Bűnösnek mondta ki a bíróság a Tupac Shakur meggyilkolásával vádolt bandavezért
A napokban lesz harminc éve annak, hogy az amerikai rapper egy fegyveres támadás után életét veszítette.
Személyre szabható hírfolyam
A napokban lesz harminc éve annak, hogy az amerikai rapper egy fegyveres támadás után életét veszítette.
Lemondott a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára.
A miniszterelnök szerint Budapest és Zágráb előtt lehetőség nyílt arra, hogy rendezzék a régóta húzódó ügyet, és új fejezetet kezdjenek a két ország kapcsolatában.
Nem akcióról van szó: a Stones Keeper: King Aurelius eleve ingyenes. Most mégis érdemes sietni vele, mert szeptember közepén végleg eltűnik a Steamről. Segítünk a szülői szempontokkal is.
Egy műemlékvédelmi szervezet meg akarta akadályozni az építkezést, mert szerintük visszafordíthatatlan károkat okozna a Fehér Házban.
Zack Snydert elsősorban túlstilizált akciófilmjeiről ismerjük, és a The Last Photograph sem esik messze a fájától, de azért ez drámaibb címnek ígérkezik az első teljes előzetese alapján.
Máris látható, kik járnak jól: egy biztos, nem a beruházók.
Számháborúznia biztos nem érdemes a Tiszának a Fidesszel a taglétszámukról, mert előbbinek alig 30, míg utóbbinak akár 30 ezer tagja is lehet, bár pontos, friss számot egyik párt sem hajlandó elárulni. Igaz, ennek már egyre kisebb a jelentősége.
Egy rejtőzködő európai vevő 2022-ben megvett egy floridai luxusvillát. Az ingatlan mögötti céghálóban felbukkan egy Szamosfalvi József nevű tanácsadó-lobbista, aki a Duna Aszfaltnak is dolgozik, és akin keresztül eljutottunk az amerikai Duna Asphaltig. Érdekes egybeesés: a villa közelébe rengetegszer repültek a Szíjj Lászlóhoz köthető magánjetek.
Az összeesküvés-elméletek jelentős részének megvan az a sajátossága, hogy gyakorlattá válik.
Miközben az EU-ban augusztusban tovább javult a gazdasági hangulat, Magyarországon visszaesés történt.
Több váddal is szembe kell néznie.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A magyar miniszterelnök nem válaszolt közvetlenül arra a kérdésre, hogy késze-e kiadni Hernádi Zsoltot.
Kiderült a CineClassics teljes programja.
„Nem hinném” – mondhatták az Európai Bizottságnál arra, hogy a Tisza-kormány hazahozta az uniós forrásokat.
A 63 éves Duane „Keffe D” Davist azzal vádolták, hogy 30 éve ő szervezte meg a legendás rapper meggyilkolását.
Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása.
Megkezdte működését a vagyonvisszaszerzési hivatal: rendkívül széles jogköröket kapott az NVVH.
A magas halálozási szám ellenére évente kétszer tartják meg a szertartást.
A legtöbben az iskolakezdésre készülnek, de ezen túl is több fontos változás jön keddtől.
Többek között a zágrábi, a szkopjei és a szabadkai állomáshelyekre, illetve a NATO-ba merültek fel új nevek. Vagy inkább ismerős arcok.
Nem aratott sikert Magyar Péter legutóbbi Facebook-posztja.
A tárcavezető szerint nem egy cikk miatt, hanem egy bejelentés nyomán hozta meg ezt a döntést.
Összeszedtük a legfontosabbakat: gyógyszeráraktól az Alkotmánybíróságig.
A Tisza-kormány első száz napjában máris egy sor olyan intézkedést hozott, amellyel ellehetetlenítik, gyengítik a hazai vállalkozásokat.
Jellegzetes gitárhangzás, visszafogott rockzene és világslágerek.
Az átigazolási időszak zárásának főszereplői lehetnek a Vörösök, nagy játékosmozgás várható.
Új fejezet kezdődik a magyar válogatott tehetség karrierjében.
Teljesült az összes mérföldkő és szupermérföldkő – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. Hamarosan bejelentik az iskolai dolgozók béremelését és elkészült a belügyi ágazatban dolgozók bérrendezéséről szóló javaslatcsomag is. Szokatlan módszerrel értékelték a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztériumban a lélegeztetőgépeket Velkey György László államtitkár beszámolója szerint. Kez…
Az elsüllyedt flotta veszélyes turisztikai látványossággá vált. A Deutsche Welle riportja Prahovóból.
A kínai piacvesztés és a kínaiak európai nyomulása miatt szenvedő német cégek már azt a korábbi alaptételt is megkérdőjelezik, hogy csak a gyártás szervezhető ki, és a fejlesztésnek otthon kell maradnia.
Egy új tanulmány szerint a magyar anyák fizetésük jó részét hosszú évekre elveszítik, így az anyaság a gyakorlatban növeli a gazdasági kiszolgáltatottságot.
1944-ben a megszálló németek foglalták el az Utvær szigetcsoportot, 1945-ben pedig a szövetségesek mértek rá légicsapást. A világítótornyát ábrázoló 50 koronással 2018 óta lehet fizetni Norvégiában.
Fradista fenyegetőzés, izlandi népszavazás, nepáli árvíz és a posztfideszes média építkezése a 444 napindító hírlevelében.
ALAPVONAL. Sós Csaba mondja, hogy Milák a hét és fél milliárd emberből kifogta azt az egyet, aki érti őt, s én hiszem, hogy – nem »számszakilag«, hanem metaforikusan – igaza van! Hiszem, hogy Szabó Álmos hitéből Milákra is átszáll valamennyi, s értelmesen érzi, mi a dolga most.