Potenciális közúti gyilkosok – A legrosszabb rémálmod érkezik
Kérünk szépen, hogy lájkold, kommenteld és oszd meg a videót, hogy sok ember tanulhasson belőle. ----------------------- 📢 Nálunk havi 1M+ autós figyel. 👉 Jelenj meg partnerként a videókban! 👉Lehetőségek itt: https://bpiautosok.hu/partner-program --------------------- Két olyan esetet mutatunk most, amelyekben a videókat beküldők gyors reakcióján múlt, hogy nem történt frontális ütközés. Mindkét felvételen olyan sofőr látható, aki a szemből érkező forgalom sávjába került, és ezzel mások életét sodorta veszélybe. Az első videót 2026. július 18-án, Pécsen rögzítette olvasónk fedélzeti kamerája. Egy "idős sofőr" által vezetett Suzuki teljesen megmagyarázhatatlan okból áthajtott a szemközti sávba, a kamerás autó elé. Olvasónk csak úgy tudta elkerülni a frontális ütközést, hogy félrerántotta a kormányt, miközben a mögötte érkező kék Ford vezetőjének is vészfékeznie kellett. A Suzuki sofőrje végül az utolsó pillanatban észlelte a Fordot, és sikerült kikerülnie azt. A második eset egy nappal később, 2026. július 19-én történt a 103-as úton. A felvételt készítő autós szerint a szemből érkező jármű egyenesen felé tartott, és ha nem dudál rá időben, az autó nagy valószínűséggel frontálisan beléjük megy. "Jobb oldalon árok volt, így menekülési útvonalunk sem volt." - fűzte az esethez a beküldő Nem tudjuk, hogy mi volt az oka a két vészhelyzetnek, de lenne tippünk... Az esetek nagy részében a mobilozás, vagy az autó fedélzeti rendszere vonja el a sofőrök figyelmét. A kulturált közlekedés főtámogatói: SimpleBiztositas.hu - Megérkezett a SimpleBiztosítás! Kösd te is itt az autós biztosításaidat és nyerj egy autót! További információ: simplebiztositas.hu 70mai. Fedélzeti kameráikat keresd itt: https://www.arukereso.hu/CategorySearch.php?st=70mai --------------------- TÁMOGATÓINK: https://www.simplebiztositas.hu - SIMPLEBIZTOSITAS.HU - Megérkezett a SimpleBiztosítás! Kösd te is itt az autós biztosításaidat! https://www.szamlazoprogramom.hu - SZAMLAZOPROGRAMOM.HU - Nem csak számlázó! Készletkezelés, webáruház-integráció, automatizált ügyvitel https://fellpack.hu - FELLPACK.HU - Csomagolóanyagok széles választéka raktárról - Zacskó, zsák, doboz, boríték, ragasztószalag és sok minden más https://autovignet.hu – Autópálya matrica vásárlás online Egy FELIRATKOZÁSSAL IS TÁMOGATHATSZ minket, amit előre is nagyon köszönünk Neked! Új tartalmakért KÖVESD weboldalunkat: https://bpiautosok.hu , valamint Facebook oldalunkat: https://fb.com/bpiautosok.hu ------------------------- Örömmel látjuk a véleményed, de kérünk, hogy kommenteléskor tartsd be az alábbi szabályzatot. Maradj tisztelettudó! Ne sérts meg másokat! Kerüld a trágárságot és a gyűlöletkeltést! Ne ossz meg jogsértő tartalmat/kommentet! A teljes hozzászólási szabályzat itt olvasható: https://bpiautosok.hu/olvasoi-hozzaszolasok-szabalyzata Köszönjük, hogy kulturált és értelmes beszélgetést folytatsz felületeinken! -------------------------





