Kanada egyre látványosabban távolodik az Egyesült Államoktól, helyette inkább „egyedülálló szövetséget” keres az Európai Unióval
A jóból is megárt a sok: uniós tagságot azért nem kérnek.
A jóból is megárt a sok: uniós tagságot azért nem kérnek.
A „lélekben mindenre felkészült” exminiszter hosszan fejtegette egy interjúban, hogy miért nincs szó tiltott kampányfinanszírozásról az NKA-s milliárdok esetében.
A német játékos négy játszmában győzte le az amerikai Ben Sheltont.
Miért tüntették ki Vásárhelyi Jánost? Hogy szivárgott be az osztrák széljobb a parlamentbe? Miért nincs sci-fi épület az állatkertben? Meddig lehet terhelni a Balatont? A 444 napindító hírleveléből kiderül!
A támadás a lengyel határtól két kilométerre történt.
Végeredményt még nem lehet hirdetni, mert a szavazatok 5 százalékát még nem számlálták össze.
Az amerikai elnök szerint ugyanis a globális üzemanyaghiányt „nem a Közel-Kelet okozza, hanem az, ami Oroszország és Ukrajna között zajlik”.
Tavaly novemberben, a Tisza képviselőjelölt-kiválasztási folyamatának kellős közepén belső konfliktus robbant ki a pártban. Egy szűk, Radnai Márk körül összpontosuló csoport hibásnak látta a kampánystratégiát, és ezzel szembesítették a pártelnököt egy megbeszélésen. Az aznap éjszaka és a másnapra összehívott állománygyűlés meghatározó pillanatai a párt fejlődéstörténetének. A „puccs”, ahogy néhányan emlegetik, máig…
A volt miniszterelnök azt mondta, nyomon fogják követni az NVVH munkatársait, nyilvánosságra hozzák a nevüket, és felelősségre fogják őket vonni, ha a Fidesz visszatér a hatalomba.
Ő fényképezte a Hídembert és a Tanítványokat is. Emellett gyűjtötte az amatőr fotókat és a régi felvételeket, és szubjektíven egymás mellé csoportosítva mutatta be azokat, sok kiállítása volt külföldön.
Itt futott például Bárdosi Sándor volt birkozó, Pityinger László Dopeman és egy harmadik pasi műsora, a BarbárShop.
A hatvanas évek végén tartott ötletpályázat győzteseinek terve sosem valósult meg, így Magyarországon csak jókora spéttel épült óceanárium.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A pártjából is kizárták Reinis Uzulniekst.
A 30 év körüli nőt stabil állapotban szállították kórházba.
Bepörgött a mesterséges intelligencia biztonságos használatáról szóló vita, a vezető amerikai AI-cégek fejei javasolják, hogy lassítani kéne a fejlesztések ütemén. Írországi golfpályájáról megszólalt most a téma egyik kiváló szakértője, az Egyesült Államok elnöke.
Délután 4 körül bevontatták az érintett Regiojet szerelvényt, azonban a baleseti helyszínelés mindkét vágányt érinti.
Milyen útjai vannak egy könyvnek? Varázsos véletlenek a keszthelyi könyvtárral, Paul Auster New York-i lakásával és egy budavári kápolnával.
A Külügyminisztérium nem tud magyar sérültekről.
A török vádhatóság szerint bizonyítékokat találtak arra, hogy az egyesületek tevékenysége feltételezhetően fiatalkorúak szexuális orientációját, illetve nemi identitását befolyásolta.
„A kínai kormány mindig is elvárta a kínai vállalatoktól, köztük a BYD-től, hogy szigorúan tartsák be a magyar és az uniós törvényeket és szabályozásokat, és aktívan teljesítsék társadalmi felelősségvállalásukat.”
Az Anthropic vezetője jelentetett meg a témában esszét, és rögtön csatlakozott hozzá két másik AI-vezér, Sam Altman és Elon Musk.
Tízmilliárd forintot akart behúzni a HUMDA nevű állami motorsport- és mobilitásügynökség taóból. Maguk mellé állították az autósport-szövetséget, és a Századvéggel készítettek hatástanulmányt, hogy gazdaságilag ez miért jó ötlet.
A pénzügyminisztert is sokkolták a gyermekvédelmi rendszerről készített jelentés megállapításai, részleteket közölt arról, milyen forrásokat biztosítanak a szakmai beavatkozásokra.
A PDK képviselői azonban nem vettek részt az ülésen, sőt szerintük az alakuló ülés folytatása már önmagában alkotmányossági kérdéseket vet fel.
Egy orosz drón 800 méterre csapódott be az ukrán–lengyel határtól, a támadás miatt ideiglenesen leállították a forgalmat az összes lengyel-ukrán határátkelőn.
A szív- és érrendszeri betegségben szenvedők számára működtetett gázfürdőben azonnali fulladást okoz, ha valaki belélegzi a mofettagázt.
A tolvaj egyikük táskáját vitte el.
A Der Standard hosszú oknyomozása szerint az Osztrák Szabadságpárt ifjúsági tagozata nemhogy tartja a kapcsolatot a széljobbal, hanem gyakorlatilag szimbiózisban él velük.
Bátyja és unokatestvére meghalt a balesetben.
Hiába emelte miniszteri szintre az utónévkérelmezést Kósa Lajos, a Tisza-kormány visszacsinál mindent.
Ma még nem, de hétfőn már készülhetünk az esőre is.
A veszélyeztetett területeken külföldi turisták is tartózkodtak.
„Az, hogy embereket bíróság elé állítanak, de sem nekik, sem az ügyvédeiknek nem mutatják meg az ellenük felhasználni kívánt bizonyítékokat, egyértelműen sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot” – mondták a nő ügyvédei.
Vasárnap kutató- és mentőakció indult, 102 embert pedig már sikeresen kimentettek.
Nemzeti ellenállást hirdetett a volt miniszterelnök, mert vége a türelemnek és a méltányosságnak.