Szivós Márton: Fölösleges úgy elkezdeni az évadot, hogy nem az aranyat tűzzük ki célul
A Honvéd férfi vízilabdacsapata hétfőn sajtótájékoztatón jelentett be három új igazolást is.
Személyre szabható hírfolyam
A Honvéd férfi vízilabdacsapata hétfőn sajtótájékoztatón jelentett be három új igazolást is.
Az már ismert, hogy Las Palmasban is rendeznek mérkőzéseket.
A szakembert augusztus elején nevezték ki a csapat élére.
A yomrai önkormányzat így szeretné kifejezni az egyiptomi sztár iránti tiszteletét.
A legenda is gratulált Scottie Schefflernek, aki eddig 130 millió dollárt keresett teljesítményével a PGA Touron.
A továbbjutás két mérkőzésen dől el, a találkozókat pénteken és szombaton rendezik.
A MOB reakciójában leszögezte: a szervezet nem tartozik a közbeszerzési törvény hatálya alá.
„Ha része lesz az olimpiai programnak a kick-box valamelyik szakága, szerintem hozunk magyar olimpiai aranyat.”
Az újpestieket az 5. csoportba sorolták át az Araz-Naxcivan, az MNK Bubamara és a Piast Gliwice mellé.
Pont nélkül, az utolsó helyen áll a horvát élvonalban Fran Brodic leendő csapata.
Udvardyn kívül a nőknél Bondár Anna, a férfiaknál Marozsán Fábián van az első százban a magyarok közül.
A svéd rúdugró zseni új oldaláról mutatkozik be a budapesti közönségnek.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Orgánumáról, jellegzetes hanghordozásáról a színművészetben kicsit is járatosak azonnal felismerik.
Julián Álvarez sorsa továbbra is kérdéses, míg Mihajlo Mudrik ismét együtt dolgozhat Roberto De Zerbivel.
A beálló abban bízik, hogy mire jön a szezon érdemi része, minden kirakós darab a helyére kerül.
Hogyan bírja együtt Bellingham, Vinícius, Mbappé? Miért nem játszik többet Diomandé?
A szervezők közleménye szerint a három nap alatt csaknem 24 ezren látogattak ki az MVM Dome-ba.
Óriási érdeklődés mellett zajlottak a World Tour Masters küzdelmei a cívisvárosban, az aranyérmet a Baskets Bonn szerezte meg.
Két rangadó vár a Ferencváros labdarúgóira: hét közben az ETO-hoz látogatnak, a hétvégén az Újpestet fogadják.
Néhány légiósunk kupameccset és bajnokit is játszik a napokban.
Az átlövőnek érthetően jó kedve volt a fehérvári Szuperkupa után.
„Ha valaki két-három éve ezt mondja nekem, biztosan nem hiszem el, vagy megkérdezem tőle, hogy hol kell aláírni?”
A Manchester United mestere szerint megmutatták a hitüket az Ipswich ellen. A londoniak szakvezetője úgy véli, a győzelmek mellett sokkal könnyebb fejlődni.
A válogatott jégkorongozó meghívót kapott a Toronto Sceptres novemberi edzőtáborába.
A szélső szerint egyre jobban halad a beilleszkedéssel, és csapat is egyre inkább összeáll.
„Ez valami olyasmi, amit idén minden meccsen magammal cipelek. Az egész testem elkezd összeomlani – görcsöl és fáj.”
A jelenleg 13 tagú keretet hétfőn szűkíti le a stáb 12 tagúra, a delegáció pedig kedden délelőtt repül Berlinbe.
Az augusztus 26-án elhunyt íróra interjúrészletekkel, sporthoz kapcsolódó műveinek szemelvényeivel emlékezünk.
Borbély Balázs szerint a mostani meccset nem lehet összehasonlítani a Trabzonspor ellenivel. Az ETO FC-hez még érkezhetnek játékosok, Supka Attila értékesnek tartja a döntetlent, de úgy érzi, nyerhettek is volna.
Az Európa-liga ligaszakaszába jutó csapat egymás után a második idegenbeli meccsét nyerte meg.
Pályán a magyar válogatott a socca-világbajnokságon; folytatódik a női röplabda Európa-bajnokság.
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:
ALAPVONAL. Az oldalra és adott esetben hátra is bátran, egy átvétel után azonnal passzoló gyerekeknél már fel lehetett fedezni olyan stílusbeli elemeket, amelyek a »nagyoknál« a most már kétszeres világbajnok spanyoloknál a tiki-taka alapjait adják.
NS-VÉLEMÉNY. Jövőre világbajnokságot rendezünk, ki tudja, mi történik ott és addig…
A 90+6. percben bukott el a Le Mans • Győzött az éllovas Monaco is.