Plamen Andreev: lusta csatárból lett jó kapus
Tizenhárom évesen lett kapus, négy évvel később már a Levszki Szófia csapatkapitánya volt, a DVSC bolgár játékosa, aki az FTC elleni szombati bajnoki előtt mozgalmas pályafutásáról beszélt lapunknak.
Tizenhárom évesen lett kapus, négy évvel később már a Levszki Szófia csapatkapitánya volt, a DVSC bolgár játékosa, aki az FTC elleni szombati bajnoki előtt mozgalmas pályafutásáról beszélt lapunknak.
Lois Boisson a második játszma elején jelezte: sérülés miatt nem tudja folytatni a játékot.
A ZTE korábbi vezetőedzője irányításával új szintre emelkedett a Dinamo – lapunknak beszélt a romániai mindennapokról, a csapat játékáról, a zalai barátokról és az esetleges magyarországi visszatérésről is.
A Manchester City norvég csatára a liverpooli rangadó előtt felidézte a két csapat februári meccsének egyik legfontosabb pillanatát.
A Werderbe hazatérő csatár nagyon belejött, sorozatban a negyedik bajnokin szerzett gólt.
A US Open 2021-es bajnoka utóbb elnézést kért tettéért, amelyet szörnyű balesetnek nevezett.
Az ETO sorozatban hatodszor győzné le az élen álló PAFC-ot, amivel átvenné a vezetést a tabellán. ♦ A Honvéd az Újpest elleni kilencéves hazai nyeretlenségének vetne véget.
A holland mögött a két Ferrari ért célba. A két McLaren az utolsó körben ütközött össze. Tizenhárom pilóta látta meg a kockás zászlót.
„Időnként sajnos elkapkodom a helyzeteket, ebben előre kell lépnem, máskor éppen hogy túlgondolom az egyes szituációkat, pedig jobb lenne az egyszerű megoldást választani.”
Interjú Andrásfi Tiborral, a férfi párbajtőrcsapat fegyvernemi vezetőedzőjével a vk-szezon rajtja előtt.
Az ügyészség szerint az argentin ikon egy „horrorházban” töltötte az utolsó napjait, és hosszasan haldoklott magára hagyva.
A Golden State és az Atlanta játssza a döntőt; új bajnokot avatnak a ligában.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
„Feczkó Tamás érkezése rendkívül jó hatással volt ránk, továbbjutottunk a Magyar Kupában, magabiztosan győztük le a Videotont négy egyre, míg a bajnokságban odahaza nyertünk a Gyirmót ellen kettő nullára.”
KEZDÉS: 16.00 és 18.00. A Győr és az FTC is francia csapattal mérkőzik meg.
Makrai Gábor 1:48:37-es idővel győzött a Sümeg Trail 21 kilométeres távján.
Az ötkarikás arany értelemszerűen sok változást hozott az életébe, az ismertség, a népszerűség, a vidámság mellé sérüléseket is.
A Blue Jackets otthonában alulmaradó Pittsburgh sorozatban harmadszor kapott ki.
KEZDÉS: 14.45. Zárt kapuk mögött, de kíváncsi kicsik előtt fogadja kisvárdai ellenfelét szombaton a piros-kék együttes.
ALAPVONAL. A magyar futballban szeretünk bajnoki osztályok szerint rangsorolni. Az NB I-es játékost értékesebbnek látjuk az NB II-esnél. Csakhogy a pályán nem a mérkőzésszámmal kell ütemet váltani, védőt megverni, szabad területet felismerni.
A Nemzeti Sportszombati számából ajánljuk:
NS-VÉLEMÉNY. A sportág, az életforma szeretete, a küzdőszellem hajt, az eredménytelenség viszont visszavet, kételyeket ébreszt.
NB II-es és NB III-as forduló. Pályán az Arsenal, a PSG, a Bayern München és a Barcelona is.
Matthieu Udol gólt szerzett a második félidőben, nem sokkal később pedig kiállították.
A nyeretlenségi sorozatát azonban nem tudta megtörni a Málaga.
Hét gólig jutott a Nyírbátor; kétszer talált be a TFSE és az Aramis SE, mégis kikapott.
A Werder Bremen kétgólos hátrányban sem adta fel: a 88. percben Ludovit Reis szépített, a ráadásban pedig Niclas Füllkrug egyenlített.
A nemzetközi szövetség Instagram-oldalán indított szavazást az öt jelöltről, voksolni két napig lehet.
Nuno Campos csapata tíz mérkőzéses veretlenségi sorozata szakadt meg.
Merkovszki Pál hat védéssel járult hozzá a Pontault-Combault 37–30-as győzelméhez a Massy Essonne otthonában.
Az Al-Naszr szurkolói a csapatkapitány nevét skandálták, és egy neki szóló transzparenst is kifeszítettek, miután a portugál válogatottnál nézeteltérésbe került Jorge Jesus szövetségi kapitánnyal.
A szurkolók körében rendezett szavazáson a találat egyértelmű fölénnyel végzett az első helyen.
A pótselejtező első fordulójának odavágóján a magyar csapat nem volt egy szinten jóval magasabban jegyzett ellenfelével.
Gyapjas Viktorék 17–13-ra győzték le a Buducsnoszt Podgoricát.
A budapesti zöld-fehérek az első harmad után még egygólos hátrányban voltak, még a fehérváriak éppen az első játékrészben voltak jobbak.
A pénteki versenynapon állt pástra Bailey Kelen és Salim Sharif Gergely is, de egyikőjük sem jutott el az éremért zajló fellépésig.