Trump szerint nevetséges ötlet, hogy Kanada az EU társult tagja legyen
Azt amúgy még nem döntötte el, hogy von der Leyen jót akar vagy sem, de a biztonság kedvéért elkezdett fenyegetőzni.
Azt amúgy még nem döntötte el, hogy von der Leyen jót akar vagy sem, de a biztonság kedvéért elkezdett fenyegetőzni.
Hidegfront okoz kontrasztos időjárást csütörtökön.
A tartósan magas infláció miatt a Fed 3,75–4 százalékra emelte az irányadó kamatsávot, és a döntéshozók többsége szerint az év végéig újabb emelés jöhet.
Szívós kitartással és kérlelhetetlen őszinteséggel tárta fel a közeget, melyben gyökerezett – mondta a megemlékezésen egy bencés szerzetes.
Fürcht Pál júniusban mondott le a Központi Nyomozó Főügyészség vezetéséről. A 444 megszerezte a döntésének az írásos indoklását: a volt főügyész informális, azaz írásban visszakövethetetlen nyomásgyakorlásról, III/III-as módszerekről, a Tanú című filmbe illő történetről ír, elsősorban az aranykonvojügyet és a „Gundalf-ügyet” illetően.
Magyarország visszatérése, az AI jelentette veszélyek és az EU új irányai a 444 napindító hírlevelében.
Az ipolysági diákoknak átszállásokkal kellett eljutniuk Bécsig, ahová a szüleik küldtek nekik buszt.
A tulajdonos állítólag nem tudta, hogy Dél-Koreában a hangya nincs az emberi fogyasztásra engedélyezett tíz rovarfaj között.
Több év börtönnel sújtható lesz az a közjogi tisztségviselő, aki a megbízatása alatt olyan nagyobb vagyont szerez, ruház át vagy rejt el, ami nyilvánvalóan nincs arányban törvényes jövedelmével.
A volt belügyminiszter a bürokratikus hibák áldozatának tartja magát.
Egyre több országban, egyre változatosabb eszközökkel folyik a harc ugyanazért a célért: az emberek ne töltsenek annyi időt internetezéssel. A legfrissebb hadszíntér a megosztó és addiktív tartalmakat előnyben részesítő algoritmusok visszaszorítása. Nagy sikerek itt sincsenek.
Elismerték, hogy Palányi „rendkívül súlyos szakmai hibát” követett el, amikor nem szakította meg azonnal a betelefonálót.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az orosz vezető szerint ezzel a polgárok a győzelmet segítik.
Új eljárásrendet dolgozott ki a a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
A gazdasági és energetikai miniszter azt mondta, így Magyarországon marad ennek a beruházásnak a jelentős része és az ebből fakadó előnyök.
Az Európai Bizottság elnöke sok új javaslatot jelentett be, csak a politikai egység hiányzik mögülük. A beszéd legfontosabb sarokpontjai.
A vizsgálóbizottság zárt ülésen hallgatta ki a bicskei gyermekotthon két egykori munkatársát, akik elsőként jelezték a fenntartónak a gyermekbántalmazás gyanúját. A bizottság elnöke szerint a dolgozók még mindig traumatizáltak. A bizottság meg fogja hallgatni az otthon másik igazgatóhelyettesét is.
A határozott idejű szerződések már a közmédia megbízott vezetésének érkezése előtt lejártak.
Új felügyelőbizottságot is kapott az állami vállalat.
„A döntés megközelítőleg 900 ezer vállalkozásnak nyújt segítséget” – közölte Magyar Péter.
Az NFL-ből ismert, Izrael-párti stadiontulajdonos nem látta szívesen a palesztinok mellett kiálló amerikai rappert, és másoknál is lobbizott ezért. Ed Sheeran sajnálja Maclemore letiltását, de folytatja a turnét. A többi előzenekar viszont kiszállt.
Egy hétig ingyenesen látogatható lesz.
Jiszráel Kac arról is beszélt, hogy Izrael kész ösztönözni a kétmillió palesztin kivándorlását a területről.
Legalább húsz ember meghalt, köztük öt gyerek.
„Nem lehet kegyelem, és képesnek kell lenned végigvinni, amit elterveztél”, „ez hamarosan tömeges atrocitás lesz” – írta a fiú, aki ellen büntetőeljárás indult.
A Terror Háza elé, mert azt akarják, hogy a nácizmus és a kommunizmus mellé kerüljön oda a woke, a gender és a pogány hedonizmus is.
Nosztics Ágnest azonnali hatállyal berendelték.
A szerdai ítéletre óriáskivetítőkkel készültek a főváros, Pristina főterén. A felmentésre számító tömeg percek alatt feloszlott, miután világossá vált, hogy ebből nem felmentés lesz.
A rendszert még tesztelik, kérdés, hogy hosszútávon mennyire tetszik majd az embereknek, hogy a mesterséges intelligencia válaszolja meg a szemétszállítással vagy felújításokkal kapcsolatos kérdéseiket.
A gyermekvédelmi államtitkár szerint „nincs olyan rossz állapotban ez az ország, mint amilyen rossz állapotban a gyerekvédelem van”.
Akkor, amikor Orbán Viktor hazahozta volna az uniós forrásokat. Witzmann Mihály a csodafegyver receptjét is elárulta. Lehet levenni a nagy mellényt, Magyar Péter!
Jurij ezredes, a fia meg a három kubai elvtárs.
Von der Leyen bejelentette a „Jövő Szövetségének” létrehozását, ami az EU és Kanada között már meglévő kereskedelmi megállapodásra épülne, és ami „közös jólétet és gazdasági biztonságot teremtene”.
Egyetlen hét alatt nagyot fordult a világ: az AI jelentette veszélyek hirtelen sokak számára váltak sokkal kézzelfoghatóbbá, és erre is reagálhattak a techvezetők. De a bedobott lassulás körül rengeteg a kérdés, a helyzetet pedig személyes ellenszenvek és a Kínával szembeni rivalizálás is bonyolítja.