Franciaország nekikezd a közösségi média életkori alapú korlátozásának, és követheti Európa is. A perek, kutatások, a társadalmi felháborodás és az ezekkel jelentkező szabályozás nem tetszik Donald Trumpnak. A gyermekvédelmi szándék nemes, de a siker nem garantált, ismertek a kiskapuk.
Kifejezetten az építészet és a belsőépítészet számára készítettek remek szakítószilárdságú bioanyagot svéd kutatók. Az alapanyag megtalálható a sörben, a kenyérben vagy a pizzatésztában is: egyszerű sütőélesztő.
Üzleti titkok ellopása miatt perelte be nemrégiben az Apple az OpenAI-t, a ChatGPT mögött álló fejlesztőt. Az OpenAI sem várt sokat a válasszal, és miközben boszorkányüldözést emleget, a bíróságon kívül a nyilvánosságot is maga mellé állítaná.
A német gyártású katonai motorkerékpár a hét elején került elő a rekordalacsony vízállású Dunából Budapesten. Most az is kiderült, mit rejtett az oldaldoboza.
Az első lépés ennek a szennyezésnek az elhatárolása, de ezt a kármentesítés folyamatának elindítása kell, hogy kövesse – mondta Karácsony Gergely főpolgármester.
Meryl Streep jótékonysági árverést szervezett, amelyben a divatiparról szóló film ikonikus ruháit ajánlják fel magasztos célokra – az ételfoltos ruhakölteményt például ételfolttal együtt lehet megvenni.
Ausztriát, Csehországot, Szlovákiát, Szlovéniát és Magyarországot tömörítő C5-együttműködés következő ülésén fogja javasolni a külügyminiszter a téma megtárgyalását.
A környezetvédelmi miniszter azt írta: a hulladékkoncesszió felülvizsgálatával Kertész-Káldosi Zsuzsanna vezetésével egy tízfős csapatot bíztak meg, arra azonban nem tért ki, hogy ennek tagja lesz-e az ex-molos Kolesár Gergely.
A NASA kutatói egy számítógépes szimuláció alapján arra jutottak, hogy a Plútó jeges gleccserei alatt folyékony nitrogén lehet, amiből az elmúlt 1 millió évben a felszínre is jutott.
Az állami sínhegesztési kapacitások leépítése miatt csak a V-Híd és a Swietelsky tud ilyen feladatot elvégezni, utóbbi szakemberhiányra hivatkozva nem indult. Vitézy elrendelte a GYSEV-nél és a MÁV-nál az állami erőforrások visszaépítését.
Aki figyelte a híreket, annak nem lesz meglepő, hogy kik lesznek a szombaton a Tisza frakciója elé kerülő államfőjelöltek - mondta Magyar Péter miniszterelnök a kormányszóvivői tájékoztatón.
A párt a hatósági engedélyt hiányolja a tábla kihelyezéséhez, majd Rétvári Bence arról beszélt, hogy a jogszabályokat a minisztériumoknak fokozottan be kell tartaniuk.
A Wise tíz éve működő budapesti irodája mára a cég egyik legnagyobb globális központjává nőtte ki magát. A hagyományos bankok számára komoly kihívást jelentő fintech szolgáltató magyarországi helyzetéről, a működési kilátásokról és a nehézségekről is kérdeztük Horányi Gergőt, a vállalat globális termékfejlesztési vezetőjét.
Nagyot néztek az elemzők a júliusi 1,2 százalékos infláció láttán. Van, aki szerint ez lehet az éves mélypont, más optimistább. A kedvező adat nyomán további kamatcsökkentések várhatók az MNB részéről.
Angelina Jolie testvére, James Haven maga is színész, játszott is húga több filmjében. 2024-ben összeházasodott egy nővel, de a házasságot hamar érvénytelenítették. Most nyíltan beszélt arról, hogy meleg.