Észak-Afrika felől dzsihadista migránstámadásra készül Európa
A spanyol hatóságok hadihajókkal, rohamrendőrökkel és a szabadságolások visszavonásával készülnek az észak-afrikai nyomásra.
Személyre szabható hírfolyam
A spanyol hatóságok hadihajókkal, rohamrendőrökkel és a szabadságolások visszavonásával készülnek az észak-afrikai nyomásra.
Tata városa minden esztendőben méltó módon emlékezik meg 1956 hőseiről.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított az eset körülményeinek tisztázására.
Ruszin-Szendi Romulusz a tatai sortűz elkövetőjének támogatását firtató kérdés elől szó nélkül elsétált.
Dornfeld László szerint Tisza Párt jelöltje semmiben sem felel meg a kormánypárt korábbi ígéreteinek.
Hallgatnak azok a nemzetközi jogvédők, akik az Orbán-kormány alatt még hangosan kiálltak a magyar sajtószabadságért.
A témában Járdi Roland, a Világgazdaság szakújságírója nyilatkozott a HírTV Híradójának.
A képviselők megválasztották Magyarország új köztársasági elnökét.
„Szégyen” – A KDNP szerint elfogadhatatlan a tatai sortűz karhatalmistájának jelölése
A tárcavezető az előző kormányokat tette felelőssé a kialakult helyzetért.
Az új államfőjelölt megválasztása nem csupán bonyolult alkotmányjogi, hanem súlyos morális kérdéseket is felvet
Vukics Ferenc: Ukrajnában tanulják a modern drónhadviselést a latin-amerikai drogkartellek.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Súlyos emberhiány és drasztikus infrastruktúra-rombolás nehezíti Ukrajna helyzetét a közelgő tél előtt.
Az Országgyűlés munkája reggel kilenc órakor a roma holokausztról megemlékező beszéddel kezdődik.
A több mint száz versenyzőnek harminchárom utat kellett megmásznia a három nap alatt.
Vicc és méltatlan Baka András jelölése - jelentette ki a Fidesz országgyűlési képviselője.
Kovács András, Nagy-Bató Jonatán és Deák Dániel elemezték a parlamenti adok-kapokot és a politikai térben zajló eseményeket.
Bóka János megerősítette: a fideszes képviselők nem vesznek részt az új köztársasági elnök megválasztásán.
Lannert Judit Facebook-videójában egy olyan irodát mutatott be, amit még az Orbán-kormányok családügyekért felelős államtitkáraitól örökölt.
A ceremónia során a miniszterelnök bekiabálásokkal igyekezett megzavarni a parlamenti eskütételt.
A Tisza-kormány válságkezelés helyett válság-kommunikációt folytatott - ki a Fidesz frakcióvezetője.
Politikai feszültségekkel és az aszály miatti válságkezeléssel indult a parlament ülése.
A Fidesz országgyűlési képviselője szerint a paksi blokk visszatérése és az időjárás enyhülése hozhat némi lélegzetvételnyi szünetet.
A HírTV Monitor című műsorában Dornfeld László és Halász Gábor értékelte az Országházban lezajlott vitákat.
Politikai színházzal és figyelemeltereléssel vádolta a Tisza-pártot Pilhál Tamás, a Magyar Nemzet publicistája.
16 órától a Viszonválasz című műsort élőben közvetítjük.
Az adás vendége Siklósi Péter biztonságpolitikai szakértő.
Utcára vonultak a ceutaiak a várost sújtó migrációs válság miatt.
Nem nyitja meg a Hormuzi-szorost Irán engedmények nélkül.
Dzsihádista toborzás zajlik a ceutai határon.
Levélben kerestük a Transparency International Magyarországot és a TASZ-t is.
A tiszásoknál azonban nem talált az akciója befogadó közegre.
A hírrel kapcsotban Lomnici Zoltán alkotmányjogász mondott kommentárt.
Újabb beavatkozás jöhet az üzemanyagáraknál.
Bolíviában ősi szertartásokkal köszöntik augusztust.