Letartóztatták Hankó Balázs egykori államtitkárát, Varga-Bajusz Veronikát
Ahogy egykori miniszterét, úgy őt is Kecskeméten, az NKA-ügy miatt.
Ahogy egykori miniszterét, úgy őt is Kecskeméten, az NKA-ügy miatt.
Mostantól Sarka férje, Bessenyei István a 100 százalékos tulajdonos.
Schiffer András szerint félelmet szül az intézkedés, ami semmin nem változtat. Magyar Péter reakciója: „igazi bohócok vagytok”.
Augusztus 27. óta nem volt száraz nap a japán fővárosban. Visszaesett a turizmus, emelkednek a gyümölcsárak.
Rég nem emeltek, ráadásul az országban egyre többet aggodalmaskodnak a bevándorlókon, miközben a külföldről beköltözők száma már 4 millió felett jár.
Ülésezett az MNB-botránnyal foglalkozó vizsgálóbizottság. Bánki Erik nem tudja, hogyan került a kezébe az ő nevét viselő „elvesztette közpénzjellegét” törvényjavaslat, amit a Matolcsy György vezette MNB készített. Kósa Lajos szerint egy vizsgálóbizottság nem jó másra, mint vízgereblyézésre.
Már egyetemi karok is csatlakoztak a mozgalomhoz, iskolákat zárnak le országszerte, benzinnel locsolták le egy iskola igazgatóját.
Agydanatos betegeknek és hozzátartozóiknak szervezett betegedukációs napot a Semmelweis Egyetem. A beszédem arról szólt, miért éri meg erről beszélni, még akkor is, ha nehéz.
Biljana Plavšić 2003-ban bűnösnek vallotta magát politikai, faji és vallási alapon elkövetett üldöztetésben, börtönbe vonult, szabadulása után nem politizált többet.
Hankót hétfő este vették őrizetbe. Az eljárás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik.
Korábban a PTE egyik oktatója nyílt levélben kérte a Filozófiai Doktori Iskola megszüntetését.
A helyszínen készült fotókon és videókon jól látható, ahogy hatalmas füstfelhő gomolyog a telep felett.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A magyar diplomatáknak két hetük van elhagyni Oroszország területét.
Előzetesen úgy tudni, a budapesti kerületektől elvennék a parkolásból származó bevételeiket.
Benjamin Netanjahu azt mondta, hogy a gép indiai pilótája egy 9/11-hez hasonló katasztrófát akadályozott meg, és hogy egyelőre túl korai lenne Irán szerepéről beszélni.
A közlekedési és beruházási miniszter azt ígérte, hogy zöld, nem kizárólag autózásra épülő városnegyedeket hoznak létre, felülvizsgálják a plázastop szabályozást, és megvédik a Balaton-partot a további beépítéstől.
Így készülnek a vészhelyzetekre Finnországban, ahol a bunker a mindennapok része.
Az idáig önálló szervezetként működő Terrorelhárítási Központ és az Országgyűlési Őrség mától a rendőrség kötelékében működik.
A volt miniszter megérkezett a bírósági tárgyalásra.
Pedig a nagy közönségkedvenc négy hónappal ezelőtt saját maga hirdette ki a jó szándékú és előremutató moratóriumot. Valami történt közben.
Robbie Keane úgy érezte, hogy ekkoriban „túl sok minden történt a klubnál.”
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentéseket ismeretlen tettesek ellen.
Hétfőn meccs, kedden tünti: ilyen sűrű program mellett nem is csoda, hogy nem tudott foglalkozni Hankó Balázzsal.
Mert náluk a szakmai érték lesz a meghatározó, és nem gondolják, hogy ki kéne vezetni a kulturális életből azokat, akik „a 16 évben dolgoztak”.
A kormányzat gazdálkodásáról készült legfrissebb adatsor szerint hatalmas pénzszórást rendezett a távozó kormány a választások előtti hónapokban. A kormányzati szektor kiadásai 2121 milliárd forinttal nőttek, az első félév végi hiány csaknem hatszorosa volt a tavalyinak.
Az amerikai külügyminiszter állítólag nem volt elégedett az amerikai-iráni tárgyalások eedményével.
A helyzet kritikus, 2026-ban az egyes gleccserek átlagos vastagsága 2,5–4 méterrel csökkent.
Szerinte az nem politikai, hanem biológiai kérdés, hogy az idősebb párttagok karrierjük végéhez érnek.
30-40 ember kezdi meg a munkát az NVVH-ban.
Megyék és kormánymegbízottak, szevasztok!
Ha azt reméltük, hogy az ősszel a csapadék is meg fog érkezni, hoppon maradunk.
Christa Pike és ügyvédei már korábban is jelezték, hogy gondok lehetnek a kivégzésnél.
Nem ez az első eset az elmúlt időszakban.
Musk egy évvel ezelőtt viharosan távozott a Trump-adminisztrációból, most úgy tűnik, visszakerült a pixisbe.
A miniszterelnök öccse egy Grazban élő magyar üzletember-politikus ismerősét kereste fel a kéréssel két héttel a választások előtt. A férfi, aki akkor már évek óta nem beszélt Orbán Áronnal, hárított, majd mindezt jelentette az osztrák szolgálatoknak és pártjának, az ottani önkormányzati választáson egykor őt is indító Néppártnak.