Már 475-re emelkedett a nepáli katasztrófa áldozatainak száma
Mindeközben a hatóságok újabb áradástól tartanak.
Személyre szabható hírfolyam
Mindeközben a hatóságok újabb áradástól tartanak.
Van, amire semmi sem drága. Most több mint 646 millió dollárnál tartunk, és hol van még november?
Dél-Koreában tavaly több mint hetvenezer embert jelentettek be eltűntként, az esetek 99,7 százalékát azonban lezárták anélkül, hogy teljes körű keresést indítottak volna.
Történelmi időket élünk.
Tristan Tate szerint úgy bánnak vele, mint El Chapóval. Szabadlábon védekeznének az Egyesült Királyságba való kiadatásuk ellen.
Az erről szóló elnöki rendeletet pedig már alá is írta.
A Rockstar közel félórás bemutatóban mutatta meg először részletesen, milyen lesz Vice City, hogyan működik Jason és Lucia között a kémia, és mivel lehet majd elütni az időt a küldetéseken kívül.
Az ellenzékre a kormánypárt, a civilekre a szakma mondott nemet, a Tiszának jelöltje sincs a felügyelő testületbe. Közben egyesek már a vezetői pályázatra készülnek – Kert Attilától Veiszer Alinda csapatáig sokan ambicionálják a feladatot.
Az oroszok elengedik a béketárgyalásokat, Pócs csörtézett Magyarral és börtönben halt meg a volt boszniai szerb hadseregparancsnok. Itt a 444 napindító hírlevele.
A török Trabzonsporból két játékost is kiállítottak, az FTC 5-0-s gólkülönbséggel jutott tovább.
A fideszes képviselő új szintre fejlesztette a szövegkörnyezetükből kiragadott mondatokkal történő lejáratást.
A miniszterelnök szerint Pócs akciója minden szempontból elfogadhatatlan és tűrhetetlen.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Scott Bessent korábban Soros alapjánál devizákat shortolt, most pénzügyminiszterként a kötvénypiac másik oldalán Trump gazdasági céljait kellene támogatnia. Minisztertől évtizedek óta nem látott aktivitással látott neki az állampapírpiac felforgatásának, de az esélyek nem az ő oldalán vannak.
Ligeti Miklóst tartotta a legalkalmasabbnak.
Szívós Mária figyelmeztette is a hallgatót, hogy senkinek se szóljon a dologról, mert különben kirúgják őt.
Egy nappal azután, hogy otthagyta a parlamentet, és elment a kínai BYD-nek dolgozni.
Ön a gyermekkori szeretethiányát akarja megbosszulni, mondta a miniszterelnöknek Pócs a Parlamentben. Tőle és a rá reagáló Magyar Pétertől is megvonták a szót.
Nick Fowler naponta átlagosan 93,4 kilométert haladt.
Törvénysértőnek tartják a Miniszterelnökség döntését.
Hadházy Ákos volt országgyűlési képviselő birtokába jutott több egy keretszerződés és több dokumentum a Dolomit Kft. és a V-Híd között kötött szerződésből, ami alapján azt írta, túlárazottan adták el a követ állami beruházásokhoz. A Transparency feljelentést tett, a rendőrség nyomoz. Közben kormányzati részről azt látjuk, a tisztítótűz még nem ért el Orbán Győzőig, és nem is nagyon törik magukat.
A bocsánatkérést az egyik tiszás képviselő fel is olvasta a parlamentben.
Az ügy a FIFA óriási felháborodást keltő, időközben elvetett tervéhez kapcsolódik.
Az egyik áldozat egy 18 éves lány, a másik pedig egy 30 éves férfi.
És Mácsai Pál is.
Előbbiek ráülnek, utóbbiak ellopják, és a két csoport perspektívái is mások. Az Országgyűlés csütörtöki ülésének intenzív szakaszában emellett Paksról, valamint az augusztus 20-ai ünnepségek kontextusáról volt szó elsősorban.
Az eddig politikai elemzőként, illetve Orbán Balázs opponenseként ismert Unger korábban kétkedett abban, hogy egyáltalán leváltható-e a NER, a kampány során viszont már úgy látta, hogy Magyar Péter a közös ország ígéretével nyerheti meg a választásokat.
Oláh Bálint november 30-ig nem játszhat Tarcsi Róbert arcának átalakítása miatt.
A tüntetést szervező G Ras közölte, hogy nem a zsidó kulturális és gasztronómiai rendezvény látogatóinak megfélemlítésére szervezték a demonstrációt.
Boros Gergely egy padelpálya építésén dolgozott.
A volt boszniai szerb hadseregparancsnok életfogytig tartó börtönbüntetését töltötte Hágában, miközben Szerbiában sokan máig hősként tisztelik. Srebrenica és Szarajevó volt a két fő bűne.
De az MKKP volt listavezetője önkormányzati képviselőként és vállalkozásában is dolgozik tovább.
Először született Magyarországon olyan kormányzati szintű, vízkezelésről szóló dokumentum, ami hivatalosan rögzíti, hogy az alapcél immár nem a vízelvezetés, hanem a víz megtartása és a folyók kivezetése a tájba.
Szeptember 1-jétől megbízott főigazgatóként Dr. Nagy András Csaba, a Zuglói Egészségügyi Szolgálat jelenlegi főigazgatója látja el az intézmény vezetését.
A kollégium közleménye szerint „mindhárom esetet egyedileg mérlegelve születtek egyéni fejlesztő javaslatok”.