Magyar Péter már bejelentette, hogy Cserhalmi György kapja az egyik legmagasabb állami kitüntetést augusztus 20-án
Tavaly az oroszbarát szerb elnök kapta meg a Magyar Érdemrend nagykeresztjét.
Személyre szabható hírfolyam
Tavaly az oroszbarát szerb elnök kapta meg a Magyar Érdemrend nagykeresztjét.
Kalandparkok, aquaparkok, vigyázat!
A történelminek is nevezhető perben 29 amerikai állam sorakozik fel a technológiai óriáscéggel szemben. Kártérítés mellett azt is követelik, töröljék el a lájkszámot és a végtelen görgetést.
A 36 milliárdos uniós tendert a NER-ben is jól fekvő osztrák Swietelsky nyerte.
Erre jutott az Egészségügyi Minisztérium szakmai és civil szervezetekkel való egyeztetésének első köre, de döntés még nem született. Következő körben az egyházak képviselőivel is leülnek.
Ha szerinted a nyár legjobb programjai már véget értek, érdemes még egyszer benézned Budapest belvárosába. 2026. szeptember 1. és 6. között tizedik alkalommal rendezik meg a Belvárosi Sörfesztivált a Szabadság téren, ahol több mint 45 főzde és 250-féle sör, minőségi street food és egész héten pezsgő fesztiválhangulat vár.
Van még egy meghatározó sztori az európai kiskereskedelemben a Lidl és az Aldi mellett: a lengyel Zabka az elmúlt évtized egyik legnagyobb közép-európai sikertörténete. A Saját Tőke podcast soron következő adásában Orbán Krisztián és Nagy Tamás beszélgetnek a kiskereskedelemről és a Zabka sikerének titkáról.
A kegyelmi ügy után az Orbán-kormány felmérte a gyermekotthonok állapotát, de a siralmas eredményeket inkább eltitkolták.
A köztársasági elnökként eljáró házelnök még aláírta az állami kitüntetések határozatait, de augusztus 20-án már az új elnök adja át azokat.
„A demokrácia nem lehet Oroszország túsza” – mondja Mihajlo Fedorov, aki a felmérések szerint már népszerűbb, mint a háborús ukrán elnök.
Ferenczy Ernő korábban a „haláltököket" betiltó különcként szerzett magának országos hírnevet, de pályaképe több elemében máshol is ismerős lehet: saját cégeinek behúzott EU-s pályázatok, falusi szálláshelyek építése, vagyonnyilatkozati trükközések. A függetlennek hívott polgármester egy közpénzzel kitömött alapítványon keresztül kötődik Rétvári Bence köreihez is.
Álcivilek támogatásai, a Duna vízszintje, a Fidesz szintje és tíz év közmédiás politikai cenzúra a 444 reggeli hírlevelében.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az MLSZ elnöke, egyben a FIFA alelnöke komoly hiányosságokat fedezett fel Infantino „ítélőképességét, az erkölcsi iránytűjét és a vezetői képességeit illetően”.
Az amerikai elnök szerint a Hormuzi-szoros „nyitva áll és működik”, Irán vezető tárgyalója szerint viszont a hajózási útvonal mindaddig zárva marad, amíg az amerikaiak nem teljesítik a júniusi ideiglenes megállapodás feltételeit.
Kereken harminc év után kerülhet pont a legendás rapper ellen elkövetett gyilkossági ügy végére. Az ügyészek azt ígérték: minden kétséget kizáróan bizonyítják, ki adta parancsba a merényletet. És azt is, hogy miért.
A lépés a Trump-kormányzat legújabb intézkedése abban a kampányban, aminek a célja az ICC lebontása.
A döntést különösen nagy figyelem övezte, miután a korábbi védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov menesztése a kaotikus kormányátalakítás során országos tiltakozáshullámot váltott ki.
A másik pedig Bősze Ádám. A nemzeti ünnepen a Híradó is újraindul.
Budapesten írták volna alá a 4iG Nyrt. és a U.S. International Development Finance Corporation közötti szándéknyilatkozatot, de a lap úgy tudja, ezt az utolsó pillanatban elhalasztották.
Az energiaügyi miniszter szerint továbbra is kapható benzin és dízel, de azt elismerte, hogy sorok alakulnak ki a töltőállomásoknál.
A miniszterelnök szerint vasárnaptól elkezdhetik visszakapcsolni a most még álló turbinákat is.
Arra tekintettel, hogy a halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása 2–8 év szabadságvesztéssel büntethető.
A jelentések szerint több fogvatartott homlokára vagy testére rajzoltak számot filctollal, mielőtt elengedték őket.
Az óvodásoknak és iskolásoknak tartott gyakorlatokon a gyerekek elbújnak vagy a nevelőik mellett arccal lefelé fekszenek a földön, miközben felnőttek „túszul ejtik” őket, és fegyvert szegeznek rájuk.
A magukat PRO DOMO munkacsoportnak nevező, külpolitikai témákon dolgozó tudósítók és hírszerkesztők több mint 10 éven át gyűjtötték az anyagot: 2015-ös az első dokumentum, és idén április 11-i az utolsó.
A 71 éves férfi az ukrajnai háború 2022-es eszkalációja után emigrált Lengyelországba.
Az enyhén szólva nyers látványvilágú rajzfilmet egy kétfős stáb készítette, mindössze 500 dollárból. A posztironikus sikerfilm 86 perce alatt egy borjú és egy pacsirta köt barátságot álomszekvenciákon át.
A miniszterelnök szerint az előző rendszerben „az állam az egyik kezével közpénzt adott a hatalomhoz kötődő »civil« világnak, miközben a másik kezével a valódi, független civil társadalmat támadta, megbélyegezte és ellenséget csinált belőlük”.
Pénzt kapott azért, hogy más helyett tegye le a gyakorlati vizsgát. El is ment egy hamisított ideiglenes személyivel. Kétszer is.
A kérdés az volt, legyen-e párhuzamos parkolás a járda mellett, hogy akár babakocsival is lessen ott közlekedni, vagy maradjon-e a merőleges parkolás, nincs szükség járdára, amúgy sem használná senki. A képviselő elismerte: lehet, hogy elrontotta a szavaztatást.
Május végi szintre mehet fel a gázolaj ára, de a benziné is közelíthet a júliusban megszüntetett hatósági árhoz.
Sulyok Tamás és az Alkotmánybíróság sem úgy viselkedett, ahogy a Fidesznek jó, és a holdudvar is páros lábbal beléjük száll. A Pesti Srácok volt főszerkesztője szerint a Fidesz tökön szúrta magát.
Stroke miatt vitték kórházba a Srí Lanka-it, de az orvosoknak feltűnt, hogy pisilési nehézségei vannak.
A lengyel miniszterelnök szerint más térségbeli országok szolgálatai is megerősítették, hogy a körözött volt igazságügyi miniszterhelyettes Tiraszpolban van.
A vírust csak 2018-ban fedezték fel, az állatkerti példányok fele fertőzött.