Norvégia be akarja tiltani az okosszemüvegek arcfelismerő funkcióját nyilvános helyeken
Kérdés, hogy hogyan fogják tudni ezt betartatni.
Személyre szabható hírfolyam
Kérdés, hogy hogyan fogják tudni ezt betartatni.
Görög Márta szerint a javaslat szigorítaná az átláthatósági szabályokat, erősítené az ajánlattevők tulajdonosi hátterének megismerhetőségét, és bővítené a közzétételi kötelezettségeket.
A gép kedd reggel landolt, most derült ki, hogy a CIA vezetője utazott rajta.
Július végén több mint 70 ezren jutottak be illegálisan az észak-afrikai spanyol autonóm város területére a szomszédos Marokkóból, 5-10 százalékuk ott is maradt.
A férfi a volt élettársán akart bosszút állni azzal, hogy megöli a közös gyereküket.
Posta Imre halálos ítéleteket hirdetett ki a magyar elitre, kivégzésekre és veseszúrásokra bíztatta a követőit, most mégis mártírt próbálnak csinálni belőle.
Átlagosan 21,1 fokot mértek az óceánok felszínén.
Az amerikai elnök ezt azzal indokolta, hogy „a továbbiakban várhatóan nem sok üzletünk lesz Ontarióval”.
„Tulajdonképpen hálás lehetek az adatigénylőnek” – mondta Varga, bár aztán kiderült: szerinte a jogszabály nekik ad igazat.
A hadsereg ingatlanvagyonának kezeléséért felelős ügynökség arra kérte a kormányt, hogy a légi és a tengeri drónok jelentette fenyegetésekkel szembenézve tegyen intézkedéseket Svédország védelmére.
Folytatódik a jelöltségre jelölő tiszás kavarás, érkezett egy magyarázat, ami után még mindig maradnak kérdések.
Az MNB tavasszal kezdte saját inflációs célja felülvizsgálatát, részben a kormány által tervezett euróbevezetés miatt. Az erősebb forint dezinflációs hatása beépül az árakba.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A 110 méter hosszú svájci Esprit annak ellenére bepróbálkozott, hogy Gönyűnél egy nap alatt 24 centit apadt a Duna.
Az Országos Mentőszolgálat közzétette az adatokat, ráadásul úgy, ahogy azt mindenki érzékeli.
Egy felmérés szerint 37-ről 19 százalékra csökkent az arányuk.
„Én ezt az emlékművet nem is láttam a helyén ráadásul kötőhártya-gyulladásom volt” – mondta a devecseri polgármester, aki persze nagyon is látta a szobrot, csak 3 darabban. Kamu képek terjednek a hímtagot láncfűrésszel aprító papról.
A mostani beszerzés egyes részeiben még a 2017-es szerződésekhez képest is alacsonyabb ajánlati árak születtek, közel 10 év inflációja után, ami a miniszter szerint jól mutatja, mekkora jelentősége van a valódi árversenynek.
Egymás után harmadik ülésén is kamatot csökkentett a monetáris tanács, az alapkamat új szintje 5,5 százalék.
A mezőhegyesi Ménesbirtok pedig Bóna Szabolcshoz.
Földig érő, hófehér ruhában áll némán a bokrok között az egyik, profi horrorszmaszkban mászik be kertekbe a másik.
A találkozót a köztársasági elnök kezdeményezte.
A Déli Körvasút építése miatt a Soroksár felé vezető lehajtót szakaszosan lezárják.
„A Kossuth Rádió újra mindenkié” – szól az új szignál. A témák és a közreműködők csak azoknak lehetnek ismeretlenek, akik eddig kizárólag a Fidesz médiájából tájékozódtak. Belehallgattunk a történelmi rádiócsatorna újraindulásának első órájába.
Az önkormányzat szerint a Bayer-csoport több ponton is megszegte a kerülettel kötött szerződést, egy esetleges per pedig az egész beruházás jövőjét befolyásolhatja.
A 114 fős magyar delegáció költségeinek felét a repülés tette ki, de 60 millió forint ment a hotelekre is. A 114 utazóból 48-an nem kormányzati szereplők voltak.
Itt a 444 napindító hírlevele.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter hétfőn ismerteti az Iránnal kereskedő országokat és vállalatokat is érintő új korlátozásokat, azt írta, „gazdasági D-nap” kezdődik.
A bizottságot elnöklő tiszás képviselő szerint azt vizsgálják majd, hogy „kik miatt és hova tűnt a közpénz”, kik húzták belőle a legnagyobb hasznot, és mire költötték.
Az ukrán elnök szerint Németország pontosan tudja, hogy nem Ukrajna állt az akció mögött.
Jönnek a szeptemberi választások, van, aki már 1917-et emlegeti a körvonalazódó szociális krízis miatt, az örök putyini stabilitás mellett 2026-ban nemigen érvelhet a hatalom. Erő még van, de mikor fogy el a pénz?
Vitézyék nem a vasútbiztonság rovására szeretnének több zöldfelületet, hanem azokat a szabályokat vizsgálnák felül, „amelyek ma már néhol indokolatlan fakivágásokhoz vezethetnek”.
Kőszegi Krisztián szerint a gesztus azt mutatja, hogy a Fidesz tovább mélyítené a társadalmi megosztottságot.
Az új vezetőség szerint több műsor podcastként is elérhető lesz, de megszólal a régi Sokol rádión is.
Ilyen idő várható a héten.
Volt, ahol az emberek pénzről dönthettek, máshol közparkokról, erőszakos esetek bejelentési mechanizmusairól, kerékpárutakról vagy a taxisok szabályrendszereiről. A Tisza a magyarokat bevonó Közhangja más utat választ: összegyűjti és AI-val rendszerezi a véleményeket, de nem ad döntési jogot. Ettől még lehet jelentősége – csak nem mindegy, mi történik azzal, amit az emberek mondanak.