Sombr-nak annyira bejött a Sziget, hogy pólót is csináltatott a koncertjéről
Az énekes egy svéd fesztiválon be is mutatta a szigetes pólóját.
Személyre szabható hírfolyam
Az énekes egy svéd fesztiválon be is mutatta a szigetes pólóját.
Elsősorban Magyarországnak lenne érdeke, hogy rendezze viszonyát Ukrajnával. Az Orbán-korszak utáni kármenetés lehetőségéről, a Tisza-kormány előtt álló feladatokról is szól Stark Tamás HVG számára írt úti beszámolója. A történész tíz nap alatt több ukrajnai települést is felkeresett. Élményeit történeti-közéleti kontextusba helyezve foglalta össze.
Az elhúzódó közel-keleti válság miatt az öbölország különtárgyalásokba bocsátkozott Iránnal. Az amerikai elnök fenyegetése arra az esetre szólt, ha ezek az egyeztetések belekavarnának az amerikaiak Teheránnal folytatott tárgyalásaiba.
A lengyel sofőr néhány év múlva éri el a nyugdíjkorhatárt, hamarosan ugyanis betölti a 63. életévét.
A közéleti részvételt akadályozó, újságírók és civilek megfélemlítésére alkalmazott stratégiai perekkel szemben is fellépnének.
Érdekes új képességgel bővült a ChatGPT: képes eltanulni szinte minden mozdulatát, így akár a munkában is segédkezhet.
A térség tiszás országgyűlési képviselője magyarázatot követel a város fideszes polgármesterétől.
Ha egy cég jól csinálja, a bértranszparencia a dolgozók bevonzásának kiváló eszköze lehet. Rosszul kivitelezve ellenkező hatást érhet el.
Összekapcsolják Zuglót és Angyalföldet, mindezt EU-s pénzből.
Itamar Ben-Gvir elmondta, hogy nemcsak azokat kellene megölni, akik közvetlen veszélyt jelentenek Izraelre, hanem azokat is, akik szerinte „nem méltók az életre”.
És történetesen Bencsik Andrásnak hívják. De nem az a Bencsik András.
Az új miniszterelnök igyekszik lebontani a menesztett Orbán tekintélyuralmi rendszerét, ami sokaknál bejön, de nem mindenkinél – írja Markus Schönherr, aki Bécsből, illetve Pozsonyból foglalkozik Közép-Európa fejleményeivel.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Személyes hangvételű dokumentumfilm készül Pigniczky Réka rendezésében Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai „átalakulásáról és bukásáról”.
Az ország már elég régóta, 1999 óta tagjelöltje az Európai Uniónak.
A négyszáz pelletkazánra tíz és fél milliárdot költött az előző kormány.
A magyarok nem szeretik, ha a celebek politizálnak, csak az általánosabb társadalmi ügyek támogatásával szemben megengedők – derül ki az Europion felméréséből.
Sokáig senkinek sem tűnt fel, hogy két kínai tolvaj sorra cseréli ki az ázsiai gamer hotelekben a méregdrága GPU-t egy olcsóbbra.
Ne csütörtökre tervezzük a bevásárlást, de ha mégsem megy más napon, akkor azért így is lesz pár lehetőség.
A miniszterelnök azt szeretné elérni, hogy a leggazdagabb magyar bankja, az MBH indítsa újra a mélyszegénységben élő gyerekek támogatását.
Az 50 legnyereségesebb hazai cégből kilenc emblematikus NER-es cég. A legfrissebb, 2025-ről szóló mérlegek alapján a legnagyobb magyar foglalkoztatók alkalmazottjainak zömmel külföldön dolgozik. Egy 19 fős óriáscégecske dollármilliárdokkal gurigázik. HVG Top 50 – 2. rész.
A Nemzeti Színház igazgatója által alapított Magyar Teátrumi Társaság szerint nem lehet a szakmát kirekesztéssel megújítani.
Egy nemrég elvégzett vizsgálat szerint a tajvani katonai bázisokat védeni hivatott drónelhárító rendszer több sebből is vérzik, az egész program pedig legalább féléves lemaradásban van.
Az orosz állami vállalat ugyanazt a technológiát alkalmazza az egyiptomi atomerőműnél, mint Paks II.-nél.
A klímaváltozás és az elöregedés miatt olyan állapotba kerülnek, hogy félő, a fejünkre szakadnak. Bardóczi Sándor főtájépítész szerint megközelítőleg sincs elég forrás a kezelésükre.
Mikor lett a szépségápolásból egészségügyi rutin? A Boston Consulting Group (BCG) tavaszi kutatása szerint egyre többek számára már nem külön kategória például a bőrápolás, az esztétikai kezelés vagy a hosszú élettel kapcsolatos wellness, hanem egyetlen, összefonódó rendszer. Nők és férfiak körében ugyanúgy.
Profi orosz támadókra gyanakodnak a Magyar Államkincstárnál, külsős szakértők szerint inkább arra utalnak a jelek, hogy egy ügyesebb egyetemista vagy kezdő hacker egymagában is könnyűszerrel feltörhette az intézmény rendszerét. Az is kiderült, milyen jelszavakat használtak a dolgozók
„Lehet, hogy megszegtem valamilyen törvényt, természetesen szükség esetén kifizetem a bírságot” – közölte a cseh miniszterelnök.
„Volt hőbörgés, aztán elnézést kérés.”
Volt, ahol a részvételi arány a 11 százalékot alig érte el.
Adam Mosseri, az Instagram vezetője szerint 10 éve nem változott az Instagram szó kinézete, így itt volt az ideje frissíteni rajta.
Drea de Matteo szerint az tette tönkre a karrierjét, hogy előbb elutasította a koronavírus elleni védőoltást, majd kiállt Donald Trump mellett.
Úgy vágott neki a kétsávos útnak, mintha ott nem lenne semmilyen közlekedés.
A rendőrség szerint a férfi elaludhatott a volánnál.
Nagy port kavartak a Katona József Színház nemrég leköszönt igazgatójának szavai.
Rossz hír Tajvannak, hogy Amerikának az iráni háború miatt alig maradt rakétája. Az amerikai külügyminiszter Trumpnál is veszélyesebb lehet a világra. Fontos, hogy a Tisza azt ígéri, alkotmánymódosítással fogja korlátozni saját és a következő kormányok hatalmát. Témák és vélemények a világsajtóból.