Beomlott egy iskolaépület teteje Pakisztánban, sok diák meghalt
A romok alatt még további gyerekek is lehetnek.
Kihirdették a kríziscsomagot: két részletben, mintegy 9,5 milliárd forinthoz jut a gyermekvédelem
A határozat szerint az illetékes minisztereknek tájékoztatniuk kell a kormányt arról, mire költötték a pénzt.
Magyar cég folytathatja a Gondosóra-programot, bemutatták a legújabb fejlesztésű eszközüket
Új fejezet nyílhat a hazai idősgondozásban.
Gazdáit elnyelte a lavina, két napig küzdött a túlélésért egy kutya az alaszkai fagyban
Helyi túrázók és állatbarátok helikopterekkel, drónokkal eredtek a négylábú nyomába.
Oktatás és kioktatás: Berlin és a Balpárt ügye
Lehet, hogy a jobboldalra vizionált demokráciaellenes tendencia éppen a baloldalról jön?
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Vinícius Jr. majdnem a pokolba sarkazta a Real Madridot, de jöttek José Mourinho száműzöttjei
A mester feltalálta a szervezett káoszt.
Kényes pontokra mutatott rá az adószakértő a vagyonadó és a kata ügyében, de ki fizeti meg a végén?
A részleteknél jöhet az igazi meglepetés.
Tízgólos győzelmet aratott a Veszprém a Bajnokok Ligájában
A vendégek egyszer sem vezettek az egész mérkőzésen.
Örök darab vagy múló trend? Így válassza ki a konyhai eszközöket, ha nem akar rövid időn belül újat venni. - Mayer Kitti dizájnteoretikussal beszélgettünk
Mayer Kitti dizájnteoretikussal beszélgettünk
Újra villogott Lionel Messi az Inter Miami bajnoki mérkőzésén
A floridai csapat bebiztosította helyét a rájátszásban.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Azonnal megcáfolták Marco Rossi korábbi baljós kijelentését az ukránok BL-meccsén
Aggodalomra semmi ok.
Megszületett az Agymenők sztárjának második gyermeke, különleges nevet kapott a pici
Fényképeket is mutatott a kislányról.
Németh Balázs bevallotta, a testbeszédből következtetett, mi történt Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes között
Azt állítja, a parlamenti ülés szünetében a miniszterelnök „magához rendelte és eligazította” a házelnököt.
Először üzent műtétje óta XIV. Leó pápa
Tüdőrákot diagnosztizáltak a szentatyánál.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Létezik egy fóbia, aminek már a nevétől is rosszul lettünk
Az útelágazás a hippopotomonstrosesquipedaliofóbiához képest kutyafüle.
Céline Dion-babát dob piacra a Mattel, de van vele egy kis baj, a rajongók teljesen kiakadtak
Az énekesnő egyik ikonikus fellépését idézi a játék.
A méregdrága import és Paks bizonytalansága miatt súlyos krízis kapujában Magyarország
Ijesztő jövőkép a GKI-tól.
Figyelmeztetnek a kutatók, emberre is veszélyes parazitát hordoznak a házi macskák
A Giardia az embereknél hasmenést, hányingert és gyomorgörcsöket okozhat.
Paksot megmentette a fenékküszöb, de a dunai áruszállítás teljesen összeomlott
Mintegy hatvanezer kamionnyi áru szállítását kellett törölni.
Egy amerikai televízió szerint az FBI igazgatója Oroszországba utazott
A Szövetségi Nyomozóiroda azonban cáfolja a híreket.
Már 2027 elején megjelenhet PC-re a GTA VI
Iparági források beszéltek a tervekről.
Sokak által várt funkcióval bővült a MÁVPlusz
Megújult a helyfoglalás módja.
Magyar Péter Brüsszelbe utazik, hogy elérje azt, ami Orbán Viktornak soha nem sikerült
A magyar miniszterelnök az EU legkeményebb vitájában vesz részt a kétnapos EU-csúcson.
Kétszáz évre elegendő chipset kap az, aki vállalja, hogy egy Pringles dobozban temessék el
Az ötletet a doboz feltalálója ihlette, akinek hamvai egy részét valóban ilyen dobozban helyezték el.
Trump és Putyin váratlan megállapodása mögött jóval nagyobb játszma húzódhat
Az elemző szerint az amerikai elnök fordulata Európának is hatalmas kihívás.
Niedermüller Péter: Az erzsébetvárosi önkormányzat nem utalja át a szolidaritási hozzájárulást
Számítanak rá, hogy leemelik a pénzt a számlájukról, de utána jön a válaszlépés.
„Mintha atomcsapást mértek volna ránk” – ukrán katonák szólaltak meg a Starlink-korlátozások következményeiről - Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.
Jégdara és mínuszok – itt a jelentés, ez vár az országra a következő napokban
Délután 14–19 fokig emelkedik a hőmérséklet.