Juszt László a hétvégén a Facebookon számolt be arról, hogy egy kereskedelmi televízió megkereste A TV ügyvédje című műsor lehetséges újraindításával kapcsolatban. A Media1 telefonon érte el az egykori házigazdát, és arról is megkérdezte, hol tartanak az egyeztetések.
Ruff Bálint után Feledy Botond, a Partizán egykori műsorvezetője is kormányzati pozícióba került: ő lett a Külügyminisztérium irányítása alá visszakerülő Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatója.
Váratlan bejelentéssel zárult a Partizán hétfő reggeli élő elemző műsora: Vida Kamilla, a csatorna egyik ismert arca és egyben vezető szerkesztője, elcsukló hangon, a könnyeivel küszködve búcsúzott el a nézőktől és a munkatársaitól. Az író-újságíró-műsorvezető öt év után távozik Gulyás Márton csapatától.
Mától a kritikus esti csúcsidőben lekapcsolják, napközben pedig minimálisra veszik digitális reklámfelületeik világítását a Magyar Reklámszövetség közterületi reklám tagozatának tagjai, akik a kezdeményezéshez történő csatlakozásra kérnek minden hazai szereplőt.
Augusztus 3-án új műsorvezetőkkel és megújult formában jelentkezik a TV2 Híradó a Tények című műsort helyett, miközben a korábbi híradós képernyősöknek más munkaköröknek ajánlottak fel. Tíz év szünet után az Aktív is visszatér, a csatorna hírszerkesztőinek munkáját pedig új etikai és működési kódex szabályozza.
Távozik a TV2 Tények egyik régi munkatársa, Andor Éva műsorvezető, tudta meg a Media1 több, egymástól független megbízható forrásból. A Media1 kiderítette azt is, hogy Andor Éva várhatóan a Fidesz-közeli Mediaworks egyik termékénél folytatja majd karrierjét. Megtudtuk azt is, ki lesz az utódja TV2-nél.
Gulyás Balázs, a Gulyáságyú Média nevű YouTube-csatorna alapító szerkesztője augusztus 1-jétől a Kontroll főmunkatársaként folytatja pályafutását – jelentette be pénteken a miniszterelnök testvéréhez, Magyar Mártonhoz tartozó lap szerkesztősége. Gulyás Balázs egy videóban azt is elmondta, hogy a Gulyáságyú Média és a Kontroll a jövőben együtt folytatja.
A Media1 közmédiás források jelzése alapján három olyan munkavállalóról kérdezte a Duna Médiaszolgáltatót, akik információink szerint a hírhamisítóként ismert Papp Dániel volt vezérigazgató, illetve Németh Zsolt, „Pitbull” néven ismert csatornaigazgató rokonai. A közmédia nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy az érintettek még jelenleg is a szervezetnél dolgoznak: személyiségi és adatvédelmi jogokra hivatkozva…
Pénteken jelent meg utoljára napilapként a Magyar Nemzet, amelyet augusztustól már csak hetente egyszer nyomtatnak ki. Néző László főszerkesztő szerint a lap nem megszűnik, hanem átalakul, de elismerte: a nyomtatott napilap már nehezen találta a helyét az online hírzuhatagban.
Áprilisban még a TV2 sajtóosztálya is megerősítette a Media1-nek, hogy belső vizsgálatot indítottak a Szalai Vivien volt hírigazgató időszakával kapcsolatos ügyek miatt. Azóta azonban nem közölték, mire jutottak, és a csatorna az egykori és jelenlegi televíziósokból, újságírókból, jogászokból és médiaszakértőkből álló csoport súlyos kérdéseire sem válaszolt. Elmaradt a nyilvános bocsánatkérés is, pedig a volt tévése…
Az országos szinten kialakult rendkívüli energiahelyzetre és a súlyos vízhiányra hivatkozva a közmédia a mai naptól, azaz péntektől szigorú, ütemezett fogyasztáscsökkentési intézkedéscsomagot léptet életbe. Céljuk, hogy a kritikus időszakban a lehető legnagyobb mértékben tehermentesítsék az energiahálózatokat és megóvják a fogyatkozó vízkészletet.
