Németországban fele annyian találkoznak rendszeresen a barátaikkal, mint negyven éve
Egy felmérés szerint 37-ről 19 százalékra csökkent az arányuk.
Személyre szabható hírfolyam
Egy felmérés szerint 37-ről 19 százalékra csökkent az arányuk.
„Én ezt az emlékművet nem is láttam a helyén ráadásul kötőhártya-gyulladásom volt” – mondta a devecseri polgármester, aki persze nagyon is látta a szobrot, csak 3 darabban. Kamu képek terjednek a hímtagot láncfűrésszel aprító papról.
A mostani beszerzés egyes részeiben még a 2017-es szerződésekhez képest is alacsonyabb ajánlati árak születtek, közel 10 év inflációja után, ami a miniszter szerint jól mutatja, mekkora jelentősége van a valódi árversenynek.
Egymás után harmadik ülésén is kamatot csökkentett a monetáris tanács, az alapkamat új szintje 5,5 százalék.
A mezőhegyesi Ménesbirtok pedig Bóna Szabolcshoz.
Földig érő, hófehér ruhában áll némán a bokrok között az egyik, profi horrorszmaszkban mászik be kertekbe a másik.
A találkozót a köztársasági elnök kezdeményezte.
A Déli Körvasút építése miatt a Soroksár felé vezető lehajtót szakaszosan lezárják.
„A Kossuth Rádió újra mindenkié” – szól az új szignál. A témák és a közreműködők csak azoknak lehetnek ismeretlenek, akik eddig kizárólag a Fidesz médiájából tájékozódtak. Belehallgattunk a történelmi rádiócsatorna újraindulásának első órájába.
Az önkormányzat szerint a Bayer-csoport több ponton is megszegte a kerülettel kötött szerződést, egy esetleges per pedig az egész beruházás jövőjét befolyásolhatja.
A 114 fős magyar delegáció költségeinek felét a repülés tette ki, de 60 millió forint ment a hotelekre is. A 114 utazóból 48-an nem kormányzati szereplők voltak.
Itt a 444 napindító hírlevele.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter hétfőn ismerteti az Iránnal kereskedő országokat és vállalatokat is érintő új korlátozásokat, azt írta, „gazdasági D-nap” kezdődik.
A bizottságot elnöklő tiszás képviselő szerint azt vizsgálják majd, hogy „kik miatt és hova tűnt a közpénz”, kik húzták belőle a legnagyobb hasznot, és mire költötték.
Az ukrán elnök szerint Németország pontosan tudja, hogy nem Ukrajna állt az akció mögött.
Jönnek a szeptemberi választások, van, aki már 1917-et emlegeti a körvonalazódó szociális krízis miatt, az örök putyini stabilitás mellett 2026-ban nemigen érvelhet a hatalom. Erő még van, de mikor fogy el a pénz?
Vitézyék nem a vasútbiztonság rovására szeretnének több zöldfelületet, hanem azokat a szabályokat vizsgálnák felül, „amelyek ma már néhol indokolatlan fakivágásokhoz vezethetnek”.
Kőszegi Krisztián szerint a gesztus azt mutatja, hogy a Fidesz tovább mélyítené a társadalmi megosztottságot.
Az új vezetőség szerint több műsor podcastként is elérhető lesz, de megszólal a régi Sokol rádión is.
Ilyen idő várható a héten.
Volt, ahol az emberek pénzről dönthettek, máshol közparkokról, erőszakos esetek bejelentési mechanizmusairól, kerékpárutakról vagy a taxisok szabályrendszereiről. A Tisza a magyarokat bevonó Közhangja más utat választ: összegyűjti és AI-val rendszerezi a véleményeket, de nem ad döntési jogot. Ettől még lehet jelentősége – csak nem mindegy, mi történik azzal, amit az emberek mondanak.
A pénzt humanitárius és katonai célokra is felhasználhatják Kijevben. A norvég miniszterelnök szerint a támogatással Európa biztonságába ruháznak be.
A tiszás Hantosi István eredeti posztja alapján jogvédők mellett az oltásellenességgel új életre éledő fura jobbos szervezetet is bevonták volna a vagyonvisszaszerző hivatal vezetőinek kiválasztásába.
Donald Trump maga lenget zászlót a rajtnál.
Takács Péter a Tiszakécske elleni kudarc után úgy fogalmazott, „az önbecsülésünket teljes mértékben a föld alá temettük”.
„Bele a darálóba!” – ezzel a felkiáltással szántotta be Elon Musk 2025 elején az USA nemzetközi segélyszervezetét a felesleges költések és a sokszínűség elleni harc jegyében. Másfél évvel később már egészen máshogy hangzik ez a mondat.
Így reagált az ukrán elnök volt védelmi minisztere felvetésére, aki az utóbbi napokban többször is szóba hozta a választások kérdését.
Arra ugyanakkor nincs bizonyítéka, hogy maga Zelenszkij is korrupt lenne. Az ukrán elnöki hivatal erre azzal reagált, hogy Fedorov sem kívülálló: 2019 óta valamennyi kormánynak a tagja volt.
Miért érezzük otthonosnak az egyik konyhát, miközben egy másikban feszengünk? Gasztropodcastunk legújabb adásában a konyhára környezetpszichológiai szemszögből nézünk rá. Arról beszélgetünk, hogyan befolyásolja a tér a viselkedésünket, társas kapcsolatainkat, privát szféránkat és mitől lehet a konyhánk egy “jó” tér.
Magyar szerint az ötletet a paksi atomerőmű védelmére érkezett vállalati felajánlások adták. Hagyományt is teremtene belőle.
Az iráni háború miatt felértékelődtek az alternatív tengeri útvonalak, a sarkvidéki hajózás felfutása azonban komoly környezeti károkat okozhat.
Erin Patterson mérges gombával készült bélszínnel mérgezte meg elhidegült férje családtagjait. A védelem most arra hivatkozik, hogy a szálláshiány miatt az esküdteket nem sikerült a külvilágtól és a nyomozást vezető hatóságtól megfelelően elkülöníteni.
Csúfos véget értek Amerika és Kanada közötti vámtárgyalások: Trump az utolsó pillanatban további engedményeket követelt, Mark Carney viszont nemet mondott, és azt ígérte, ugyanakkora értékű vámokkal vágnak vissza.
Az EU mellett az orosz katasztrófavédelem is beszállt az oltásba.
Célpontként nevezte meg a térségben működő amerikai olajipari és egyéb vállalatokat.