HírRadar
Partizán2026. 11. 02. 08:00

Mibe kerül a nőknek a ratifikáció késleltetése?

Az Isztambuli Egyezményt, hivatalos nevén Az Európa Tanács Egyezményét a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról 2014. Március 14-én írta alá Magyarország, de soha nem ratifikálta, azaz tette a magyar jogrend részévé. Pedig tele van a nők elleni erőszak hatékony megelőzésére és az elkövetők valódi felelősségre vonására alkalmas gyakorlati irányelvekkel, amelyeket a ratifikációval a hazai bíróságok, hatóságok és jelzőrendszeri szakemberek is végre alkalmazni kényszerülnének, ami nők és gyerekek életét mentené meg, illetve garantálná a biztonságukat a bántalmazójuk elől. A FIDESZ-KDNP kifejezetten elutasította a ratifikációt, mondván: az egyezmény a genderlobbi eszköze. Ez a típusú szándékos félreértelmezése az egyezményben foglaltaknak számos európai jobboldali kormány eszköztárában szerepel, többek között Törökország esetében is - pedig egy török nő tragikus esete katalizálta magát az Isztambulban aláírt dokumentumot és a török állam elsőként ratifikálta azt. Erről az esetről, az Isztambuli Egyezmény konkrét tartalmáról és a nők elleni erőszakkal szembeni hatékony jógyakorlatokról készítettük ezt az összefoglalót. Meglátjuk, a TISZA kormány mit lép az ügyben. Az Isztambuli Egyezmény szövegének magyar fordítása: https://nokert.hu/isztambuli-egyezmeny-szovege-magyar-nyelven/ Lídia Balogh: The Ratification Status of the Council of Europe's Istanbul Convention Among EU Member States. (MTA Law Working Papers, 2020.) https://jog.tk.elte.hu/mtalwp/the-ratification-status-of-the-council-of-europes-istanbul-convention-among-eu-member-states?download=pdf Szomora Zsolt: A szexuális önrendelkezés büntetőjogi védelme (Fundamentum, 2017/3-4., 61-65. o.) http://fundamentum.hu/sites/default/files/fundamentum-17-3-4-09.pdf Tarik Abdel-Monem: Opuz v. Turkey: Europe’s Landmark Judgment on Violence against Women. (Human Rights Brief 17, no. 1 (2009): 29-33.) https://www.corteidh.or.cr/tablas/r23564.pdf — Host, szerkesztő - Balogh Zsófi Vezető szerkesztő - Pap Szilárd Felelős szerkesztő - Puskár Krisztián Szakmai vezető - Hargitai Fanni Operatőr, vágó - Niedermüller Erik Grafika - Hajdu Botond Kommunikáció - Zsoldos Mirjam, Gál Borbála Gyártásvezető - Karsai Anna Legyél rendszeres támogató! https://cause.lundadonate.org/partizan/adomany Ki a Faluba!: https://keletipartizan.hu/ Partizán webshop: https://shop.partizan.hu/ — Írj nekünk! Ha van egy sztorid, tipped vagy ötleted: szerkesztoseg@partizan.hu Bizalmas információ esetén: partizanbudapest@protonmail.com (Ahhoz, hogy titkosított módon tudj írni, regisztrálj te is egy protonmail-es címet.) Támogatások, események, webshop, egyéb ügyek: info@partizan.hu — Csatlakozz a Partizán közösségéhez, értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról! https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban — Legyél önkéntes! Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához: https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez — Iratkozz fel a Szignálra: https://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-szignalra-a-partizan-kulpolitikai-hirlevelere/ Iratkozz fel a Partizán új médiaprojektjének a hírlevelére! https://actionnetwork.org/forms/keleti-partizan-maradjunk-kapcsolatban/ Iratkozz fel a Partizán Szerkesztőségi Hírlevelére! https://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-partizan-szerkesztoinek-hirlevelere

Ugyanettől a csatornától

Korábbi videók

Összes videó a csatornától →