Kényszertörlés alatt áll Héder Barna televíziós cége
Egyelőre tehát még mindig nem tudni, megkapják-e az olimpián dolgozó egykori stábtagok a nekik járó pénzt.
Személyre szabható hírfolyam
Egyelőre tehát még mindig nem tudni, megkapják-e az olimpián dolgozó egykori stábtagok a nekik járó pénzt.
Az Oxfordban, Berkeley-ben és Londonban is tanult Haakon már el is kezdte a munkát, és bedobta a mélyvízbe a trón örökösét, Ingrid Alexandra koronahercegnőt.
Magyar Péter és Vitézy Dávid bejelentette, hogy Magyarország minden feltételt teljesített.
Tatabánya és Tata között pótlóbuszos átszállásra kell számítani.
Szorul a hurok Gianni Infantino nyaka körül.
Amal Clooney fenségesen mutatott fehér ruhájában George Clooney mellett.
Mit érhetnek valójában a viselhető okoseszközökből kinyert egészségügyi adatok?
„Ezeket a sorokat két nappal a világbajnoki döntő után írtam... Azok után, ami édesapámmal történt, még inkább meg vagyok győződve a döntésemről.”
Az idei rendkívüli aszály Maconkát sem kíméli: a Zagyva medre teljesen kiszáradt, ezért már hetedszerre kellett mesterséges vízpótlást alkalmazni a Maconkai-víztározónál.
Zsolt mindenkinek segített. Az életével fizetett ezért.
Te is köztük vagy?
„Kele Jani, kezdj el aggódni...” – üzenték a Fradi ultrái a 24.hu főmunkatársának, akivel arról is beszélgettünk, hogy maradhat-e egy fideszes politikus a legnépszerűbb magyar csapat élén, és hogy véletlen-e, hogy Fradiváros-ügyben éppen akkor közölte az államtitkár, hogy 11,2 milliárd játékosvásárlásra ment a pénzből, amikor Kubatov Gábor bejelentette: újra indulna a posztjáért.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az argentin kapus, Emiliano Martínez vasárnapi átigazolása a Chelsea-hez már a nyolcadik transzfer volt az Aston Villa és a Chelsea között között négy év alatt.
A fizikai adathordozók elhagyása sokakat felháborított, de a japánok hajthatatlanok. Mi lesz a harc vége, és van-e értelme a közösségi ellenállásnak?
Több helyen is elsötétült az ég.
A férfi négy éven át bujkált Magyarországon.
Egy nyáron egyik kórházból a másikba, állami és magánellátó között ide-oda irányított daganatos beteg ügye nyomán pattant ki az intézmény rendszerszintű működési problémáiról szóló ügy.
A szabadkai felső ügyészség tájékoztatása szerint az érintettekkel szemben tiltott fegyver- és robbanóanyag-előállítás, -tartás, -viselés és -kereskedelem gyanújával folyik eljárás. The post Hét személy ellen folyik eljárás a húsvétkor a szerb határon húzódó gázvezeték közelében talált robbanóanyag ügyében first appeared on 24.hu.
A Somogy Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a vádhatóság fellebbezett a határozat ellen.
Elengedi az államadósságot a tiszás többség.
Juhász Tünde volt az, aki miatt Lázár a hódmezővásárhelyi városházára ment dolgozni, később ő lett a politikus egyik fontos embere.
A korábban a DVSC-t, a Pécset és a Kozármislenyt is erősítő játékos első gólját szerezte bolgár klubjában.
A tévés új műsort kap Riporterek címmel.
A magyar kormányfő a Bledi Stratégiai Fórumon tárgyalt horvát kollégájával, ahol kijelentette, kész új fejezet nyitni a két ország között a Mol és az INA ügyében.
Hétfőn esik át az orvosi vizsgálatokon.
A tűzben megsemmisült egy húsz négyzetméteres faépület és egy tizenöt négyzetméteres lemezgarázs, a benne tárolt holmikkal együtt. A lángok kiskerteke is érintettek.
Riasztották a rendőröket.
Az I. kerületiek arról is véleményt mondhatnak, teljesen betiltsák-e az Airbnb-t a kerületben.
Izraeli kiberbiztonsági kutatók a mesterséges intelligenciát bevetve találtak egy igen komoly sebezhetőséget a NASA kommunikációs rendszerében.
Komoly riválisa lehet a Rebel Wolves játéka a The Witchernek, mert az bizony több egy újrahasznosított receptnél.
A Capcom idén úgy döntött, hogy meghódítja a világot, és ettől mi nem is lehetnénk boldogabbak.
A fiú direkt lépett a vonat elé.
A The Blood of Dawnwalkerben harminc nap alatt kell megmentenünk Koen családját, ám azt, hogy emberként vagy vérszomjas vrakírként érjük el célunkat, már teljes egészében ránk bízza a játék.
Véget ért a nyári rendőrségi akció.