Most 615 centi a vízállás Kisköre felsőn és apad. Ha eléri a 610 centis határértéket, a Tisza-tavat nem engedik tovább apadni. Ez azt jelenti, hogy leállhat az öntözés az Alföldön és alig jut víz a Kisköre alatti folyószakaszra. Pedig ott Szolnok magából a folyóból szivattyúzza ki az ivóvíznek valót. A gyakorlatban láthatjuk, mit tud és mire nem képes egy vízlépcső.
Szerinte minden fillér megvan. A gond viszont az a feljelentő Belügyminisztérium szerint, hogy nem beruházásokra költötték az adófizetők pénzét, hanem milliárdokból vettek játékosokat a Fradiba.
Szombaton döntenek az izlandiak, hogy újrakezdjék-e a 2013-ban megszakadt tárgyalásokat az EU-csatlakozásról. Az igeneket Trump is erősíti, a nemmel szavazók a szuverenitást féltik. Az eredményben csak az a biztos, hogy szoros lesz.
Olyan információk jutottak Hadházy birtokába, amelyek szerint az egész pályáztatás csak egy színjáték volt és a pályázatok jelentős részét el sem olvasták, a végül kiválasztásra került és nyilvánosságra hozott négy jelöltön kívül pedig senkit nem hallgattak meg.
A volt építési és közlekedési miniszter a Lázárinfók alatt arra utasította a MÁV-ot, hogy több, zömmel fideszes vezetésű település helyi személyszállításból eredő tartozásának jelentős részét engedje el. Ezzel jobb színben tüntethette fel magát ezeken a településeken.
Az ügyben Tordai először 2026 januárjában tett feljelentést, de az NNI akkor elutasította azt, arra hivatkozva, hogy nem történt bűncselekmény. Most viszont már megalapozottnak látják a gyanút.
Az első száz nap romeltakarítás volt, most az építkezés következik, mondta napirend előtt a miniszterelnök. Kiderült, hová költözik a vagyonvisszaszerzési hivatal.
Sokszínű jobboldalként, mozaikjobboldalként definiálná újra magát az eddig közpénzen eltartott fideszes holdudvar egy része. De mit is jelent ez pontosan, valamiféle SZDSZ–Mi Hazánk-koalíciót? És hol van ebben a helye Orbánnak?
Költségvetési csalás, hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és bűnpártolás bűntettének, továbbá hanyag kezelés és hamis magánokirat felhasználása vétségének gyanúja merült fel a meg nem épült Fradivárosnak nyújtott 25 milliárdos állami támogatás miatt.
A lap információja szerint John Ratcliffe nem azért ment Moszkvába, hogy figyelmeztesse Putyint egy NATO-tagállamok elleni támadás következményeire, hanem az orosz-ukrán háború lezárására ösztönözné a Kremlt.
V. Harald Európa legidősebb uralkodója volt. Utódja Haakon herceg lett, akinek trónra lépése azonban a norvég monarchia súlyos bizalmi válságának közepette történik.
Dél-Koreában tavaly több mint hetvenezer embert jelentettek be eltűntként, az esetek 99,7 százalékát azonban lezárták anélkül, hogy teljes körű keresést indítottak volna.