Lázár János túlárazott megbízásai miatt tett feljelentést Vitézy minisztériuma
Az M6-os autópálya üzemeltetési jogának korábbi odaítélése ügyében tett büntetőfeljelentést a Közlekedési és Beruházási Minisztérium.
Személyre szabható hírfolyam
Az M6-os autópálya üzemeltetési jogának korábbi odaítélése ügyében tett büntetőfeljelentést a Közlekedési és Beruházási Minisztérium.
A radikális jobboldali médiaszemélyiséget New Orleans repülőterén tartóztatták fel és az ICE louisianai központjában tartják.
A színész az NVVH vezetői kinevezése után kritikus posztban sürgette az érdemi elszámoltatást.
Rabb Ferenc nem fogadta el a közös megegyezést, most munkavédelmi területen dolgozik.
Elképesztő felvételek örökítették meg a mentést.
Miután az elhízottság a fejlett világ népbetegségévé vált, sokan – és nem is mindig megalapozatlanul – egyfajta bűnbaknak kiáltják ki a cukrot, a cukros ételeket. Hasítanak is a piacon a mesterséges édesítőszerek, azonban egyre több negatívum derül ki róluk. Legutóbb például az, hogy komoly hatással lehetnek a bél mikrobiomra, azaz az ott élő baktériumok sokféleségére.
A brutális erőnek és a rajtelektronikának köszönhetően rakétaként lő ki, az alacsony üléspozíció miatt hamisítatlan sportautó benyomását kelti, miközben csomagokkal együtt akár öten is utazhatnak benne. Teszten a megújult Audi e-tron GT.
„A mesterséges intelligenciának van egy olyan, a klímakatasztrófánál közelebbi veszélye, amit nem vesznek észre. Algoritmus útján evolúcióképessé válhat” – figyelmeztet Szathmáry Eörs, az Amerikai Tudományos Akadémia friss tagja, aki évek óta kongatja a vészharangot az emberi civilizációt fenyegető veszélyek miatt. Hogyan készüljünk az áram nélküli jövőre? Milyen intézményt nyitna a Karmelita felső emeletén, és hogy…
Az erről szóló hirdetés több ingatlanos csoportban is megjelent és egyből arról indult meg a találgatás, hogy melyik NER-közeli oligarcha akar elmenekülni az országból, ám Czafik Zsolt valójában már régebb óta árulja az ingatlanát és nem is tartozott az ismerten fideszes kötődésű üzletemberek közé.
A repülőgéppel már Ausztriában is probléma volt, aztán amikor meglátta az osztrák vadászgépeket, átjött a magyar légtérbefölé.
Nem csak a ketamin árad Nagy-Britanniába, kilenc tonna kokaint is találtak.
Az NVVH elnöke szerint az év végéig már elindulhatnak a vizsgálatok.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Tasnádyt a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal nyomozati elnökhelyettesévé választotta az Országgyűlés.
Helyi lakosok megakadályozták, hogy a Vöröskereszt munkatársai vizet és élelmet osszanak a migránsoknak, majd több sátort is felgyújtottak. Mindez órákkal azt követően történt, hogy migránsok kövekkel támadtak egy katonai járműre.
Ez lesz a belépő szint a pályahasználtra szánt modellek közt.
A rendőrök tetten érték.
Egy, a kriptovaluták visszaszerzésére szakosodott cég segített annak a brit férfinek, akinek 2014-ben zárolták a bitcoint tartalmazó számláját, mert az azzal kereskedő tőzsde becsődölt.
Egymással viaskodó főnemesekkel, Habsburg-uralommal, török hódoltsággal, társadalmi, gazdasági, demográfiai összeomlással Magyarországon generációknak kellett szembenézniük az ötszáz éve elszenvedett mohácsi vereség után. A cikk a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából készült sorozatunk 3. része.
Jelenleg naponta 300 drónt indítanak el orosz célpontokra.
A miniszterelnök üzent azoknak a tiszásoknak és fideszeseknek is, akik kritizálták az NVVH elnökének a kiválasztását.
51 különböző területen mérték össze tudásukat a robotgyártók a Kínában megrendezett World Humanoid Robot világkupán, amely nem pusztán a sportértékre fókuszál.
Hegedűs Zsolt szerint papaíron jól nézett ki az alapítvány feladata, de az eredményeik nem álltak arányban a ráfordított közpénzzel.
„Sokáig szerintem a politika nem merte fölvállalni a vezető szerepét, én ezt most fölvállalom” – jelentette be Nagy Ervin.
Egy bátor anya, aki a természet őserejének tűnik, de egy hallgatag férfi segítségére szorul. A Disney+ beteljesítette az amerikai írószupersztár Bret Easton Ellis vágyát. Szubjektív családtörténetet, hátulnézetből, Vásárhelyi Máriától. Mozart-expedíció a Müpában. Ez a HVG kulturális ajánlója.
Egy évtizedenként egyszer előforduló időjárási anomália, a trópusi Csendes-óceán felmelegedése és az abból adódó kelet-antarktiszi havazás lassította átmenetileg az antarktiszi jégtakaró tömegvesztését
Az igen alapos cikk Szegeden indul, úgy mutatja az épülő gyárat, mint ugródeszkát, amelynek segítségével a legnagyobb kínai konszern, a világ legjelentősebb elektromos autógyártója meg akarja hódítani az európai piacot. Akkor indítja meg támadását, amikor a szebb napokat látott német konkurensek éppen a falnak szorultak.
A parkolók és a kerékpársáv között biztonsági zónát hoztak létre az ajtók kinyitásához.
Minél több vizet tartsunk Magyarországon, lényegében ezt célozza egy új kormányhatározat, ami fordulatot jelent az eddigi vízgazdálkodásban. A miniszternek olyan dolgokat kell megvalósítania, amiket évek óta szorgalmaznak kutatók és civilek, de eddig csak kevés hatással.
Törvény különleges rendőri védelmet a szervezet négy elnökhelyettesének is biztosít, bár egyelőre csak egyet választottak meg közülük.
A miskolci közgyűlés tagja lesz a poltikus.
A nepáli hatóságok több mint 1500 embert keresnek, miközben a halálos áldozatok száma közelít a 600-hoz.
A videó A legsötétebb óra című filmből tartalmaz egy jelenetet, ahol a Winston Churchillt játszó Gary Oldman arról beszél, hogy nem lehet észérvekkel hatni egy tigrisre, amikor a szájában van a fejünk. A tárcánál valaki ezt úgy vágta össze, mintha Trumpra vonatkozna.
A Fővárosi Főügyészség fellebbez a Fővárosi Törvényszék döntése ellen.
Az amerikai Harvard Egyetem mérnökei az olivin, valamint egy speciálisan szerkesztett baktérium segítségével érnék el, hogy kevesebb szén-dioxid legyen a légkörben.
Unger Anna a megválasztása előtt azt írta Ligeti Miklósnak, a szervezet jogi igazgatójának, hogy várja a fedélzetre az NVVH-nál.