Verte a nőket, aztán a békéről énekelt és megjósolta saját halálát
86 éves lenne John Lennon.
86 éves lenne John Lennon.
1945 óta az első kivégzőosztagos halálos ítélet, 1961 óta az első katonai kivégzés jöhet.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter az alapörvény-módosításról is beszélt.
Sokakat megosztott a férfi túrafelszerelése.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index pénteki hírösszefoglalója.
Az északnyugati szél is megerősödhet.
Tizenkét év börtönt kaphat a legendás futballista háziorvosa.
Az elemző szerint az adóemelés politikailag még előnyös is lehet a Tisza-kormány számára.
Ráadásul nem csak a földi életét.
Azoknak ment neki, akik szerint arra buzdította Iránt, hogy bombázzák le San Diegót és Los Angelest.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Carrie jött, látott, és győzött? Nem. Kicsit se lopta be magát a szívünkbe az új sorozatával.
Az oroszok cáfolnak, a WHO válaszokat vár.
A szemtanúk azt hitték, filmet forgatnak.
Így írja át a Jaecoo 8 az árkategória összes elvárását
A honvédelmi miniszter szerint a Fidesz elnökének ki kell állnia és válaszolnia kell.
Február óta teljesítettek szolgálatot.
Hangsúlyozták, hogy semmilyen totalitárius rendszer nem elfogadható a párt számára.
A kormányváltás óta először tárgyaltak az országok külügyminiszterei.
A vállalat szerint szakmailag indokolt a kialakítás.
Állítólag „erősödik a csapat”.
Megfontolásra küldte vissza az államfő.
A korábbi ellenzéki politikusok tiszteletdíjának egy részét Kövér László vonta meg.
Nem a pénz a legnagyobb gond, ez akadályozza a hazai vízmegtartást.
Az eset következtében senki sem sérült meg.
Csütörtökön a szintén megkéselt igazgató fékezte meg a támadót, a rendőrség őrizetbe vette.
Rámutattak, hogy a kormány másfél hónapot várt a dokumentummal.
Nagy változásokat sürget a szervezet.
Kijev beleállt a fegyverkezési versenybe, nem biztos, hogy bírják elég pénzzel.
Hosszas rehabilitáció után tért vissza a színpadra.