Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja
Olimpiai bajnok úszónk sorozatban harmadszor lehet Európa-bajnok ezen a távon.
Személyre szabható hírfolyam
Olimpiai bajnok úszónk sorozatban harmadszor lehet Európa-bajnok ezen a távon.
Az Európa-bajnok olasz támadó felbontotta szerződését a Paris FC-vel.
Simone Lontani az első félidőben szerezte mindkét gólját; továbbjutott a Cagliari is.
Senánszky Petra címvédőként négy századdal lemaradt a női 50 méter gyors fináléjáról.
Leonardo Balerdi két hibájáért megfizetett a francia csapat.
Kovács Mátyás távozott, de a csapat együtt maradt, és erősíteni is tudtak.
Adi Alic és Tóth Milán is első NB I-es gólját szerezte, a ráadásban Csóka Dániel döntötte el a mérkőzést.
A szélső nagyon várja már a szezonkezdést.
Sajtóhírek szerint szerint Bezosék hétmilliárd fontot (közel 3000 milliárd forint) fizettek.
Az első félidő után a szlovén csapat még hat góllal vezetett.
LA LIGA-BEHARANGOZÓ. A királyi gárda a közel 15 évvel ezelőtti sikerekhez nyúl vissza, míg a katalánok tovább tuningolják Flick támadógépezetét. Azt is megtudhatjuk, hogy hol dolgozik Bognár György spanyol variánsa.
A BVSC Podgoricában játszik a továbbjutásért az Eurokupa-selejtezőben.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az Eb szombaton tíz órakor az időmérő edzésekkel, illetve az azt megelőző warm uppal kezdődik.
Az FK Csíkszereda még pont nélkül áll, a Sepsi OSK jobb idényrajt után várja a derbit.
A magyarok a hét arany mellett négy egyéni ezüstöt és két bronzérmet szereztek.
Clover 15 nyergében nyújtott teljesítményével 35.3 pontot érdemelt ki.
Albert Riera az előző idényben még a Frankfurtot irányította.
Mendel Dániel a svájci Eiger Ultra Trail by UTMB 101 Short, hatvanegy kilométeres távján 11 óra 2 perc alatt ért be a célba, ezzel abszolútban hatodik, a 40-44-es korosztályban pedig első lett.
A párharc győztese bejut a novemberi, bolognai nyolcas döntőbe.
Közben folytatódnak az egyeztetések a pályázat második helyezettjével is.
Frenkie de Jong legnagyobb célja a Bajnokok Ligája-győzelem a katalán klubnál.
Stanko nyolc, Elver hét gólig jutott a felkészülési mérkőzésen.
A támadó középpályásként bevethető Danilo Krevszun idén nyárig a Borussia Dortmund második csapatát erősítette.
Ez az együttes jelenleg nem csapat, hanem csoport, véli a szerző.
„Azt remélem, látható mostanra egy olyan karakter, egy olyan Kristóf, akit nagyon régen, vagy talán még sosem láttunk így beszélni és mosolyogni.”
Adolf Prokop vezette azt a lengyelek elleni Európa-bajnoki selejtezőt, amelyen Détári Lajos a máig emlékezetes szabarúgásgólját lőtte.
Szurkolói nélkül kénytelen fogadni a listavezető Újpest az MTK-t ♦ A forduló nyitányán a két veretlen újonc csap össze Kispesten.
Augusztus utolsó hétvégéjén rendezik az év legjobban várt versenyét, a Hungarian Darts Trophy-t. (x)
A 17 éves és a 20 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy egy zabrzei pizzériában elkövetett támadás során „más személyek életét és egészségét veszélyeztették”, és vagyoni károkat okoztak.
A párharc győztese az El, a vesztes a Konferencialiga főtáblájára kerül.
Gergényi Bence 2024 nyarán szerződött a Megyeri útra.
A csökkentett mértékű központi támogatás a jelek szerint az NB II-es futballklubokat sújtja leginkább.
Az FTC középpályása 2019-ben BL-t nyert az egyiptomival, most az Európa-liga főtáblájáért mérkőznek meg.
HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS. Molnár Attila hatalmasat hajrázott, végül az 5. legjobb idő lett a miénk, finálé vasárnap este.
Mindössze hat magyar úszott délelőtt az Európa-bajnokság ötödik napján, közülük öten tovább is jutottak.