Hajdu Attila borászként is megelégszik azzal, ha a „kapu előtti teret” uralja
A veszprémi Hátsó füves-kiállítás estjén a Ferencváros korábbi kapusa elmondta, a Fürjes Borászatnál nem akar terjeszkedni
Személyre szabható hírfolyam
A veszprémi Hátsó füves-kiállítás estjén a Ferencváros korábbi kapusa elmondta, a Fürjes Borászatnál nem akar terjeszkedni
Ezekre a termékekre ne számítsunk az Apple jövő heti termékbemutatóján.
Az argentin klasszis döntésében nagy szerepet játszott édesapja halála.
Nem tudni, nem Elon Musk tudtával születtek-e a tisztázó nyilatkozatok – mindenesetre Zelenszkij elnök ezzel nem sokra megy.
A témában a Fidesz országgyűlési képviselője nyilatkozott.
A legjobb 64 között a meccseket szeptember 11. és 13. között rendezik meg.
Simon Béla szerint Pétervári-Molnár Bendegúznak jó sansza van, hogy a negyedik olimpiáján is ott legyen.
„Mindent kiadtam magamból, már nincs több, amit adhatnék, ráadásul mögöttem jönnek olyan nagyszerű fiatalok, akik megérdemlik, hogy itt legyenek” – indokolta a döntését a 39 éves futballsztár.
Az A-Híd Építő Zrt. 2 milliárdért vállalta az építkezést.
Sokan már nem is számítottak rá, hogy a genma szörnyetegek és az ellentámadásokra építő Onimusha valaha is visszatér, de a Capcom most hat év fejlesztés után előállt a váratlan ötödik résszel.
Az idén közzétett, több mint 9400 résztvevővel végzett III. fázisú klinikai vizsgálat szerint a négyadagos oltási séma több mint 70 százalékos hatékonyságot mutatott.
Több hihetőnek tűnő összeesküvés-elmélet is kering.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Galaxy Buds4 Pro hangzását és zajszűrését is kiemelte a zsűri.
A Galaxy Buds4 Pro hangzását és zajszűrését is kiemelte a zsűri.
A világbajnok támadó 207 válogatott mérkőzésen 125 gólt szerzett.
Krausz Ferencet levegőnek nézte az új kormány, a Nobel-díjas tudós a közösségi médiából értesült arról, mit tervez az új kormány.
A kormányzat több mint száz szervezetet keresett meg közvetlenül vagy szakmai közvetítőkön keresztül.
A vállalat addig komoly beruházást eszközöl az Egyesült Államokban, ami az AI fejlesztéseket gyorsíthatja fel.
Három nap múlva kezdődik a világbajnokság, a magyar delegáció kedd délelőtt utazik Berlinbe.
A kormány társadalmi egyeztetésre létrehozott platformján, a most elindított Közhang oldalon először a közmédia jövőjéről lehet véleményt nyilvánítani. Nem csak adatvédelmi kérdések merülnek fel ezzel kapcsolatban, hanem az is, hogy hogyan keretezi majd a platform a világnézetileg megosztóbb témákat.
Az NB I-es és NB II-as csapatokkal kiegészülve folytatódik szeptember közepén az idei MOL Magyar Kupa kiírása.
Történelmi környezetben egyeztettek.
Az összeg 26 ezer forint lenne diákonként. A kérdésről társadalmi egyeztetés indult, a támogatást októberben folyósíthatják.
Már az elején meghalt volna egy fontos szereplő, de alapvetően kevesebb lett volna a halál.
Nem mindegy, merre lóg a vécépapír guriga vége: higiéniai és praktikus szempontok miatt az egyik iránynak több előnye is van.
A rapper bevallotta, hogy fél a másik csapattól.
Nagy erőkkel vonultak a tűzoltók.
Az argentin klasszis egyszer már megtette ezt, aztán visszatért, és megnyert mindent, amit lehetett, de most már tényleg vége van.
Jana Nagyová fellebbezést nyújt be az ítélettel szemben a cseh legfelsőbb bíróságnál.
A Blood of Dawnwalkert egy sor Witcher-játékokért felelős lengyel fejlesztő rakta össze. A végeredmény felemás, mert a sztori, a világ és a karakterek nagyon működnek, cserébe a harcrendszer valahogy nem az igazi.
Lezárult az uniós pénzekért indított három hónapos hajrá.
Megroggyant a BUX.
Nagyon fáj számára, de meg kellett hoznia ezt a döntést.
Panyi Miklós szerint jelenleg tetszhalott állapotban van a minisztérium.
Az Infinity Ward alaposan belenyúlt a mozgásba, a TTK-ba, a spawnokba és a killstreakekbe, de a második, már mindenki számára nyitott hétvége nem hozta az első próbakör számait.