Virághalmy Sarolta, akit néhány hete a Mi Hazánk jelölt a közmédia átmeneti vezérigazgatójának, csütörtökön trágár Facebook-bejegyzésben szidalmazta a TISZA Párt szavazóit, illetve azok édesanyját. A poszt alatt a Bede Zsolt vezette Vadhajtások címadói állást ajánlott neki, mire Virághalmy azt válaszolta: „megyek”.
Hamvas Viktor közölte: saját döntése alapján távozik a 98.6 Manna FM-től, ahol programigazgatóként, zenei szerkesztőként és audio imaging producerként dolgozott.
Népszerű hazai televíziós műsorok gyártásában résztvevő céghálózatot leplezett le a NAV. A produkciókon éjjel-nappal dolgozó operatőröket, vágókat, szerkesztőket és hangmérnököket gyakran csupán heti tíz órára jelentették be, miközben strómancégek fiktív számlákat állítottak ki. Az eddig feltárt adóhiány meghaladja a 174 millió forintot.
Varga Edit, a fideszes káderképzőként emlegetett MCC-hez tartozó InfoRádió műsorvezetője, az M1 Híradó egykori arca szeptembertől az ATV Híradó esti műsorvezetője lesz.
A Media1 tíz napja elsőként írt róla, hogy várhatóan Vogyerák Anikó is elhagyja az ATV-t, de akkor a televízió nem válaszolt az ezzel kapcsolatos sajtómegkeresésekre, Vogyerák Anikó pedig kitérő jellegű választ adott. Most viszont a tévétársaság egy másik hír végén megerősítette lapunk értesülését.
Csak szabadon néven új YouTube-csatornát indít Ábel Anita, Dombóvári Vanda, Balázsy Panna és Wágner Tamás. A négy médiaszemélyiség korábban hosszú időn át dolgozott együtt, legutóbb a Palikék Világa csapatában, ahonnan az elmúlt hónapokban egymástól függetlenül távoztak.
A Belügyminisztérium és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága sem tartja indokoltnak annak kivizsgálását, hogy történhetett-e politikai beavatkozás a Portik Tamással és más fogvatartottakkal tervezett börtöninterjúk megtiltásakor. A jelenlegi szabályozáson sem terveznek változtatni.
A közmédia megerősítette a Media1 információját: Lukács Attila, az RTL februári leépítésekor távozni kényszerülő pr-menedzsere szakértőként csatlakozott a Duna Médiaszolgáltatóhoz. Azt is megtudtuk, hogy a volt RTL-es néhány nappal ezelőtti csatlakozásakor milyen szerepet kapott a megújuló közmédiában.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége szerint a 24.hu egyik, a gázai háborúról szóló véleménycikke történelmi fogalmakat torzít, és súlyos ténybeli hiányosságokat tartalmaz. A portált kiadó Central Médiacsoport nem reagált az üggyel kapcsolatos kérdésünkre.
Több mint 2,2 millió nézőt ért el a Tour de France az M4 Sporton és a Duna Worldön – közölte a közmédia. A közvetítési jogok megszerzését korábban az Eurosport vezetője bírálta, arra hivatkozva, hogy a versenyt már az ő csatornájuk is sugározza.
A Media1 információi szerint Roczkó Zsuzsa július végével távozik a Central Médiacsoporttól, ahol több mint 8 évet töltött. Megtudtuk azt is, hogy ki veszi át a távozó szakembertől a Varga Zoltán érdekeltségei közé tartozó médiavállalat külső és belső kommunikációs feladatait.
