Ezerre nőtt a nepáli villámárvíz áldozatainak száma, még mindig rengeteg az eltűnt
Három magyar állampolgárt is keresnek.
Személyre szabható hírfolyam
Három magyar állampolgárt is keresnek.
Egy hétfői határozatban jelent meg, hogy Magyar Péter jelentést kér az igazságügyi minisztertől arról, hogyan számolhatnák fel az SZTFH-t.
A házasság pozitívan hat a férfiak élethosszára.
Hszi Csin-ping kínai elnök bejelentette, hogy Peking kész aktívabban részt vállalni az ukrajnai, a közel-keleti és az afganisztáni konfliktus békés rendezésében, egyúttal megerősítette, hogy szeptemberben – tizenegy év után először – az Egyesült Államokba látogat - írta a RBK Ukraine.
Megújította lakossági számlás mobilportfólióját a Yettel. A szolgáltató az eltérő használati szokásokhoz igazodó, új és frissített tarifákat ígér, sok más mellett immáron mindenkinek jár a korlátozások nélküli 5G-használat.
Pattaja üdülővárosa már készül a több mint 5000 amerikai katona érkezésére.
A mentőszolgálat két embert kórházba szállított.
14 ezer új helyet terveznek.
Szeptemberben sokan automatikusan elengedik a nyaralást, pedig lehet, hogy épp ekkor éri meg a legjobban belföldön útra kelni.
Nagy Ervin és Borbély Alexandra 3 éves ikreivel, Elzával és Franciskával nem lehet betelni.
A Lava az Agni 4N-nel lép be a brit piacra, 499 fontos árcédulával.
A szülők közül sokan autóval vitték gyermeküket, máshol pedig a gyalogosok és a kerékpárosok miatt lett nagyobb a forgalom.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Shatterverse megjelenésének örömére óriási kedvezménnyel vásárolhatjátok meg Steamen a Croteam agyatlan lövöldéit, amelyekkel garantáltan ki tudjátok ereszteni a gőzt.
A délkelet-európai régió országaiban – Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában, Romániában és Bulgáriában – a Duna és más folyók vízszintjének korábban példátlan mértékű csökkenése súlyosan veszélyezteti a villamosenergia-termelést. Ezzel párhuzamosan a rendkívüli hőhullámok miatti túlfogyasztás elképesztő kihívás elé állítja az országos villamosenergia-hálózatokat. A folyók kiszáradása a klímavédelmi és mezőgazda…
Nem tablet, nem ebook, hanem okos kulacs!
Az Alkotmánybíróságot alig másfél évig vezette, legfőbb ügyész viszont a NER-ben másfél évtizedig volt. A Fidesz számos ügyben lehetett neki hálás.
Az amerikai elnök jelezte, hogy Washington felülvizsgálhatja a szigetekkel kapcsolatos álláspontját, ha a britek nem növelik a védelmi kiadásaikat.
A szakmai szervezet becslése szerint idén mindössze 130-140 ezer tonna alma teremhet Magyarországon, ami jóval elmarad a kedvező években elérhető 400-500 ezer tonnás mennyiségtől. The post Katasztrofálisan gyenge almatermés várható Magyarországon first appeared on 24.hu.
Előbb az idősebbik gyermek, majd egy nappal később az öccse tűnt el az oroszlányi gyermekotthonból The post Eltűnt egy 11 éves kisfiú a 13 éves testvérével first appeared on 24.hu.
Számháború: 7110 milliárdos hiánnyal számol a kormány, teljesen átírják a 2026-os költségvetést, de a kritikusok szerint nem egészen úgy, ahogy ígérték.
Közben az árak is meglepően alacsonyak.
Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások láthatók, és Amerikában is az esésé a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban. Ennek hatására ismét meredeken emelkedni kezdett az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az…
Korábban is elkövethetett hasonló bűncselekményt.
Éveken át készülgetett a kultikus animációs sorozat élőszereplős feldolgozása, mégsem lesz belőle semmi.
A Jagielloniától elszenvedett 5-2-es vereség után megvált vezetőedzőjétől a Molnár Ádint is foglalkoztató Raków Częstochowa.
Európa nagy részén szeptember első napja az iskolakezdés napja is, azonban vannak olyan országok, ahol máskor kezdik a tanévet.
Fontos változás a Holtankoljak.hu oldalán.
Az elmúlt napokban Oroszország drasztikusan felpörgette a támadásokat Ukrajna ellen, ez pedig az egyik komoly rivalizálás felülírásához vezetett – írja az EuroMaidan Press.
Vlagyimir Putyin lánya is ezt a sportágat űzi.
Az Európai Unió szeptember 3-tól felfüggeszti több brazil állati eredetű termék behozatalát.
A honvédelmi államtitkár szerint a kelet felől érkező biztonsági kihívások tovább növelik a székesfehérvári NATO-egység jelentőségét. The post Államtitkár: A kormány megerősíti Magyarország helyét a NATO-ban first appeared on 24.hu.
Lindsey Vonn-ra még vár legalább egy műtét, a lábadozása sem ért még véget.
„Mint egy földrengés, egy terrortámadás, egy elnökválasztás, egy világjárvány, a lányunk új barátja: Messi minden család asztalánál beszédtéma.”
Még négy forduló van vissza a férfi kosárlabdázók világbajnoki kvalifikációs selejtezősorozatából.
A felelőtlen sofőr ellen eljárás indult.