Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg
A Columbus egyelőre vezeti csoportját, de még nem biztos, hogy továbbjut.
Személyre szabható hírfolyam
A Columbus egyelőre vezeti csoportját, de még nem biztos, hogy továbbjut.
A Videoton, a Gázszer és az Újpest korábbi kitűnő irányítója jelenleg két szenvedélyének él, a labdarúgásnak és a lósportnak.
A magyar kalapácsvető új országos csúcsot dobott az Európa-bajnoki döntőben.
A Nemzeti Sportszerdai számából ajánljuk:84.25, őrületes országos csúcs és Európa-bajnok arany. Halász Bence káprázatos sorozattal utasította maga mögé a mezőnyt a birminghami Eb-n, és életében először nyert ilyen rangos versenyt. Enyingi Patrik és Molnár Attila a 400 m döntőjében, Kozák Luca 5. helyen 100 gáton és Klekner Hanga is a rúd fináléjába jutott. Szendrei Zoltán helyszíni jelentése az atlétikai Európa-bajn…
PSG–Aston Villa az európai Szuperkupában és hétközi NB III-as forduló.
NS-VÉLEMÉNY. Lerí a gyerekekről, hogy foglalkoztak, törődtek velük.
ALAPVONAL. Infantino meg volt győződve róla, hogy mindent megtehet, s igaza van, ha azt lenyelte a futballvilág, hogy Trumppal karöltve adja át a világbajnoki kupát a győztes spanyoloknak, miért lenne baj abból, ami a háttérben történik? Legfeljebb adnak egy kis pénzt ennek, valamivel többet annak, tekintélyes összeget amannak és – slussz passz.
„Az erősségem, hogy mindenkinél jobban tudok alkalmazkodni.”
Halász Bence csodálatos sikere mellett is bőven volt minek örülni az Eb második napján.
Enyingi Patrik a célegyenesre fordulva még a hetedik helyen haladt, de innen is feljött a második helyre.
A Sparta Praha és az Olympiakosz El-főtáblára jutott; a Fenerbahce és a Slovan kettős győzelemmel lépett tovább.
Továbbjutott a Panathinaikosz, a Brann és az Iberia is.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A világ idei legjobb dobása a 29 éves Halász számára meghozta a birminghami Eb első magyar érmét, sőt, első magyar aranyérmét.
Marozsán Fábián és Danyiil Medvegyev három szettben maradt alul a francia párossal szemben.
Minden idők tizedik legjobb kalapácsvetője lett az elképesztő dobásával a magyar sportoló. Szabados Ármin nyolcadik helyen zárt.
A magyar sprinter hét ezreddel nyerte meg az elődöntős futamát az atlétikai Eb-n.
Háromszoros magyar bajnok, egyszeres kupagyőztes, korábbi válogatott kerettag kapust igazolt a DVTK.
A mérkőzéseket augusztus 21. és 23. között rendezik meg.
Matthias Jaissle szerint kulcsembereik távozása után a maradók előtt ott a lehetőség a bizonyításra.
A magyar versenyző a Europe Smashen a német Dang Qiut győzte le.
A magyar úszó 1:52.30-as eredménnyel első helyen jutott be a franciaországi vizes Eb döntőjébe. Jackl Vivien ötödik lett 800 méter gyorson.
A bolgár csapat összecsaphat az AEK Athénnal a Bajnokok Ligája-főtábláért; hosszabbítás után jutott tovább a Bodö/Glimt.
Szabó-Feltóthy Eszter is hatodik lett 200 méter háton. Németh Nándor és Milák döntőbe jutott 100 gyorson.
Egy visszalépés után előrelépett a legjobb 12 közé a diósgyőri sprinter, de korábbi sérülése miatt mégsem vállalja az elődöntőt.
A Paris Saint-Germain vezetőedzője szerint csapatában minden megvan ahhoz, hogy sorozatban harmadszor is megnyerje a Bajnokok Ligáját.
A 21 éves osztrák utánpótlás-válogatott támadó középpályás a Red Bull Salzburgot hagyta el, és hosszabb sérülése után újra lendületbe jöhet.
A párosnak az igazi nagy buli elmarad, mivel szerdán már az Európa-bajnokságon lesz jelenése.
A letartóztatás a Törökországban vitatott, 2022-es dezinformációs törvény alapján történt.
A támadó az azeri Neftciben folytatja pályafutását.
Jhon Arias szülőhelye, Quibdo Kolumbia egyik legszegényebb és legelhanyagoltabb megyéjének, Chocónak a fővárosa.
Az új évad a Boston Celtics detroiti vendégszereplésével kezdődik október 20-án.
Az ETO 1–0-s hátrányban vág neki a Riga FC elleni Konferencialiga-selejtező visszavágójának.
Borza Helga 1:18:15-ös idővel második lett a szombathelyi Spartanon Super távon elit kategóriában.
Az intézkedéssel a szövetség a szurkolók és a szurkolói kultúra fontosságát kívánja hangsúlyozni.
Enzo Maresca azért másnak adja a karszalagot, mert a gólörömök miatt nem tudna Haalandnak taktikai utasításokat adni.