Az amerikai ISM feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index augusztusban 54,6 pontra mérséklődött az előző havi 55,6 pontról, ami azonban továbbra is erős teljesítményre utal. A foglalkoztatottsági komponens 51,2 pontra csökkent, az árkomponens pedig változatlanul 71,1 ponton maradt. Az építőipari termelés havi alapon 0,5%-kal esett vissza, miközben a nyitott álláshelyek száma júliusban enyhén emelkedett, 7,27 milliór…
Az idei év első hét hónapjában mindhárom használtingatlan-szegmensben nőtt az árengedmény mértéke a tavalyi év azonos időszakához képest - írja elemzésében az Otthon Centrum. A kínálati és a tényleges eladási ár közötti különbség a házaknál átlagosan 10,8, a téglalakásoknál 7,1, míg a panellakásoknál 6,1 százalék volt. Az adatokból jól látható, hogy a nagyvárosokban kevesebbet, a kisebb településeken és a vízparti ö…
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója a hvg.hu-nak arról is beszélt, dolgozik tovább, nem lelkizik azon, hogy nem ő lett az új hivatal vezetője. The post Ligeti Miklós: A politika reakcióját szerencsétlennek tartom Unger Anna felkapott, és szerintem sokak által félreértett mondatára first appeared on 24.hu.
A Sonos szeptember 1-én bejelentette a Sonos 27-et, az audio-operációs rendszerének a legújabb változatát, valamint két új csúcskategóriás terméket, a Sonos Beam Ultra soundbart és a Sonos Ace Ultra fejhallgatót. The post Teljesen megújul a Sonos audio szoftvere, és jön az új soundbar és fejhallgató first appeared on 24.hu.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Gránit Alapkezelő írása olvasható.
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára - elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható Magyarországon.
Több robbanó- és gyújtószerkezetet találtak Németországban, a brandenburgi Preilack transzformátor-állomásnál, a Jänschwalde-i hőerőművének közvetlen közelében. A jelek szerint csak egy robbant fel közülük.
Irán elnöke, Pezeshkian a biskeki SCO-csúcson tette ajánlatát, órákkal azután, hogy Irán és az USA fegyveres összecsapást vívott. Az IRGC követelései – a Hormuz feletti ellenőrzés és hadikárpótlás – olyan feltételek, amelyeket Washington aligha fogad el.
Katmanduban családok fényképeket tesznek közzé eltűnt rokonaikról, miután a nepáli árvizek több mint 1000 ember életét követelték, és még mindig ezrek felkutatása folyik.
A tudományos és technológiai együttműködés szélesítése volt a fókuszban. The post Öt év után ültek újra egy asztalhoz a V4-ek és Japán külügyminiszterei first appeared on 24.hu.
Bodolay Géza arról is írt, hogy mosolyogva áll a kompetencia-vizsgálat elébe. The post „Úgy tűnik, hogy Téged, Államtitkár úr, súlyosan félrevezetnek” – kemény hangú levelet írt a vizsgálatok után az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója first appeared on 24.hu.