Sérültek, regisztráljatok! – Hosszú Kávé dr. Dobos Józseffel
A sportkórház korábbi főorvosa nyugdíjaskorára azt vette a fejébe, hogy készít egy országos sérülésnyilvántartó-rendszert.
A sportkórház korábbi főorvosa nyugdíjaskorára azt vette a fejébe, hogy készít egy országos sérülésnyilvántartó-rendszert.
„Hogyan lehetne bízni bennük, ha bűnösnek találják őket ebben az ügyben?”
A Fradi elnöke szerint a sportban nincs helye annak, hogy valakit a családja miatt érjen hátrány.
A finn pilóta „felejthetetlen dzsungelkalandként” jellemezte a 420 kilométeres utat.
A San Franciscó-iak a világ legértékesebb női sportcsapatának számítanak.
A 2021-es és a 2024-es Eb-n is 27 fölött volt a válogatott átlagéletkora, jelenleg 25 év alatt van.
A DVSC másodedzője meglepetésben reménykedik az Üllői úton.
A tesztek során a programot nem próbálták ki a biztonsági autó mögötti, lassú tempó mellett.
A két magyar versenyző mellett Moesha Johnson, Ángela Martínez Guillén, valamint Lisa Pou szerepel még a listán.
Valijeva a 2022-es pekingi téli olimpián első nőként teljesített négyfordulatos ugrást a csapatverseny során.
A 41 éves versenyző úgy lett tagja a keretnek, hogy novemberben újra műtik, s szinte teljesen kizárt a visszatérése.
Az angol klubok mellett a Bayern München, a Benfica és a Milan is érdeklődnek.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A magyar versenyzőt Zachary Svajda búcsúztatta két szettben.
A koponya- és gerincsérülést megúszta, de műteni kell a Soudal Quick-step kerékpárosát.
A Barcelona jó híreket kapott, de az Atlético Madridnál sem vészes a helyzet.
A válogatottba utólag behívott támadó az Ukrajna ellen lőtt góllal hívta fel magára a figyelmet.
Nerpel egy mérkőzést megnyert, de a második neki is a végállomást jelentette Azerbajdzsánban.
A kajakos szinte tökéletes évet zárt, erről beszél a szövetség podcastjében.
A korábbi játékvezető testközelből látta, hogyan vált a pekingi olimpia 21 éves sztárja a futballtörténelem egyik legnagyobb alakjává.
Az Oilers idegenben győzte le a Ducksot, a Jets pedig hazai környzetben nyert az Avalanche ellen.
A Napoli skót légiósa néhány hete korrekciós kezelésen esett át egy manchesteri kórházban.
A „vörösök” vasárnap az eddig hibátlan Manchester Cityt fogadják.
Novemberben a kanadai csapatnál készülhet, és akár szerződést is kaphat.
Az Inter Miami 19 éves támadója Floridából indulva szép karriert futhat be.
A Vasas egykori ifistája tizenévesen elveszítette látását, egy szaruhártyaműtét után azonban újra elkezdte érzékelni a fényt.
Lapunk összegyűjtötte a legmeghatározóbb pillanatokat.
1886-ben „valamikor októberben” alapították Észak-London büszkeségét.
A női kardcsapat véglegesített szövetségi kapitánya szerint, ha másnap képesek tükörbe nézni, az nem kudarc.
Az AEK ügyeiben jól értesült források szerint már a Sahtar Doneck ellen kaphat pár percet a magyar csatár.
A Nemzeti Sportcsütörtöki számából ajánljuk:Buenos Airesben az argentin válogatott elbúcsúztatta Lionel Messit. Minden idők egyik legnagyobb labdarúgója épp úgy könnyezett, mint a csapattársak és 85 ezer néző a lelátón. Négyoldalas kivehető összeállításunkban nem csupán Messi pályaívének legfontosabb pillanatait, a nem is olyan kevés magyar szálat, valamint a részletes válogatottstatisztikát közöljük, de megszólal a…
Marozsán Fábián Sanghajban teniszezik; Újpest–Veszprém rangadó a férfi futsal NB I-ben.
ALAPVONAL. Az alázat és akarat azt is elhozta, hogy hiába tűntek el korábban emlegetett automatizmusok, ahogy telt az idő és minél többet játszottak együtt futballistáink, úgy láttunk már több minőségi akciót, tökéletesen működő le- és visszatámadást, és elkezdett összeérni a csapat.
NS-VÉLEMÉNY. Tóth Milán szinte az NB II-ből lett válogatott.
A 18 esztendős Farkas Ruben keresztszalag-szakadást szenvedett, hosszú rehabilitáció vár rá.
A Valencia 25 pontos sikert aratott a vezérletével.