Emil Nielsen: A csapat célja, hogy bejusson a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe
A veszprémi kézisek új sztárigazolása tudja, hogyan kell kezelni a nyomást.
Személyre szabható hírfolyam
A veszprémi kézisek új sztárigazolása tudja, hogyan kell kezelni a nyomást.
A magyarok közül Takács Maja és Litschauer Nikol is hat góllal zárt.
A lila-fehérek közel nyolc év után nyertek újra Kisvárdán.
Telt ház, sztárok és három gól a Groupama Arénában – nézzék meg a találkozó galériáját!
„Vonattal még egyszer sem utaztam meccsre, új élménnyel gazdagodtam, kétségtelen, kényelmes utazási forma.”
A mintegy 20 kilométeres viadalon 22 ország 1291 indulója vett részt.
A királyiak új korszakot nyitottak José Mourinho visszatérésével – a várható alapcsapat és a berobbanásra készülő fiatalok.
KEZDÉS: 15.30. 62 mérkőzésen lépett már pályára a Paksi FC fiataljaként Horváth Kevin – és három gólt szerzett.
KEZDÉS: 17.30. Fővárosi születésűként is átérzi a Loki–Szpari rangadó jelentőségét a Nyíregyháza 26 éves védője.
Szintén a 16 között búcsúzott a harmadik helyen kiemelt amerikai Jessica Pegula.
Pintér Dániel sorozatban harmadik alkalommal volt a kezdőcsapat tagja.
„Spanyolországban sokan voltak kíváncsiak a budapesti mérkőzésre.”
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Bemutatjuk a hétfőn kezdődő birminghami kontinenstorna hat legizgalmasabbnak ígérkező összecsapását.
Mario Rivas és Carlos Espí góljára Kenan Kodro válaszolt.
„Szeretnék köszönetet mondani a Ferencvárosnak ezért a nagyon jó edzőmérkőzésért.”
Dibusz Dénes: Összességében jól megszűrtük a madridiak támadásait.
Erős Gábor: boldogok lehetünk, az Illovszky-stadion közönsége jókedvűen mehetett haza a mérkőzésről.
A Nemzeti Sport vsárnapi számából ajánljuk: Gólt lőtt, de így is kikapott a Ferencváros a Realtól. A 20 ezer néző előtt lejátszott nyári slágermeccs valamennyi fontos esemény mellett a négyoldalas Címlapsztoriban Vinícius Júnior szerződéshosszabbításának kulisszatitkai, a Mourinho által bevetett madridi fiatalok, a portugál mester madridi rendszabályai, a Real korábbi magyarjai és a királyi klub magyar csapatok elle…
Folytatódik az öttusázók Európa-bajnoksága, U18-as férfi kézilabda-válogatottunk az 5. helyért játszik Izlanddal a korosztályos Eb-n.
ALAPVONAL. Akárki tanút hallgattam valaha, mindannyian Csik »Ferkót« emlegették az olimpia magyar szenzációjaként, Csák Ibolyától Elek Ilonán át Gerevich Aladárig.
NS-VÉLEMÉNY. Nimbusza kikezdhetetlen, lepereg róla a méltatlan.
Sallai Roland 84 percet játszott, Gulácsi végigvédte a második félidőt. A Bournemouthban Tóth Alex is kapott egy félidőt. A Barcelona 45 perces meccsein Yaakobishvili a kispadon ült.
A magyar, orosz duó a negyeddöntőben a Theo Arribage, Albano Olivetti francia vagy a Yuki Bhambri, Michael Venus indonéz, új-zélandi kettőssel találkozik.
András az ausztrál Aditya Sareen ellen nyert.
Erős riválissal szemben mérhették fel Mikler Rolandék, hol tartanak három hét alapozás után.
A felcsútiak hat góllal győztek Szekszárdon, a pécsiek négyet vágtak a DVTK-nak.
A magyar, amerikai kettős a 16 között az ausztrál Ellen Perez és a holland Demi Schuurs hetedik helyen kiemelt duójától kapott ki.
Két meccs után százszázalékos a DEAC, a Gödöllő, az Ózd, a Mosonmagyaróvár, a PMFC és az FTC II is.
Már nem góltalan, de még mindig ponttalan az FK Csíkszereda a román élvonalban, a székelyföldi csapat az első félidőben negyedóra alatt kapott három góllal maradt alul Ovidiuban, a Farul ellen.
A magyar középpályás a 18. percben talált be a Kallithea elleni felkészülési mérkőzésen.
A Leipzig két góllal kikapott a Leeds Unitedtől, Orbán 30 percet játszott.
A Tamás Botond, Szép Balázs, Koleszár Mihály összeállítású válogatottnál nem volt jobb.
A Millwall dán kapusa, Lukas Jensen mind a négy QPR-játékos tizenegyesét kivédte a szétlövésben.
Rivas fejelt a kapuba az első játékrész hajrájában, majd szünet után Espi növelte az előnyt, hazai részről Kodro volt eredményes.
Csapata a magyar hátvéd góljával duplázta meg előnyét a Motor Lublin elleni bajnokin.