Fele annyian dolgoznak a korábbi Századvégnél, mint a választás előtt
Azért „korábbi”, mert közben nevet is változtatott a fideszes közvéleménykutató cég.
Azért „korábbi”, mert közben nevet is változtatott a fideszes közvéleménykutató cég.
A klub azt írta, a független bizottság határozata „több szempontból is egyértelmű és lényeges jogi, elvi és ténybeli hibákat tartalmaz, ezért megalapozatlan”.
Nem csak 50 ezres limonádéra ment a Szuverenitásvédelmi Hivatal pénze! Az újabb visszaélésgyanús esetek miatt kiegészítették a korábbi feljelentést.
„A nyomozás az ügy minden szálára kiterjed, függetlenül attól, hogy kit és mely szervezeteket érint” – közölte pénteken a KNYF.
Harmadik éve veszteségesek Magyarországon, ezen változtatnának.
Az átmeneti vezetőség munkaköröket szüntet meg és csökkenti a dolgozók számát, de egyelőre nem tudni, hány embert küldenek el.
Történelmi megállapodás született - jelentették be a tárgyaló felek. Megnéztük, hogy jutottunk idáig, kinek mi fájhat, és mit jelent mindez az önkormányzatiságra nézve.
A tervezet elfogadása Orbán Anita külügyminiszter szerint megerősítheti a magyar anyanyelvi oktatás és az oktatási intézményhálózat jogi garanciáit.
Smit Machchhar indiai kapitány Narendra Modi miniszterelnöknek idézte fel videóhívásban, hogyan élte túl a támadást, és segített megmenteni az utasokat.
Igaz, csak rendkívüli helyzetben. Fel is sorolják, mik azok.
A volt külügyminisztert a BYD-nél vállalt állása miatt hallgatnák meg.
A Válasz Online szerint még miniszterként, a választás előtt elkezdett álláslehetőségek után érdeklődni frankfurti, londoni és zürichi elemzőházaknál, befektetési társaságoknál.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Külön pikantériája az ügynek, hogy Isky Annamária és férje, Steiner Attila a brüsszeli évek alatt összejárt Magyar Péterékkel.
A lap a Tisza áprilisi győzelmét a brexit utáni idők legegyértelműbb Európa-párti kiállásának nevezte. A Time 100 Next listán ott van az Obsessiont író-rendezője és az a futballista is, aki miatt Trump személyesen avatkozott bele a futball-vb-be.
Igor Sesztyorkin a saját kapuja elől talált be, ezzel ő lett a klub történetének első gólszerző kapusa.
A nagyhatású brit metalzenekar énekes-basszusgitárosa, Conrad Lant 63 éves volt.
Lezárult az Országos Rendőr-főkapitányság belső vizsgálata a „sikítozó kékharisnyázással” kapcsolatban, de azt nem árulták el, kiket érint az intézkedés, és hol dolgoznak tovább.
A központ 410 milliót kapott pályázat nélkül, a vezetői havi másfél milliót adtak maguknak kontroll nélkül. Költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést a Miniszterelnökség.
A tanárhiány és a leromlott iskolaépületek miatt indult tiltakozásokban országszerte több tucat ember megsérült, több száz embert pedig őrizetbe vettek.
A Fidesz 3 százalékot erősödött, a Mi Hazánk már 11 százalékon áll.
Bill Lee kormányzó független vizsgálatot rendelt el Christa Pike sikertelen kivégzési kísérlete miatt, ami után a nő válságos állapotban került kórházba.
Azt nem közölte az adóhivatal, hogy melyik egyetem milyen rendezvényén történt az eset.
Hetvennégy termékcsoport árucikkeiből lehet vásárolni az utalványokért, amiket március 15-ig használhatunk fel.
Szeptemberben a legsürgősebb esetek 90 százalékához még így is 25 perc fölött értek ki a mentők.
Egy idős nőt öltek meg, a 35 éves unokáját gyanúsítják.
Li Dzse Mjong dél-koreai elnök szerint „a koreai nép és a nemzet méltóságát” érinti, hogy Zelenszkij egyoldalúan nyilvánosságra hozta a hadifoglyok átadását.
Ismeretlen lövedék találta el a teherhajót a szoroson való áthaladás során. Az olajár ismét 100 dollár fölött.
A főegyházmegye a buzizó papra, Osztie Zoltánra akadt ki, a kereszténydemokraták Magyar Péterre. És nézzük, mit mond Lukács 6:45?
Az izraeli miniszterelnök azt is mondta, az ománi állampolgárságú támadó az eddig rendelkezésre álló adatok szerint öngyilkosságra készült.
Volt egy fontos kormányzati szempont, mielőtt jóváhagyták volna, hogy Hankóék elkölthessék az eredetileg kultúrára szánt pénzt.
Egymilliárd forintot fizetett a kormány két olyan századvéges kutatásért, amiből ki lehetett olvasni, mekkora bajban vannak. Mindkettőhöz 60 ezer fős kutatás készült, és mindkét anyagot idén márciusban, bő egy hónappal a választás előtt adták le. A Századvég közösségimédia-elemzése viszont totális tévútnak tűnik, Magyar Péter Facebook-oldalát például nem vették bele a februári adatsorukba.
Hankó Balázsék letartóztatása, az NVVH működése, Kósa Lajos meg Bánki Erik bizottsági meghallgatása és a kormány békülése Budapesttel a 444 reggeli hírlevelében.
Osztie Zoltán szokott Orbán Viktorért misézni, híres még a buzizásairól is, és általában a Fidesz buzgó támogatója. A miniszterelnök szerint „mind az egyházi, mind a világi életben meg kell húzni a határvonalakat”.
A főpolgármestert korábban támogató polgármesterek árulásként élték meg, hogy Karácsony a hátuk mögött állapodott meg a Tisza-kormánnyal Budapest jövőjéről.
A késelés harmadik áldozata, egy 44 éves tanár a hatóságok szerint már túl van az életveszélyen.