Ligeti Miklós reagált Unger Anna elhíresült mondatára, és arra, hogy nem őt választották az NVVH élére
Azt is elmondta, milyen eljárásokkal érdemes kezdenie szerinte a hivatalnak.
Személyre szabható hírfolyam
Azt is elmondta, milyen eljárásokkal érdemes kezdenie szerinte a hivatalnak.
Legalább 11 halott, köztük egy esküvő vendégei is.
Magyarországon már több mint hatmilliárd palackot váltottak vissza.
Több száz dolgozó veszítette el a munkáját a nemrég bezárt tószegi Accell bicikligyár csődjekor. Ez pedig az elektromos autók piacán is fontos tanulság lehet. A Saját Tőke podcast soron következő adásában Orbán Krisztián és Nagy Tamás beszélgetnek a bicikligyártás és az elektromos autók értékláncáról.
A GoPrót felvásárolják, de nem szállnak ki teljesen az akciókamerák piacáról.
A 2027-es teljes napfogyatkozás látványosságát elsősorban annak szokatlanul hosszú időtartama adja.
Noha Christopher Judge neve is felmerült az Amazon élőszereplős adaptációjával kapcsolatban, a Kratost megszólaltató színész végül úgy döntött, nem él a lehetőséggel.
Havas Henrik ritkán beszél a családi viszonyairól.
Sokan felháborodtak, miután a kormány közölte, hogy tömeges, „ideiglenes” temetéseket tervez. Nepál főként hindu lakossága szerint ez ellentétes vallási hagyományaikkal.
Mutatjuk a részleteket!
Harminc métert repült az ütközés után.
Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője felszólalásában az Ukrajnának adott támogatásokról is beszélt.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Tyler Robinson, a Charlie Kirk amerikai jobboldali aktivista meggyilkolásának egyetlen gyanúsítottja, ártatlannak vallotta magát, miután a bíró engedélyezte, hogy az ügyészek halálbüntetést kérjenek a perben. A bíró elfogadta azt az érvelést, hogy Robinson a Kirk körül állókat is veszélybe sodorta.
A német politikus közös fényképet is megosztott a tárgyalásról
A Manchester City bombaigazolása az egész futballvilágot felkavarta.
Csen Csiang éppen Budapesten lépett fel, amikor megszületett a fia, adta magát a név. A másik két gyereké meg már jött magától.
A HM önköltsége 1,2 millió forint volt.
Nem biztos, hogy itt fogja megmutatni úgy igazán a tudását az Nvidia technológiája.
Hiába volt úgy, hogy végleg eligazol, csak kölcsönbe ment.
A srebrenicai népirtás egyik fő felelőse múlt héten, a hágai börtönkórházban halt meg. A bosznia-hercegovinai ügyészséghez már több ezer feljelentés érkezett dicsőítése miatt.
Két hete nincs magánál, miután a kegyetlen tengerészgyalogos 41 fokban szabadtéri erőnléti tréninget tartott.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek adott interjújában az ügynökakták megnyitása mellett beszélt a vagyonadóról, a Századvégre elköltött milliárdokról és Magyar Péter állandó kommunikációjáról is.
Az úgynevezett 2000-es, nem nyilvános határozatokban juttattak pénzt cégeknek, egyházmegyéknek, és támogattak sporteseményeket, de ingatlanvásárlást is.
Sok család szomorú lesz, ha nyilvánosak lesznek az ügynökakták – mondta Ruff Bálint a Telexnek adott interjújában. A kancelláriaminisztert Magyar Péter kommentjeiről, a közvagyon eltűnésének jogi következményeiről, Unger Anna kiválasztásáról, a kormány által rendelt felmérésekről és még számos témában kérdeztük. Vágatlan interjú.
A magnézium és a kálium nemcsak létfontosságú ásványi anyagok, hanem a vérnyomás szabályozásában is fontos szerepet játszhatnak.
Gyors észjárás és különleges problémamegoldás – az asztrológia szerint három csillagjegy különösen erős fejben.
Öt mérkőzésből öt vereséggel, egy ponttal és 17 játszmából mindössze kettő megnyerésével búcsúzott válogatottunk, a fiaskó után elkészült a játékosok és a szövetségi kapitány értékelése.
Ekkora és ilyen könnyen lelepleződő füllentés rég volt a világpolitikában. A városban rémes a helyzet, a legrosszabb a menekült nőknek és lányoknak.
Romániának az állami bérezést és a veszteséges állami vállalatok működését kellett volna átalakítania, miközben az ország költségvetési helyzete már így is súlyos.
A Range Rover Electric hatalmas akkumulátora 22 perc alatt tölthető fel 10-ről 80 százalékra.
A kétszeres BL-győztes tökéletesen illik Iraola terveibe.
A tavaszi csúcsok óta jelentős korrekció látható a Siemens Energy árfolyamában.
Eközben ezerszámra érkeznek feljelentések az ügyészséghez olyan közösségi médiás tartalmakról, amelyek a háborús bűnök dicsőítésének minősülnek.
Magyar kutatók azt vizsgálják, hogy a kutyák hogyan kontrollálják és változtatják a hangjukat. Azt remélik, hogy ez segíthet fényt deríteni az evolúció egyik legnagyobb rejtélyére: az emberi beszéd eredetére.
Visszatér Tulsa királya.