2026. augusztus. 31-én is nyáriasan meleg volt még. Budapest Újpest állomásunkon 35,8 fokig emelkedett a hőmérséklet, mellyel új legmagasabb napi maximumhőmérséklet fővárosi rekord született. A korábbi rekord 35,6 fok volt, melyet szintén Budapest Újpest állomásunkon, 2015-ben mértünk.
Hidegfront vonul át éjszaka, útját többfelé csapadék, és megerősödő, sőt helyenként viharossá fokozódó északnyugati szél kíséri. Reggelre megnyugszik az időjárás, ezt követően - a hét közepén helyenként előforduló záporokat, zivatarokat leszámítva - alapvetően napos, csapadékmentes idő várható kánikulával.
Bár augusztus 20.-a után gyakran csapadékosra fordul hazánkban az időjárás, az idén ez csak igen kis területen, a Balatontól délnyugatra történt meg. Nagyfokú vagy annál súlyosabb mezőgazdasági aszály továbbra is az ország területének több, mint 90%-ára jellemző. A meteorológiai nyár utolsó óráiban átvonul fölöttünk egy hidegfront, melyhez kötődően többfelé várhatók záporok, zivatarok, de országos, áztató csapadék,…
Közeledik a nyár(i szünet) vége. Vasárnap nagyrészt napos, csapadékmentes, meleg idő várható, a jövő hét elején kicsit már változékonyabbra fordul időjárásunk.
Folytatódik a meleg, jobbára száraz, szaharai porral dúsított idő, annak ellenére is, hogy egy gyenge hidegfront vonul át szombaton, de csak kevés helyen lehet csapadék. Még a jövő hét elején is kitart a hőség.
Napos, száraz idő lesz a jellemző, bár némi sivatagi por is érkezik a melegedéssel. A hétvégén hidegfront éri el a térséget, de hatalmas lehűlést ne várjunk ettől a fronttól.
Bár Európa fölé nyugat, délnyugat felől egy ideje már érkeznek nedves léghullámok és így csapadék, egyelőre hazánk ebből még kimaradt. Az elmúlt napokban hullott kevés csapadék csak kisebb körzetekben enyhítette az aszályt. A kapás növények öntözetlen tábláin a növények javarészt már elszáradtak. A következő 6-8 nap sem ígér országos, áztató esőt, bár érkezik csapadék, de ezúttal is csak kis mennyiségben.
Újabb mérföldkőhöz érkezik az európai meteorológiai műholdas megfigyelés: hamarosan felbocsátják a Meteosat Third Generation rendszer második képalkotó műholdját, az MTG-I2-t.
A mezőgazdasági termelést, így a világpiaci árakat az időjárás világszerte alapvetően befolyásolja. Az alábbiakban a nagyobb termőterületeken bekövetkezett jelentősebb időjárási folyamatokat és azok mezőgazdaságra gyakorolt hatását foglaljuk össze, valamint friss termésbecsléseket is bemutatunk.
Helyenként előfordulhat csapadék, majd száraz és egyre melegebb léghullámok érkeznek fölénk. Legközelebb szombaton növekszik a felhőzet és a záporok, zivatarok előfordulási esélye, ugyanis hidegfront érkezik.