Változtatás után: sikeres Eb
Sós Csaba döntését visszaigazolta a saint-denis-i kontinensviadal, mert kimagaslóan szerepelt a magyar úszócsapat.
Személyre szabható hírfolyam
Sós Csaba döntését visszaigazolta a saint-denis-i kontinensviadal, mert kimagaslóan szerepelt a magyar úszócsapat.
A 2–0-ra megnyert mérkőzést Kerkez Milos és Szoboszlai Dominik is végigjátszotta.
A Komáromi Arénában a hazaiak nem tudtak betalálni.
A két csapat hétfőn újra összeméri erejét.
A magyar kapus a kispadon kapott helyet a 2–2-es döntetlennel végződő mérkőzésen, az espanyolos Roberto Fernández duplázott a Levante ellen.
Markgráf Ákos és Gulácsi Péter nem lépett pályára, Dárdai Bence hosszú sérülés után ismét kerettag volt.
A Vasas II és az Újpest II összecsapása nyolc gólt hozott.
A magyar versenyző a Super Buggy kategória döntőjében a tizedik helyről küzdötte fel magát a negyedikre.
A Kelen SC pályáján rendezett mérkőzésen nem született gól.
A Magyar Ökölvívók Szövetsége születésnapjának előestéjén utánpótláskorú ökölvívók rajzoltak ki egy 100-ast.
Bekezdtek a csapatok, az izgalmas csatából pedig a hazaiak jöttek ki jobban.
Könyves Norbert duplázott, a Karcag negyedszer is ikszelt, és a Tiszakécske is veretlen maradt.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Ahogy az MTK otthonában, most is Lamin Colley lett a nyerőember a végén.
Jacob Hölting Nilsson és Elmer Andersson három, Raisa Schoon és Katja Stam két játszmában győzött a fináléban.
A 18 éves Jesse Bisiwu csereként beállva duplázott a katalánoknál; Yan Diomandé és Marc Cucurella is bemutatkozott a „királyiaknál”.
Az oroszok több mint három ponttal előzték meg az olaszokat.
Pápai Olivér országos csúccsal ezüstérmes 400 méteres gyorsúszásban.
A magyar úszó 33 századdal maradt el a számot megnyerő ukrán Nyikita Seremet mögött.
A 41 éves sztár elárulta, már mindent eltervezett.
Csapatként a britek diadalmaskodtak, az ezüstérem a németeké, a bronzérem az amerikaiaké lett.
A drukkerek Klapka György szobránál jártak a vasárnap esti egymás elleni mérkőzés előtt.
Az egyéni szerenkénti döntőkben a német színekben versenyző Darja Varfolomeev duplázott.
Domozi Emília 05:16:53-mas idővel a hölgyek között 12., a 45–49-es korosztályban pedig második lett a Bucovina Ultra Rocks ky UTMB 33 kilométeres távján.
Mindkét csapat rengeteg helyzetet hagyott ki, egy ponttal távoztak a győriek.
Calafiori révén már 24 másodperc után vezettek a londoniak, majd Havertz és Ödegaard is betalált.
Gömöri Ottó pályára lépett a Paris Saint-Germain és a Manchester United ellen is.
A nyári világbajnokságról lemaradt játékosért a sajtó szerint 55 millió eurót (csaknem 20 milliárd forintot) fizetett a francia klub.
A Tottenham Hotspur szintén döntetlent játszott, Roberto De Zerbi csapatának a Hoffenheim volt a vendége.
A gyeplabdázók élén állt hosszú éveken át, és tényleg szívügye volt a sportág.
„Szempont volt, hogy a karrierem végéhez közeledve Budapesten maradjak, a Semmelweis OSC-t minden szempontból jó következő lépcsőfoknak gondoltam.”
A mérkőzés gól nélküli döntetlennel ért véget.
A trabzoni mérkőzésen horvát játékvezető fújja a sípot.
A magyar válogatott kapus iránt a Celtic érdeklődik, de az Udinesét és a Hamburgot is szóba hozták vele.
NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Ez már a következmények kora az OM-nél, az őrült jövés-menés és a sok gyanús üzlet most üt vissza.
Győzelemmel kezdték a zöld-fehérek a felkészülést a következő jégkorongidényre.