Az ukrajnai háború kitörése óta először találkozott az orosz és az amerikai pénzügyminiszter
Scot Bessent és Anton Sziluanov Donald Trump béketervét vitatták meg, bár Kijevben semmit sem tudtak a tervezett találkozóról.
Személyre szabható hírfolyam
Scot Bessent és Anton Sziluanov Donald Trump béketervét vitatták meg, bár Kijevben semmit sem tudtak a tervezett találkozóról.
Sam Slater nevéhez olyan filmek és sorozatok hangvilága kötődik, mint a Csernobil vagy a Joker. Felesége, Hildur Guðnadóttir alkotótársaként Emmy- és Grammy-díjat kapott, az Inota Fesztiválon tartott fellépése előtt pedig azt is elmesélte, miért volt őrült ötlet, amit a Csernobilnál csináltak.
Az Apple új chipje már megjelent, de ez csak a kezdete lehet az M6-os hullámnak.
Az Apple új chipje már megjelent, de ez csak a kezdete lehet az M6-os hullámnak.
A színész nosztalgiázott egy kicsit arról, hogy milyen is volt régen a filmszakma.
Palmer évek óta amellett érvel, hogy a világ klímakutatási központjainak egyesíteniük kellene emberi és számítástechnikai erőforrásaikat egy ultra nagy felbontású globális modell megépítéséhez.
Horror, dráma és Oscar-díjas filmek érkeznek szeptemberben is!
Magyar a szlovéniai Bledben vett részt egy fórumon több közép-európai kormányfővel együtt. The post Magyar Péter: Belenéztem von der Leyen szemébe, hogy itt vagyok a pénzünkért first appeared on 24.hu.
A kormányfő videóban számolt be a látogatásáról.
Az amerikai és az orosz pénzügyi vezetés magas szintű egyeztetést tartott a G20 pénzügyminiszteri találkozójának margóján, miközben Washington és Moszkva kapcsolatai továbbra is feszültnek számítanak az ukrajnai háború és az Oroszországgal szemben bevezetett nyugati szankciók miatt. Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszterrel találkozott az észak-karolinai Asheville-ben.
A héten ismét megpróbálkozik az Országgyűlés művelődési bizottsága azzal, hogy döntsön a személyi kérdésekről. The post Megnevezte a Tisza-frakció, hogy kiket jelölnek a Független Közmédia Testületbe és a Médiatanácsba first appeared on 24.hu.
Koszorúval és mécsessel emlékezett a köztársasági elnök.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A sofőrök rendőri ellenőrzésekre számíthatnak az iskolák környékén.
A katasztrófavédelem szerint a sérülthöz mentőhelikopter érkezett.
Lezárult egy szakasz, az alapítvány elszámolt a tulajdonában levő vagyonnal és eszközökkel, ez ihlette meg a történészt.
Az összeg háromnegyedét három alapítvány kezelte mindeddig.
Unger Anna kinevezése megosztja az embereket: az Index arról kérdezte őket, bíznak-e az új hivatalban, és támogatják-e a kinevezett elnököt?
Több mint 330 millió forintot fizettek egy Rayquaza kártyáért.
„Keményen oda fogunk csapni nekik” – közölte az amerikai elnök. Washington iráni rakétaindítókat támadott a Hormuzi-szorosnál, Teherán pedig amerikai katonai bázisokat vett célba.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn "részletes és konstruktív" egyeztetésről számolt be Donald Trump amerikai elnök két megbízottjával, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel; a megbeszélés középpontjában a béketárgyalások előmozdítása állt.
Az RBK Ukraine szerint trükkös módszereket vethetnek be az oroszok a sugárhajtású Sahed-drónok támadásainál. A jelentések szerint az eszközök nem a leggyorsabb útvonalon érik el az ukrán fővárost, hanem a fehérorosz határhoz szorosan közel repülve kitérőt tesznek Kijev felé. A jelenség arra utal, hogy Moszkva a szomszédos ország kommunikációs hálózatához kapcsolódik. Az orosz haditengerészethez köthető média híradás…
Igazgatói posztokat hirdetett meg Gajdos László.
Pósfai Gábor belügyminiszter nagy lépésre készül.
Várhegyi kipróbált intézőember volt a Fidesznél: a kormányzati kérések hozzá futottak be, a közmédia vezetői pedig őt kérték arra, hogy járjon el a kormánynál.
Erről tett közzé egy videót Hegedűs Barbara képviselő.
Rápli Róbert üzent a kormánynak a késlekedés miatt.
Az Intergalactic: The Heretic Prophet egy hatalmas mérföldkövet ért el.
A 29 éves középpályás alapember volt Borbély Balázs csapatában.
A fejlesztést a vásárlói szokások átalakulása is indokolta.
Igen, nagyjából 7,2 milliárd forint ez az autó.
A legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról.
A vadon szíve szeptemberben fog a mozikba kerülni, és hogy ez nem csak egy szimpla túlélőthriller lesz, arról az érzelmes új előzetes tanúskodik.