A Győr a Bajnokok Ligája döntője után ezúttal sem bírt a címvédő Metzcel
Az utolsó percekben mindkét csapat érezhette magát nyeregben.
Az utolsó percekben mindkét csapat érezhette magát nyeregben.
Egymillió fogyasztó maradt áram nélkül, leszakadt vezetékek és kidőlt fák okoznak további gondokat.
Elromlott fék okozta a balesetet.
A magyar válogatott középpályást a 92. percben cserélték le.
A 41 éves futballista készen áll a visszatérésre.
Háromszor állították meg a játékot, harmadjára már végleg.
Nagy Ervin szerint amit Rákay a rácalmási földvásárlásról mond, azzal itt is „behúzta az Arany Málnát”.
Tóth Milán a válogatott után klubjában is betalált, mégsem lehet teljes az angyalföldi gyerekek öröme.
Egy egész földtörténeti korszak újraértelmezésére lehet szükség.
A Szingapúri Nagydíj időmérőjének végén még az addig szenvedő Leclerc is megtréfálta csapattársát.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Kármán András ismertette a tervezett szabályokat.
Hiába hajlik a valóság, a Control folytatása csak félig-meddig üt.
A korábbi munkahelye eltiltotta a repüléstől, mert aggódtak a férfi szélsőséges nézetei miatt.
Felszólította a kormányt és a „sajtóját”.
A héten ez már a harmadik eset volt.
A kőolaj-kitermelésre is komoly hatással van az Egyesült Államokat sújtó katasztrófahelyzet.
Zelenszkij teljesen kiakadt, a háború eszkalációjától tart.
A második félidő első negyed órája kifejezetten rosszul festett az angol bajnok szempontjából.
Azt is elárulta, mennyit spórolna vele az ország.
Karnyújtásnyira van attól, hogy utolérje Roger Federert.
Csaknem 20 milliárd forintnyi szerződés miatt indult vizsgálat, hat feljelentést tett a tárca.
Nem minden hős visel köpenyt.
Orbán Viktor pedig elkötelezett a közössége iránt.
Behúzta a féket a magyar lakáspiac, a fiatalok mégsem lélegezhetnek fel.
Nem is érti a bíróság döntését.
A DK volt elnöke az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalához fordul.
Csaknem 21,8 milliárdos átcsoportosításról is döntött a kormány.
120 milliárd forintot kap a főváros a kormánytól.
Az elkövetőknek belső információik lehettek.
Minisorozatunk negyedik része.
Kreitler-Sas Máté polgárőrként teljesített szolgálatot.