Visszatérhet a V8 a Maserati kínálatába
Van esély arra, hogy a Maserati a közeljövőben ismét áruljon 8 hengeres erőforással szerelt modelleket.
Személyre szabható hírfolyam
Van esély arra, hogy a Maserati a közeljövőben ismét áruljon 8 hengeres erőforással szerelt modelleket.
A lapok egy része szerint Baka kinevezése és évekkel ezelőtti, a Legfelsőbb Bíróság éléről történt kifúrása között annyi a különbség, hogy akkor a demokrácia leépítését, most a visszaállítását szolgálja a művelet.
A kormányfő hibájából erősebb elnöki pozíciót foglalhat el Baka András, mint amit számára a törvény kijelöl. Magyar Péter viszont bebizonyította, hogy nem csak az abszolút filmszínházban képes korrigálni és uralni a forgatókönyvet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között várható szerdán.
Mintha elvágták volna, az áprilisi választások után teljesen leállt a Szerencsejáték Zrt. támogatásosztó leánycégénél a szponzorpénzek utalása. Pedig a cég vezetése még ugyanaz, és talán a támogatás szabályai sem változtak, bár az sose volt nyilvános. Valószínű, hogy a választás előtti pénzesővel teljesen kiköltekezték magukat.
A focista és a modell tíz éve ismerkedett meg egymással egy madridi Gucci üzletben.
Most üt vissza Matolcsy György pazarlása: négymilliárd forinttal kevesebbért pályáztat a Magyar Nemzeti Bank ingatlanvállalata három, kivételes státuszú ingatlant, mint tavasszal, amikor nem talált vevőt. Az ügyészségre vár, hogy kiderítse, gondatlan túlértékelés vagy tudatos bűncselekmény történt.
Megválasztották a következő köztársasági elnököt, a Mi Hazánk is hajlandó volt megemlékezni a roma holokausztról, Ruff Bálinték feljelentést tettek Orbán Viktor korábbi közösségi médiásának ügyében, Mészáros Lőrinchez nem jut uniós forrás, orosz szerverekről támadták a Magyar Államkincstárat. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
Az NNI nyomozói a mentőautók beszerzésével és javításával kapcsolatos iratokat, számlákat és adathordozókat foglaltak le. Az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy mindenben együttműködik a hatósággal.
Egy belső rendőrségi jelentés szerint nem zárható ki a hibrid tevékenység, de egyelőre nem tudni, hogy az eset összefügg-e a múlt heti lipcsei drónincidenssel.
A legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője szerint ugyanakkor a Tisza Párt kétharmados többsége miatt ezen helyzet megoldása egyelőre csak elméleti probléma tud lenni.
A 23 éves Kós – aki a legendás Michael Phelps edzőjével, az amerikai Bob Bowman irányításával készül a Texas Egyetemen – a futam után rosszul lett, és nem tudott a sajtó rendelkezésére állni.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az ukrán elnök mellett Nicusor Dan román és Peter Pellegrini szlovák államfő is jelezte: készek a közös együttműködésre.
A légiközlekedésben most már sorban ötödik napja fennakadások vannak a turisztikai főszezonban.
Sokan a világ legjobb hangú utcai autójának tartják az LFA-t.
A 32 éves Robert Gilmant még 2022 januárjában tartóztatták le azzal a váddal, hogy rátámadott egy orosz rendőrre.
A gyereket újra kellett éleszteni, a rendőrség vizsgálja a szülők felelősségét is.
Ha valamilyen halk hangra figyelünk, gyakran behunyjuk a szemünket, gondolva, hogy az agy ilyenkor jobban tud a hangra fókuszálni. Kínai kutatók vizsgálati eredményei viszont megcáfolják ezt a hiedelmet, legalábbis zajos környezet esetén.
Bár hétfőn bejelentették, hogy megvalósul az a fejlesztés, amit a kerékpárosok régóta követelnek, a budapesti kerékpárosinfrastruktúra így is számos hiányossággal küzd, amit a rendezők is kiemeltek az eseményen.
Egy közúti ellenőrzésen buktak le, három hónapra előzetesbe kerültek Lengyelországban.
Szinetár Dóra hosszan üzent Dúró Dórának, miután a Mi Hazánk képviselői ülve maradtak, amikor a roma holokauszt áldozataira emlékeztek a parlamentben.
A Tirol ausztriai részén túrázó három nagy család mind a 36 tagját sikerült biztonságban lehozni, de nem sok híja volt, hogy tragédiával végződjön a kirándulás.
Megvizsgálták a kutatók az évtizedek óta azonos alapokon nyugvó SIM-kártyákat, és hatalmas biztonsági résre bukkantak.
A Szigeten történt állítólagos bedrogozások kapcsán folyik a nyomozás, a rendőrség tanúkat hallgat ki, kamerafelvételeket elemez és mintavétel is történt. Konkrétumból egyelőre kevés van, találgatásokból és indulatból viszont annál több.
A szervezetek szerint az ICC elleni szankciók megakadályozzák őket abban, hogy a bírósággal együttműködve fellépjenek a népirtás, a háborús bűnök és emberiesség elleni bűncselekmények felelőseinek elszámoltatásában.
A jövő heti rövid munkahét miatt különösen számítanak a véradókra az ünnepnap előtt.
A pletykát a török állami média, a beIN Sports és a kormánypárti Sabah újság is lehozta, később azonban a klub cáfolta.
Több mint egy évvel a megjelenése után végre hazánkban is megjelenik az olcsóbb YouTube-előfizetés, amely reklámmentessé teszi a legtöbb videót.
A Fidesz listájának végéről került be a parlamentbe Hortay Olivér és Palóc André, akik szakmaiságot, mérsékelt stílust és a látványpolitizálás mellőzését ígérik.
A két frakcióvezető, Bóka János és Rétvári Bence videóban fejtették ki, mi a bajuk az új államfővel.
A City új vezetőedzője, Enzo Maresca igényli, hogy a gólok után tudjon röviden egyeztetni a csapatkapitánnyal, de ha Haaland lenne az, bajban lennének. No, meg ő inkább csak ünnepeljen.
Már több mint 260 gyermek fordult az ukrán hatóságokhoz azzal, hogy az oroszok terrortámadások végrehajtására akarták rávenni őket.
Mit kell tudni Baka András pályájáról, és mit várhatunk tőle köztársasági elnökként?
A bántalmazó kapcsolat „minden PTSD-je visszaköszön”, amikor meglátja a volt miniszterelnököt, és napok óta azon pörög, hogy „ennek a gyökérnek ez az egész csak játék volt”.
A Pécsi Tudományegyetem vizsgálatot indított. A Filozófia Doktori Iskola megszüntetésének ügyét a rektor októberben a szenátus elé terjeszti.