Hajdu Attila és Fejérvári Gergely a Hátsó füves-kiállítás pénteki borestjén
A veszprémi múzeum ingyenes programján a borásszá lett válogatott Ferencváros-kapus és a neves borszakíró lesz a főszereplő.
Személyre szabható hírfolyam
A veszprémi múzeum ingyenes programján a borásszá lett válogatott Ferencváros-kapus és a neves borszakíró lesz a főszereplő.
A mieink az utolsó negyedben húztak el az észtektől.
Hajnal Tamás már augusztus elején elmondta, hogy a szélső azért került ki az Európa-liga-selejtezős keretből, mert konkrét ajánlat érkezett érte.
KEZDÉS: 20.30. Borbély Balázs csak egy helyen változtatott az első meccshez képest.
„Tévedés esetén az adott bíróval szemben továbbra is az elkövetett hiba súlyának megfelelő büntetést alkalmazunk.”
Az európai futball meghatározó szereplői csütörtökön Monacóban is egyeztettek a FIFA-elnök elleni lehetséges lépésekről.
„Nagyon meglepődtem, amikor Mas rakéta módjára süvített el mellettem a hegyen.”
Az előző nyolc idényt a Bayern Münchennél töltötte, ezalatt hét Bundesliga- és három Német Kupa-elsőséget is ünnepelt.
A magyar, lengyel páros a WTT-sorozat Olomoucban zajló versenyének elődöntőjében három játszmában győzte le szingapúri ellenfelét.
Az első játszmát 66:64-re nyerték a vendég németek Reggio Calabriában. Ez minden idők leghosszabb szettje.
Szoboszlai Dominik akár Gulácsi Péternek is rúghat gólt az Anfieldben, Sallai Roland Varga Barnabással és Vitális Milánnal csatázhat, míg az AEK és az RB Leipzig a Real Madriddal is összecsap.
Omar Marmus az előző idényben kevés lehetőséghez jutott, bajnoki szerepléseinek többségén csereként lépett pályára Erling Haaland árnyékában.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Pénteken kezdődik a verseny az MVM Dome-ban, Luke Littleren kívül óriási klasszisok jönnek.
HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS. Fejes Dániel óriásit ment, egyik csapathajónknak sem alakult úgy a verseny csütörtökön, Poznanban, ahogyan azt szerette volna.
A büntetés a soron következő, Nyíregyháza Spartacus FC elleni hazai mérkőzést nem érinti.
A Budaörsi SC idén 50 éves asztalitenisz-szakosztálya a hétvégén a női Bajnokok Ligája első csoportkörének ad otthont.
NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Megnéztük, milyen álomcsapatot lehet összeállítani a ligán belül ingyen megszerzett vagy még klub nélküli játékosokból.
„Nyilvánvaló, hogy nem támadhatunk mindenkivel úgy, hogy közben hátul mindenkit magára hagyunk, de meg kell találni az egyensúlyt.”
Szerintük a katalánok nem voltak professzionálisak, etikusak és tiszteletteljesek, ezért el sem jutottak a szokásos átigazolási tárgyalásokig.
Zeke Márió jó eséllyel csapatot vált, előrehaladott tárgyalást folytatnak a klubok.
A Nyíregyháza edzőjét egyszer már megbüntették a DVSC elleni meccsen történtek miatt, most a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozata miatt bűnhődött ismét.
Oláh Bálint a Nyíregyháza elleni bajnokin Tarcsi Róbert arccsontját és szemüregfalát is eltörte mozdulatával.
Az énekes-előadóművész az alagsori birkózóterem klasszisairól, az örökös Fradi-tagságról és arról, miképpen lett a Dankó Rádió alapító-főszerkesztője.
Tóth János 3:57:11-es idővel győzött a Szufla Futófesztivál 52 kilométeres távján.
Guzi Blanka magabiztos teljesítménnyel második lett az A-csoportban, a B-csoportban Bauer Blankának és Erdős Ritának is elkélt a nagy futás a kombinált számban.
Hasney Aljofree a Plymouth színeiben 2005 és 2007 között volt a magyar rendőrség által eltűnése miatt keresett volt középpályás csapattársa.
Dárdai Pál: Játékának egyik legfontosabb eleme, hogy nemcsak megtartani képes a labdát, hanem folyamatosan keresi az előrevezető megoldásokat is.
Továbbra is felelős gazdálkodás jellemzi majd a klubot, amely az elmúlt tíz évben négy érmet nyert a hazai kosárlabda-életben.
A francia versenyző után az argentin is szerződéshosszabbítást írt alá.
Egyesben a nyolcaddöntőben búcsúzott.
Vincent Kompany elárulta, az elmúlt két hétben kétszer is a pályán összeeső középpályás jól reagált a gyógyszeres kezelésre.
„Pár hete öleléssel búcsúztam Tőled! Nem gondoltam, hogy az lesz az utolsó.”
Mariosz Iliopulosz a meccs után az öltözőben bejelentette: kétmillió eurós jutalmat ad a játékosoknak.
Egyáltalán nem játszott a 2025–2026-os idényben sérvproblémái miatt, az FTC játékosa a következő idényben a Jug Dubrovnikban szerepel kölcsönben, hogy újra felépíthesse magát.
Dominik Livakovic négy évre kötelezte el magát a katalán csapathoz, amely még nem biztos abban, hogy tudja-e regisztrálni az idényre.