Tömeges járvány alakult ki Bács-Kiskunban, a fővárosban majomhimlősöket találtak
Megérkezett az NNGYK heti jelentése.
Megérkezett az NNGYK heti jelentése.
Kármán András bejelentette, hogy az állami többségű magántőkealapoknál az alapkezelő 90 napig nem kérheti a vagyoni hozzájárulások teljesítését a befektetők 60 százalékának jóváhagyása nélkül. The post Felfüggesztik a magántőkealapok lehívásait, megszűnik a Takarékszövetkezeti Integrációs Szervezet first appeared on 24.hu.
Háromnapos karácsonyi munkaszünet jön, december 12-én pedig már nem kell ledolgozni december 24-ét, a vállalatoknak viszont gyorsan rendezniük kell az év végi munkaügyi adminisztrációt.
Többek között a munkabiztonsági jelentősége is kiemelkedő.
Egy látszólag egyszerű skót minta szövésébe rejtették el a történelem egyik legszomorúbb korszakának számait.
Tóth Gabi és Krausz Gábor lánya, a hatéves Hannaróza hatalmasat nőtt, apja táncolós fotókat osztott meg vele.
Dúró Dóra levezető elnök megnyitotta az állami vagyon és az állami hátterű finanszírozás védelméről szóló törvényjavaslat összevont vitáját. The post Kármán András szigorításokat jelentett be az állami vagyon védelméről szóló törvény vitájában first appeared on 24.hu.
Továbbra is pesszimista hangulat uralja az európai piacokat, a tőzsdei esést itthon a BUX is követi.
Cikkekkel, stúdiós műsorokkal, interjúkkal és videókkal segítünk minden olvasónknak, hogy eligazodhasson az előttünk álló időszak érzelmes, felfokozott, heves és néhol talán hisztérikus közéleti megnyilvánulásai között, illetve hogy jobban érthesse a saját családja múltját is.
A miniszterelnök szerint a fideszes képviselő félre akarta vezetni a levezető elnököt. A házbizottság összehívását, Pócs János „súlyos, arányos megbüntetését” kérte.
Ezt hívják prémium befektetésnek.
Az iráni állami televízió részletes tájékoztató videót kezdett sugározni arról, hogy mi a teendő egy esetleges atomtámadás esetén. A mesterséges intelligencia segítségével készült polgári védelmi kisfilm azután került adásba, hogy olyan értesülések láttak napvilágot, amelyek szerint az Egyesült Államok akár napokon belül nukleáris csapást mérhet az országra - írta a Metro.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A korábban Magyarországra is elhozott amerikai jobboldali dzsembori házigazdája az októberi választáson megbuktatott Aleksandar Vucsics lett volna.
Gyászszünet a Real Madrid edzésén; sorra érkeznek a nagy klubok részvétnyilvánításai Jesús de Miguel tragikus halála után.
Meglepő helyen dől el, hogy mennyi pénzt hagyunk a benzinkúton.
Egyes növények viszont gond nélkül átvészelik a telet.
Legyen Windows 10 vagy 11 a gépeden, most relatíve gyorsan frissítheted azt legújabb kiadásra.
139 igen szavazatot kapott.
Donald Tusk jelentette be.
Egy repülőteret lezártak a lengyel fővárosban a riadó miatt.
A fedélzeten 181 ember tartózkodott, a gép a központi Chopin repülőtér helyett a Varsó melletti Modlin repülőtéren landolt.
Gergő és Máté is nagyon várta már, hogy együtt legyenek a nemzeti csapatban.
Az örökség című magyar filmért járó fizetésüket fogják visszaforgatni.
Vettel első vb-címe óta nem látott olyan sorozatot a Formula–1, mint ami most épül.
A hatóságok egyelőre nehezen férnek hozzá a roncsokhoz, mert a repülőgép által ütött kráter a viharok miatt elkezdett megtelni vízzel.
Az AEK és a Real Madrid keddi sajtótájékoztatói előtt körülnéztünk az AEK stadionjában, és annak környékén.
A külföldi autósokat is érintheti a változás.
A 90 esztendős mester eddigi munkássága az elektronikus zene alakulására is hatással volt.
Johnny Depp mégsem zárkózik el teljesen Jack Sparrow visszatérésétől, de egy feltétele azért van.
Fejes Péter feladata lesz az ügyészség szakmai és erkölcsi megújítása. Azonnali, drasztikus személyzeti és szervezeti átalakításokat ígért.
A tornára nem január 7. és február 5. között kerül sor, hanem 2027. december 23. és 2028. január 21. között.
Újabb nagykövetek hazahívását nem tervezi, további orosz diplomaták kiutasításával nem számol Orbán Anita. A Telexnek adott első interjújában a külügyminiszter beszélt arról is, hogy mivel járul hozzá Magyarország az orosz–ukrán háború lezárásához, és hogy miért írta alá amerikai útján Marco Rubióval a szélsőséges baloldali szervezetekkel szembeni együttműködési szándéknyilatkozatot.
Megérkeztek az októberi statisztikai adatok a két fő kereskedelmi tévécsatornától.
Újabb fertőző betegségeket azonosítottak Magyarországon.
Alkotmányos válság bontakozott ki Lengyelország az Alkotmánybíróság körül, amely az ellentétes politikai táborokhoz tartozó Karol Nawrocki köztársasági elnök és Donald Tusk miniszterelnök közötti újabb összeütközést is hozott. A válság miatt már három nagykövet is beadta lemondását. A keddi napra összehívták az Alkotmánybíróság közgyűlését, de kérdés, hogy jelen lesz-e ezen a 15-ből 10 alkotmánybíró, hogy az ülés ér…