Óriásit bukott a Vueltán eddig fölényesen vezető Tadej Pogacar, feladta a versenyt
A szlovén kerékpáros 31 kilométerrel a szakasz vége előtt esett el, az arca és a válla is megsérült. Pályafutása során először ad fel többnapos versenyt.
A szlovén kerékpáros 31 kilométerrel a szakasz vége előtt esett el, az arca és a válla is megsérült. Pályafutása során először ad fel többnapos versenyt.
A miniszterelnök szerint az építkezés augusztus 12-i kezdete óta 43 ezer köbméter követ építettek be.
„Nem így terveztük, nem így szerettük volna, de egy korszak most véget ér” – írta Bors Richárd főszerkesztő-helyettes, hozzátéve, hogy szerinte politikamentesen végezték a munkájukat.
Gárdonyban az önkormányzat vezetésével már másodszor tartottak közösségi medertakarítást.
Alig van olyan beteg Magyarországon, aki hozzájut ahhoz a hospice ellátáshoz, amelyre amúgy jogosult lenne. De a méltóságteljes meghaláshoz nem csak az egészégügyi rendszert kellene megváltoztatni, hanem a társadalom hozzáállását is.
A mohácsi csata 500. évfordulóján a miniszterelnök a magyar nemzet talpra állásáról és összefogásáról beszélt, Baka András köztársasági elnök, Bóka János és Forsthoffer Ágnes pedig közösségi oldalán emlékezett meg az 1526-os vereségről és áldozatairól.
Egy raktárat ért találat után robbanássorozat és hatalmas tűz pusztított Bucsa térségében, miközben az ukrán hatóságok azt is vizsgálják, szabályosan tárolták-e a helyszínen a robbanóanyagokat.
Moys Zoltánt több mint kétezer euróra büntette 2021-ben egy német bíróság, de három évvel később a Fővárosi Törvényszék végzése alapján nem vették Magyarországon nyilvántartásba az ügyet.
A két férfi csütörtökön jegyet vett a kiállításra, betörte a vitrint, majd a 4 millió dollárnál is többet érő ékszerrel együtt elmenekült, hajtóvadászat indult ellenük.
Az amerikai elnök „történelmi megállapodásról” írt, ami szerinte több mint megduplázza az Egyesült Államok olajtartalékait. A venezuelai kormány 100 milliárd dollárnál is több beruházást vár az egyezségtől.
Javíthatják a hatóságok reagáló képességét olyan incidenseknél, amelyek veszélyes, szűk, instabil vagy nehezen megközelíthető területeket érintenek.
Az állami televízió a kezükre került, a reptér környékén még folynak a harcok.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az oroszok szétlövik az ukrán kiskereskedelmi infrastruktúrát és megbénítják a tengeri forgalmat, Pandora szelencéje ki van nyitva, újabb korrupciós botrányok robbannak, a belpolitikai turbulencia a túlmozgásos Fedorov exminiszter jóvoltából fokozódik. Mit tehet ilyenkor az elnök és a csapata?
Az erőmű elsődleges feladata a vízhozam-szabályozás, a Tisza-tó életben tartása, az energiatermelés másodlagos.
Eloltották, de a vendégeknek átmenetileg el kellett hagyniuk a szállodát.
Arról nem írnak, hogy marad-e Moys a jelöltjük a Független Közmédia Testületbe.
Másodjára riasztották a honvédség vadászgépeit két napon belül. A kalocsai eset után az összes repteret ellenőrzik az országban.
A miniszterelnök szerint a platformon „piszkos és sötét ügyletek” zajlottak.
Tudatmódosult vadkemping egymillió dolláros lakóautóban. Szivárványpikinik Vancouverben. Felfújható világ az Adrián. Fentanilosok a herbálosok ellen. Ruszin-Szendi biztonsági öv nélkül. Beoltották a magyart kiskereskedelem ellen?
Vitézy szerint a Lázár János, „a szakmai javaslatot figyelmen kívül hagyva, 11 évre vetítve több mint 100 milliárd forinttal drágábban ítélte oda a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekkörébe tartozó autópálya-koncesszornak a szerződést”.
A szomszédos Indiában hét holttestet emeltek ki Nepálon átfolyó folyókból, miközben az esőzések nehezítik a helikopteres mentést.
A Schmidt Mária-féle alapítvány és a Batthány Lajos Alapítvány feladatait pedig a Kulturális Vagyonkezelő veszi át.
Ahogyan két hónapja Visnyevénél, most is lőszerraktárakat találhattak el az oroszok.
Az altright egykor jóval befolyásosabb alakja érvényes vízum nélkül volt az USA-ban, deportálni fogják. Egy másik szélsőjobbos provokatőr nyomta fel állítólag Milót, aki 2018-ban Schmidt Máriáék budapesti rendezvényén dicsérte Orbán Viktort.
Csak lokálisan hullhat említést érdemlő csapadék.
Itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.
Egy határsértő francia PA28-as miatt.
Moys Zoltán a 444 birtokába került bírósági iratok szerint a 2021-es Magyarország–Németország Európa-bajnoki futballmeccsen karlendített, „20 óra 55 perckor, enyhén ittas állapotban”.
Hegedűs Zsolt szerint nincs szükségük „közpénzkifolyató kamuszervezetekre és a magyar egészségügyi büdzsét megcsapoló ingatlanbizniszekre”.
Arra nincs egyelőre még százalékos célja sem, hogy mennyi vagyont lehetne visszaszerezni. Ő „bármennyit vissza akar szerezni, amit lehet”.
Vasárnap érkezik Antal Bendegúz dokusorozatának első epizódja, a Mélység határán, amely egy tízfős magyar technikai búvárcsapat expedícióját követi a horvát–montenegrói határvidéken.
A miniszterelnök külön videóban is reagált a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökének megválasztása ügyében zajló vitákra.
Miközben Orbán Viktor nyaral, és zajlik az orbánizmus decentralizációja, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének megválasztását és a közmédia felügyeletének átalakítását övező káoszról is beszélgettünk a 444 stúdiójában.
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában. A klasszikus terepjárók karakteréből merít ihletet, miközben a REEV (Range Extended Electric Vehicle) technológiát modern elektromos hajtással és a mindennapi közlekedéshez, valamint a burkolatlan utakhoz tervezett technológiákkal ötvözi.
Az alapítvány közfeladatai a magyar államra szállnak rá, minden más a Molra.