Otthon nyert a Debrecen, idegenben hengerelt az Esztergom a női kézi NB I-ben
A királyvárosiak 46–22-es szombathelyi sikeréből Bukovszky Anna 12 védéssel, Kovács Anett nyolc góllal vette ki a részét, valamennyi esztergomi mezőnyjátékos betalált.
A királyvárosiak 46–22-es szombathelyi sikeréből Bukovszky Anna 12 védéssel, Kovács Anett nyolc góllal vette ki a részét, valamennyi esztergomi mezőnyjátékos betalált.
A Nemzeti Vágta programjába egy év kihagyás után visszatért a sztárfutam.
Nyert a Szombathely, a Szedeák és a Szolnok is, utóbbi 11 pontos hátrányból felállva.
A TFSE a Ceglédtől kapott ki hazai pályán.
Harry Kane és Bukayo Saka duplázott, de megvillant Anthony Gordon, Jude Bellingham és Morgan Rogers is. A horvátok ezelőtt sosem kaptak ki ennyire hazai pályán.
Nagyüzem a pástokon: szombaton válogatóversenyekkel indult a vívószezon – valamennyi fegyvernemben.
Vámos Petra négy lövéséből hármat értékesített.
A Suhl az előző idényben a Bundesligát története során először nyerte meg, míg a kupasorozatban 2008 után másodszor ért fel a csúcsra.
A magyar csapat gólját Kapocsi Anna szerezte.
Vas – a procyclingstats adatai alapján – nyolc perc feletti lemaradással a 62. helyen ért célba.
Egyszer fent, egyszer lent.
Igaz, az elmúlt négy évben ez mindössze ötödször történt meg.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A görög csapat 14 góllal győzte le spanyol ellenfelét.
A versenyt jó ütemű lejtmenetes megindulásával a hazai környezetben versenyző Davide Piganzoli nyerte meg 4700 méter hosszú támadásával.
A negyedik BL-mérkőzését is megnyerte az ETO, Zákányi Janka szerezte a csapat tízezredik gólját a sorozatban.
A Szeged egy góllal múlta felül a Debrecent.
Nem csak gólokkal és gólpasszokkal emelkedhet ki a válogatott csapatkapitánya.
A C-liga 4. csoportjában két hazai siker született: az izlandiak Bulgária, míg az észtek Luxemburg ellen tartották otthon a három pontot.
Wolff: Úgy fest, nagyon nagy a légellenállásunk, az idén először időt veszítünk az egyenesekben, különösen Maxhoz képest.
A győrieknél a 14 éves Umathum Roland több mint egy órát kapott kezdőként.
Váradi Bence 23:35:42-es idővel a 8. helyen végzett a Spartathlonon, ezzel a második legjobb magyar eredményt érte el.
A Szegedet is legyőzte az ESMTK, míg a ZTE második csapata is magabiztosan gyűjtötte be a három pontot.
Hadjar a büntetése után visszazárkózna; Leclerc tart a Mercedestől is vasárnap.
Bár a Ferencváros végig vezetett, fél perccel a vége előtt egyenlítettek a vendégek, de a slusszpoén Simoné és a zöld-fehéreké volt.
A férfiaknál az olimpiai bronzérmes Betlehem Dávid, míg a nőknél Fábián Bettina vezetett.
Az első helyen kiemelt játékos ötödször hódította el a Körmöczy Zsuzsa vándorserleget.
A mieink egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek szombaton.
STATISZTIKÁK. Alacsonyabb labdabirtoklási százalék és jóval kevesebb passz mellett tudtunk egy direktebb, hatékonyabb támadójátékot megvalósítani.
A kispestieknél kezdőként mutatkozott be az új igazolás, Alberto Marí, aki egy félidőt kapott.
A női futamban a legjobb magyar Horváth Karolina lett, aki tizenhatodikként ért célba.
A 25 éves dél-tiroli klasszis egyetlen tornán sem indult a wimbledoni diadala óta.
A tréner szerint szó sincs arról, hogy korábbi csapatát akarta volna megsérteni.
„Folyamatosan kereste az előrepassz lehetőségét, kapura tört, próbált gólt szerezni, és ami különösen fontos, hogy az utolsó harmadban is veszélyes átadásokat adott.”
A zöld-fehéreknél betalált Zachariassen, Madarász, O'Dowda és Lisztes.
„Gondoltam magamban, ha már szétverték a fejem, legalább annyi értelme legyen, hogy emberelőnybe kerülünk” – mondta a súlyos sérülést szenvedett nyíregyházi játékos.