Videó: Baráth Péter gólt szerzett, idegenben nyert az Olomouc
A magyar középpályás csapata a bajnokság ötödik helyén áll négy mérkőzés után.
Személyre szabható hírfolyam
A magyar középpályás csapata a bajnokság ötödik helyén áll négy mérkőzés után.
A PMFC odahaza legyőzte az FTC II-t a 4. fordulóban.
Tavaly a Román Kupában is hasonló eredmény született.
Johannes Liebmann világcsúccsal nyert, Betlehem Dávid hatodik lett.
Idegenben nyert az első Soroksár és a második Gyirmót • A Mezőkövesd megszerezte idénybeli első gólját, amely három pontot hozott neki a BVSC ellen. • Lemondott az utolsó Kozármisleny vezetőedzője.
Nem sikerült a szerenkénti döntőbe jutás sem, de válogatottunk ott lesz a jövő évi világbajnokságon.
Csereember találata döntött a vendégcsapat javára.
Odahaza győzött a Puskás Akadémia és a Honvéd is.
Két cserejátékos találata után Marko Kvasina ráadásban szerzett fejes góljával győzött a hazai csapat. A lekönyökölt Tarcsi Róbertet elvitték a mentők.
A zuglóiak továbbra is nyeretlenek a bajnokságban, és a kapuba sem tudtak még betalálni.
Múlt heti négygólos soroksári veresége után hazai pályán csak egy pontot szerzett a Diósgyőr, az ajkai Szabó Bence parádés gólt lőtt Gróf Dávidnak.
A KBSC a második hazai meccsét is megnyerte, és továbbra is veretlen az idényben.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Második hazai meccsén is alulmaradt az FC Nagykanizsa.
A Kecskemét először nyert hazai pályán ebben az idényben.
„Nem vagyok már fiatal, kicsit visszafogottabban kellett csinálnunk sok mindent.”
A nagyon erősen kezdő Kós Hubert hatodik lett, Léon Marchand a kontinensbajnok.
Jurek révén a vendégek vezettek, és volt gólhelyzetük a hajrában is, de be kellett érniük egy ponttal.
Joao Pedro duplájával nyert a Chelsea, kikapott az Union Berlin.
Ez volt a csapat második győzelme a bajnokságban.
Nézze meg a két magyar tornász döntőben mutatott gyakorlatait!
Mostantól a nemzeti zászlajuk alatt és himnuszukat használva indulhatnak.
A 2025-ös rekordév után idén az első hat hónapban összesen 81 125 nevezés érkezett a Budapest Sportiroda futó- és úszóeseményein meghirdetett távokra.
NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Diomandé és Openda eladása nem gyengülés, ez ott a normális filozófia, üzletmenet része, sőt dicsérete.
A Szentgyörgyi Zita, Takács Boglárka, Kozák Luca, Brucker Lili Hanna összetételű váltónk bejutott az esti döntőbe.
A határozat szerint az új eltiltási időszak 2026. augusztus 10-től számít.
A Ferencváros elnöke elmondta, ha megkapja az elnökség támogatását, örömmel szolgálja a klubot a jövőben is.
KEZDÉS: 17.30. Az ukrán-magyar játékos az első futballista, aki kisvárdai színekben lejátszhatja a kétszázadik NB I-es mérkőzését.
Az 58-szoros magyar válogatott Gulácsi Péter játékpercei koránt sincsenek garantálva.
A júliusi vb-döntő egyetlen gólját szerző spanyol csatár öt évre írt alá.
A 28 éves, világbajnok argentin védő öt idény után távozik Londonból.
A világranglistán két kategóriában is a legjobbak között található: vezet a 67 kilósok között, míg negyedik 62 kilóban.
HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS. Az utolsó bő egy kilométerre tisztán a második helyen fordult a magyar versenyző, amikor megkapta a harmadik figyelmeztetését, amiért négy percre ki kellett állnia.
KEZDÉS: 16.30. Pinezits Mátét az utóbbi két meccsen kapott három-három gól zavarja.
Milák Kristóf 50 gyorson, Kós Hubert 200 vegyesen jutott be a középdöntőbe.
„Az elmúlt időszakban mentálisan nagyon megerősödtem, sokkal tudatosabb lettem.”