Rutinműtét után halt meg Deák Bill Gyula
Pacemaker-beültetés után állt meg a szive.
Pacemaker-beültetés után állt meg a szive.
A BDPST részesedése két lépésben kb. 10 százalékra csökken, és megszűnik a bank feletti többségi befolyása is.
A Balaton Fejlesztési Tanács pénteken foglalkozhat a kiemelt ökológiai jelentőségű területen zajló társasházépítéssel.
A 444 cikkére Szabó Bence is reagált, Fürcht ugyanis azt írta a lemondásáról szóló dokumentumban, hogy utólag úgy látja, „Szabó Bence r. szds-nak igaza volt abban, hogy nem az ügyészségen tett feljelentést”.
Ratatics Péter sértődötten reagált a lakossági tiltakozásra.
Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár javaslatára kapott a frissen alakult cég 300 milliót a Bethlen Gábor Alaptól. A mesterséges intelligenciát kellett volna kutatniuk, de a feladatot kiszervezték, miközben munkabéreket fizettek.
Világszerte egyszerre figyelik lelkesen és aggódva az emberek az új technológia terjedését, de a fiatalok körében sok helyen nő az aggódók aránya. A Pew Research Center 37 országban, köztük Magyarországon is vizsgálta az emberek viszonyát az AI-hoz.
A Fradi városépítés helyett 38 játékosra vert el 12 milliárd forint állami támogatást. AZ FTC elnöke pedig egyszer csak elfelejtette, hogy ő aggódott nemrég a bajnokság tisztességes lebonyolítása miatt. 25 milliárd forint visszafizetése a tét, amibe tényleg belerokkanna a Fradi.
Miközben a bizottság Fidesz-KDNP-s tagjai igyekeznek lassítani a munkát, az exfideszes jegybankelnök készségesen segíti a tényfeltárást.
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége kéri a kormányt, hogy ott is töröljék el a kötelező kamarai díjat, ami több mint 5000 forint.
Magdalena Andersson volt miniszterelnök Szociáldemokrata Pártja szerezte a legtöbb mandátumot, de a kormányalakítás korántsem lesz egyszerű.
A hozzátartozók vagyonát is vizsgálja a NAV, akinél 5 milliónál nagyobb adóhiányt állapítanak meg, annak a nevét nyilvánosságra hozzák, és büntetőeljárás is indulhat.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Meghökkentően sokan pályáztak a Madách és az Újszínház vezetésére. De az erről szóló minisztériumi közlemény kizárólag arról szól, hogy mit és miért NEM árulnak el az egész bulit finanszírozó állampolgároknak.
Az egyik leggazdagabb magyar és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatója került rács mögé.
Ringo Starr kastélya, leállított sípálya Svájcban, Porschéval direkt elütött nő – ilyen egy igazi cseh lagzi.
Független szakértők világítják át a Terror Házát? Olyanok nincsenek! Ne ámítsuk már egymást!
Bár biztos, hogy az elnökhöz kötődő Egységes Oroszország nyer, még így is csomó szempontból érdemes figyelemmel kísérni az előre lefutott versenyt. Az egyik releváns kérdés: hány háborús veterán jut be az Állami Dumába? És a hivatalos részvételi adat vajon eléri-e az 50 százalékot?
Azt írták, súlyos bizalomvesztés alakult ki az MKIK-val szemben, „a kamarai rendszer hitelessége, a bizalom helyreállítása érdekében Nagy Eleknek haladéktalanul le kell mondania”.
A Honvédelmi Minisztérium által most kiadott irat szerint a három vadászgép kifejezetten „az esemény színvonalának emelése érdekében” repült át a stadion felett.
Miközben a civileket a saját államuk is gyilkolja.
A volt egészségügyi államtitkár írta, „a sikeres fellebbezés után” a büntetés összegét jótékony célra fordítja majd.
Ezt Melléthei-Barna Márton nem helyesli.
A Trump aláírására váró törvény szerint akár 100 százalékos vámot is ki lehetne vetni azokra az országokra, amik nagy mennyiségben vásárolnak orosz energiahordozókat.
Négy tárgyaláson beszélhetett volna, előbb kivezettették, majd elhalasztotta a vallomástételt, majd szóváltásba keveredett a bíróval. Most csak kérdésekre válaszolhatott volna, de ő másról is akart beszélni.
A bluesénekes 77 éves volt.
Az afrikai küldöttséget elvitte az apukájához is kávézni.
Az öt gyanúsítottból hárman őrizetben vannak, az ő letartóztatásukról a bíróság csütörtökön dönt.
A Lendvay utcában tartott room tourt a volt miniszterelnök a bulvárlapnak.
A mostani kormány szerint a Gyurcsány-kormány „a politikai válsággal való szembenézés helyett elsősorban a korábban meghirdetett reformterveire összpontosított”.
Nemzetközi futómezőny gyűlik össze 2026. október 10-11-én Budapesten: a kétnapos esemény 18 versenyszámmal várja a sportolókat, családokat, iskolai és céges csapatokat. A nevezések már most meghaladják a tavaly ilyenkor mért szintet, a mezőny pedig ezúttal is igazán nemzetközinek ígérkezik.
Elég volt egy baráti levél.
Az orvosetikai tanács szerint Takács Péter a háziorvosok „maradékelven” történő kiválasztódásáról szóló kijelentésével és egy kisgyerekes apának küldött, bazmegolós válaszával is megsértette az Orvosetikai Kódexet.
Az egyik mesterséges intelligencia például az emberi utasításokat figyelmen kívül hagyva saját személyiséget alakított ki, amely „megszabadult” a kötöttségektől.
Mark Rutte szerint a megváltozott biztonsági környezetben Európának nagyobb részt kell vállalnia saját védelméből, és tartósan növelnie kell katonai kiadásait.
Tanács Zoltán miniszter szerint több mint 3,3 milliárd forintnyi szerződésnél találtak nehezen indokolható árakat és kétes teljesítéseket a P2M és Balásy Gyula cégeinél.