Izrael készen állt lelőni az eltérített FlyDubai-gépet, mintegy 150 utassal a fedélzeten
Életbe lépett az eltérített vagy ellenségessé vált repülőgépekre vonatkozó vészforgatókönyv.
Lánczi Tamás már a saját kirakatperére készül, szerinte a legsúlyosabb dolgok még csak most jönnek
Az egykori Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke szerint politikai leszámolás zajlik.
A sportállamtitkárság 21 milliárd forintnyi jogosulatlanul felhasznált taotámogatást követel vissza
Eddig szűk kétmilliárd forintot már sikeresen visszaszerzett a NAV.
Megszüntették Fásy Ádám feleségének letartóztatását
Hazamehet az NKA-ügy két gyanúsítottja.
Krasznahorkai Emma: Végül is miért jó a kékharisnyázás?
Érdemes megérkezni a valóságba és tenni a dolgunkat.
Parkolótáblával törte be a színház vészkijáratát, színpadi jelmezben érték tetten a 18 éves betörőt
Nem bizonyult elégnek az álca, de az sem segített, hogy videóra vették.
Távozik Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke
Intézményvezetői feladataira és családi okokra hivatkozott, de korábbi nyilatkozatai más okokat is sejtetnek.
Ceglédi Zoltán az elmúlt öt hónapról: Mindenkivel lefeküdtem, aki szembejött
Mesélt arról is, miért tűnt el a nagyközönség szeme elől.
Donald Trump jóváhagyta a kivégzést, 65 éve nem történt ilyen az amerikai hadseregben
A hadügyminiszter javasolta az ítélet végrehajtását.
Megtalálták a Ceglédről eltűnt 15 éves, várandós kislányt
Október 3-án tűnt el.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Nem tetszett neki a harangszó, mise után rárontott a plébánosra egy férfi Zalában
A templom környékét most a helyiek védelmezik.
Megszólalt a Kereskedelmi Szövetség: a világjárvány óta fennálló probléma van a boltokban
Fontos jelzések érkeztek a vásárlási szokásainkról.
Váratlan adatot közöltek Magyarországról, 2021-es szinten ragadtunk
Meglepően erős ipari adat érkezett.
Megszüntetnék a 6 és 8 osztályos gimiket, búcsút inthetünk az osztályozásnak
Itt a javaslat, amely gyökeresen átalakítaná az iskolákat.
Megkongatta a vészharangot a reklámszakma: nem tudják, mi marad a plakátpiacon
Szakmai javaslatcsomagot adtak át.
Félárbócon a magyar zászló, nemsokára megszólal Magyar Péter
Élőben tudósítunk az eseményekről.
Rég nem látott helyzet alakult ki Franciaországban, az euró is padlót fogott
A referenciakötvények eladását több tényező is szította.
Puszta kézzel esett neki a húszmilliós BMW-nek egy nő Debrecenben, a kamera mindent felvett
Aztán továbbment a következő autóhoz.
Nem felel meg a törvényi feltételeknek Biró Ferenc Pál, mégis maradhat az Integritás Hatóság élén
Az Állami Számvevőszék elnöke, Windisch László elkésett a keresetével.
A$AP Rocky fegyvert fogott magyar közönségére, majd begyűjtött 22 melltartót
Az amerikai rapper jóformán felrobbantotta a Papp László Budapest Sportarénát.
Csinger Márk a meccs embere, ki más?! „Bocs, Mr. Rossi, amiért kételkedtem önben”
Mindenkitől vártuk a győztes gólt, csak nem a Groningen hátvédjétől.
Amerikai támadásról egyeztetett a mesterséges intelligenciával Donald Trump
Az elnököt lenyűgözte Elon Musk chatbotja.
Iskolák és diákok ezreit érintheti a kétmilliárdos pályázat, akár hétmillió forint is igényelhető
November 6-ig lehet beadni a pályázatokat.
Drámai fordulat: a magyarok 85 százaléka szerint csak átverésre jó a közösségi média
Egy friss kutatás bemutatja, miként árt a közösségi média a demokráciának.
Ez minden apa és anya rémálma: a gyermekeik négy nap alatt meghaltak
Romeo és Júlia története örök.
Radikális újításra készül az Apple, alaposan felforgatnák otthonainkat
Ráadásul visszatérhet a Steve Jobs-korszak egyik legikonikusabb formatervezése is.
Zuhanás közben ugrott be a fülkébe a két szabadnapos pilóta a Flydubai járatán
Szemtanú meséli el, hogyan vették át a zuhanó gép irányítását a baltás incidens közben.
Donald Trump keményen nekiment Ukrajnának, egy világméretű probléma miatt okolja Kijevet - Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.
Hatalmasat fordul az időjárás néhány óra alatt, érdemes lesz figyelni a hőmérőket
Alaposan átalakul a helyzet délutánra.