Nora Mörk nélkül kikapott Bukarestben az Esbjerg, már csak az FTC hibátlan a női kézilabda BL-ben
Faluvégi Dorottya három góllal segítette győzelemhez a román csapatot.
Faluvégi Dorottya három góllal segítette győzelemhez a román csapatot.
Karanténba került a kölni kabalakecske • A német válogatottban nemrég bemutatkozó Said El Mala remek távoli gólt lőtt.
A Marítimo magyar válogatott hátvédje nem gyakorolja külön a távoli lövéseket.
Vasseur megosztotta, hogy a csapat mindkét versenyzőt bokszba rendelte a vsc-szakasz alatt, Hamilton azonban ellenszegült.
Gravenberch piros lapja után három gólt is szerzett a City az Anfieldben. Szoboszlai nem volt a meccskeretben, Kerkez végig a pályán volt.
Leccében szerezte meg az első győzelmét az idényben a 2–1-re nyerő Bologna.
A Hull City zsinórban az ötödik tétmeccsén maradt nyeretlen.
Cseng Csin-ven kétszettes győzelmet aratott.
Egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet, ráadásul elég kevés helyzetet látott a nézősereg.
KEZDÉS: 17.30. Andoni Iraola a mérkőzés előtt beszélt a magyar középpályásról • Kerkez Milos kezd a Manchester City ellen.
A magyar versenyző egyéni összetettben második, karikával és szalaggal harmadik lett a horvát fővárosban.
Pocsék meccsen ikszelt egymással az Elche és a Celta, ötöt rúgott az Osasunának a Betis.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
VIDEÓ. Benkő Péter bombagólja ellenére sem tudott pontot szerezni a hazai csapat a hajrában három perc alatt két gólt szerző KTE ellen.
„Nem történhet meg, hogy a Tatabánya hazai pályán egy pontért küzdjön.”
A Serie A 2026–2027-es idényében ez volt az első gól nélküli döntetlen.
Az első játékrész még a nyíregyháziaké volt, akik Katona Mátyás szabadrúgásgóljával szereztek vezetést.
A Liverpool szurkolói oldalai úgy tudják, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya mellett Alexis Mac Allister sincs ott a keretben, bár utóbbival kapcsolatban megoszlanak a vélemények.
A Brommapojkarna 5–1-re vezetett, az AIK a 98. percben egyenlített, de így is elveszítette a meccset.
Olasz források szerint a Real Madrid is szemet vetett Scott McTominay-ra.
A két egymást követő hétvégén diadalmaskodó Red Bull-os mögött Leclerc és Antonelli ért célba a dobogós helyeken.
A hatalmas ígéretnek kikiáltott J. J. Gabriel 15 évesen közölte, hogy távozni akar a Manchester Unitedtől.
Az utolsó másodpercekben született Dione Housheer gólja, amellyel kialakult a döntetlen. Dömötör Csaba fotóiból válogattunk.
A 41. budapesti maratoni női győztese az Egyesült Államokból érkezett, és először futotta le a klasszikus távot.
Lesti Bertalan 483.301 kilométert tett meg a balatonfüredi hatnapos világbajnokságon.
„Úgy érzem, a testem még mindig csúcsformában van, és képes vagyok felvenni a versenyt az új generációval is.”
„Nem fogok beszélni, mert a Sevilla és a Barcelona ellen is a kispadon akarok ülni.”
Andoni Iraola: A mérkőzés önmagában akkora kihívás, hogy a játékosok nemigen gondolnak a pályán kívüli eseményekre.
Varga Dániel tanítványai már a szombati sikerükkel biztosították helyüket a főtáblán.
Debre Viktor vezetőedző a védekezést és a kapusteljesítményt emelte ki a győzelem kulcsaként.
KEZDÉS: 19.00. Összességében inkább a hazai csapatnak lesz veszítenivalója vasárnap este a Puskás Akadémia ellen.
Mindeközben a Moto3-ban már most eldőlt a sorozat, szezonbeli tizedik futamgyőzelmével a spanyol Máximo Quiles lett világbajnok.
A magyar teniszezőt a thaiföldi Manancsaja Szavangkev búcsúztatta a selejtező második fordulójában.
„Nem volt annyira sok dolgom, mint amennyire számítani lehetett itt Madridban. Jól zártuk le a területeket, illetve megelőztük azokat a szituációkat, amelyekből gólokat szoktak szerezni.”
KEZDÉS 14.45 és 16.45. Az előző idényben egyedül a Szpari ellen nem tudott pontot szerezni a zalaegerszegi együttes – Három és fél év elteltével feszül egymásnak az NB I-ben az élvonalba az idén feljutó Honvéd és az Újpest.
A francia Arthur Gea először nyert mérkőzést top10-es rivális ellen.