás! Kösd te is itt az autós biztosításaidat! https://www.szamlazoprogramom.hu - SZAMLAZOPROGRAMOM.HU - Nem csak számlázó! Készletkezelés, webáruház-integráció, automatizált ügyvitel https://fellpack.hu - FELLPACK.HU - Csomagolóanyagok széles választéka raktárról - Zacskó, zsák, doboz, boríték, ragasztószalag és sok minden más https://autovignet.hu – Autópálya matrica vásárlás online Egy FELIRATKOZÁSSAL IS TÁMOGATHATSZ minket, amit előre is nagyon köszönünk Neked! Új tartalmakért KÖVESD weboldalunkat: https://bpiautosok.hu , valamint Facebook oldalunkat: https://fb.com/bpiautosok.hu ------------------------- Örömmel látjuk a véleményed, de kérünk, hogy kommenteléskor tartsd be az alábbi szabályzatot. Maradj tisztelettudó! Ne sérts meg másokat! Kerüld a trágárságot és a gyűlöletkeltést! Ne ossz meg jogsértő tartalmat/kommentet! A teljes hozzászólási szabályzat itt olvasható: https://bpiautosok.hu/olvasoi-hozzaszolasok-szabalyzata Köszönjük, hogy kulturált és értelmes beszélgetést folytatsz felületeinken! -------------------------





