Magyar Péter szerint a Tisza-kormány máris teljesítette ígéreteinek nagy részét
A miniszterelnök a Bledi Stratégiai Fórumon a kormány első száz napját értékelte.
Személyre szabható hírfolyam
A miniszterelnök a Bledi Stratégiai Fórumon a kormány első száz napját értékelte.
A színész szerint bárki lehet a maszk mögött.
Miközben a lakáshitelezés szárnyal.
EXKLUZÍV INTERJÚ. A 46 évesen visszavonuló világklasszis kézilabdakapus a győri évek mellett belső motivációról, saját védési stílusáról és jövőbeli szerepéről is beszélt lapunknak.
Rendkívül gyenege szezon zárnak a gazdák, a kisebb hektáronkénti termés és az aratás kezdetén tapasztalt alacsony árak miatt.
Új részletek derültek ki a titkos útról.
A Nemzeti Sport értesülései szerint Debrecenbe érkezett a 23 éves, háromszoros guineai válogatott középpályás, Jocelyn Janneh.
A Filozófia Doktori Iskola körül kialakult konfliktusok, viták és feszült intézményi légkör miatt saját kezdeményezésére távozik az egyetemről a dékán, feladatait ideiglenesen a dékánhelyettes veszi át.
Michał Nowakowski elmondta, hogy Ciri kalandját másmilyen stratégiájukat fejlesztik, mint a sci-fi RPG-t.
A felhívás szerint új szakasz kezdődik a Tisza Szigetek életében. The post Kiírták a Tisza Szigetek vezetői pályázatát, csak egy önéletrajz kell hozzá first appeared on 24.hu.
Több sztárcsemete is idén kezdi az első osztályt, büszke anyukák posztjaival van tele az internet.
Több minisztert is új feladatokkal bíztak meg.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Nincs nagy meglepetés.
Az argentin és a nemzetközi sajtó is zseniként, korszakos játékosként és a legnagyobbként ír a nyolcszoros aranylabdásról. The post „Köszönjük, Leo, örökkévaló vagy” – Brazíliában is a válogatottból visszavonuló Messiről írnak first appeared on 24.hu.
Több olajszállítót is támadás ért a Hormuzi-szorosban, az olaj ára ismét 92 dollár fölé emelkedett.
A szakértő szerint a 7,5 százalékos hiány nagyon magas, és arról is beszélt, hogy Magyarországnak már az euró bevezetése lehet előnyösebb.
The police have launched criminal proceedings alleging abuse of office and embezzlement.
A kormány négy ügyben tett feljelentést, köztük volt az egyik Tiborcz-érdekeltségnek villámgyorsan adott hitel is.
Ígéretek maradhatnak papíron, miközben az államadósság tovább nőhet.
A lövöldöző öngyilkos lett, amikor a rendőrök hajtóvadászat után bekerítették.
A tiszás influenszert rágalmazásért jelentették fel.
Megkapták a tervezett kibocsátáshoz szükséges előzetes hitelminősítést a magyar energiaszolgáltató kötvényei.
Az augusztus 26-i katasztrófa a Himalájában kezdődött: egy gleccser összeomlása nagy tömegű törmeléket és vizet zúdított az alsóbb völgyekbe, pusztító áradásokat okozva.
A csapat tagjainak fájt a kiesés, de úgy vélik, az alapító tag Szoboszlai Dominik sem lenne elégedetlen a mentalitásukkal.
Osztatlan lelkesedést váltott ki a bejelentés!
A férfi évekig zaklatta és megfigyelte a nőt. The post Szerelmet vallott a szomszédasszonyának, majd kövekkel és csokival dobálta first appeared on 24.hu.
Ilari Kuittinen lezárta több mint három évtizedes pályafutását a finn fejlesztőstúdiónál, amelynek vezetését már korábban átadta utódjának.
A miniszterelnök egy fontos dolgot kért.
A szerdán 24. életévét betöltő játékos fő céljaként a Premier League megnyerését jelölte meg
„Minden gyermek érték, mindenkiben van lehetőség, és senkiről nem mondunk le” – fogalmazott a köztársasági elnök a pedagógusok munkáját méltatva. The post A vidéken dolgozó pedagógusok munkáját méltatta az államfő a tanévnyitón first appeared on 24.hu.
Magyar Péter korábban bocsánatot kért tőlük.
A köztársasági elnök a pedagógusokról is szólt a szeptember 1-jei iskolakezdés kapcsán.
A köztársasági elnök a nagybajomi iskola tanévnyitóján a pedagógusokat is méltatta, és feladataikról is beszélt.
A Sheint korábban 100 milliárd dollárra értékelték, a mostani bevezetés alapján ennek most nagyjából negyedét éri.
A TOP10 augusztusi kvíz listájára 2026-ban főként irodalmi és történelmi kvízek kerültek, de akadt köztük Budapestről, római számokról szóló kvíz és vaktérkép is.