A július elején munkavégzés alól mentesített több mint negyven közmédiás dolgozó egyötöde az audit lezárása után visszatért eredeti feladataihoz. A közmédia vezetése emellett hárommilliárd forint értékben állít le külső gyártású műsorokat, a teljes hírszolgáltatás pedig augusztus második felében térhet vissza az M1-re.
Az Országgyűlés Művelődési Bizottsága nyilvános pályázatot hirdetett a Médiatanács elnöki posztjára. A pályázatokat augusztus 31-ig lehet benyújtani, a megbízatás öt évre szól. A jelentkezőknek részletes szakmai koncepciót is készíteniük kell a média- és hírközlési szabályozás jövőjéről.
A KlikkTV minden hétköznap jelentkező napi híradót indított, amelyet a csatorna egyik munkatársának arcára és hangjára épülő, mesterséges intelligenciával működtetett digitális műsorvezető vezet. Wirth Zoltán, a Hírklikk és a KlikkTV alapítója a Media1-nek azt is elárulta, hogyan készül az avatár, miként javítható a kiejtése, és hol marad nélkülözhetetlen az emberi szerkesztői ellenőrzés.
Vasárnap beolvadt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-be. A jogutód társaság új neve Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. lesz.
Tóth Csaba a Nemzeti Filmintézet (NFI) két ideiglenes Döntőbizottságának elnökeként is folytatja munkáját a Paprika Studios televíziós gyártócégnél, és megtartja a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének (MEME) elnöki tisztségét is – erősítette meg a Media1-nek.
Az RTL megerősítette a Media1 hónapokkal ezelőtt megírt információját, idén ősszel tényleg visszatér a képernyőjére az egyik legdrágább műsora, a Celeb vagyok, ments ki innen! című dzsungelreality. Azt is bejelentették, hogy kik vezetik majd a celebes műsort. Nem a megszokott Sebestyén Balázs és Vadon Jani alkotta párosról van szó.
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének (MEME) elnökét és Zabezsinszkij Éva dramaturg, forgatókönyvíró, casting directort nevezte ki a Nemzeti Filmintézet Igazgatósága a pályázatokat elbíráló átmeneti testületekbe. A bizottságok póttagja Zurbó Dorottya filmrendező, egyetemi oktató.
Összesen 6 munkatárssal lett mára kevesebb a Vas Népe stábja – tudta meg az Úgytudjuk. Egy újságíró maga mondott fel a Fidesz-közeli médiaholding, a Mediaworks lapjánál, öt másik kollégától pedig megváltak.
A TISZA médiatörvény-módosítása kiemelt szerepet biztosít azoknak a társszabályozó szervezeteknek, amelyeket még a korábbi, fideszes összetételű Médiatanács választott ki és finanszírozott. A Media1 kiderítette: a négy szervezetnek, a többek között a TV2-t és a HírTV-t is tagjai között tudó MEME-nek, valamint az ÖRT-nek az MLE-nek és az MTE-nek 2026-ban összesen mintegy 49,3 millió forint kifizetését vállalta a Nemz…
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium mostantól kilenc témakörben várja a szakmai szervezetek javaslatait a közmédia jövőjével kapcsolatban. A konzultáció eredményét még a közmédia új vezérigazgatói posztjára kiírandó pályázat előtt összegzik.
A TISZA parlamenti frakciója a Media1 kérdésére válaszolt azzal kapcsolatban, miért maradt ki a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) a Médiatanács tagjait jelölő bizottságból. A pénteken megérkezett válasz szerint nem egyedi döntés született: a néhány hete módosított médiatörvény alapján azok a szervezetek vehetnek részt tanácskozási joggal a folyamatban, amelyek legalább két éve társszabályozási szerződésbe…
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) álláspontja szerint nem sérti a szerzői jogot, hogy az M1 képernyőjén sugárzott egyes filmek és más műsorszámok alatt egy ideje információs sávot, illetve hírszalagot jelenítenek meg – derül ki a közmédia sajtóirodájának a Media1 kérdéseire küldött válaszaiból.