A Nemzetközi Büntetőbíróság újabb két magas rangú tisztségviselőjét sújtotta szankcióval az Egyesült Államok
A szervezet kiáll a munkatársaik mellett.
Személyre szabható hírfolyam
A szervezet kiáll a munkatársaik mellett.
Gianni Infantino ítélőképességét és vezetői képességeit is megkérdőjelezte az MLSZ elnöke.
A halott egy idős férfi, a közelében mopedjét is megtalálták.
Az elhunyt családja válaszokat követel a rendőrségtől, mivel állításuk szerint a depresszióval, szorongással, bipoláris zavarral és epilepsziával küzdő férfi gyógyszereit bontatlanul kapták vissza, amiből arra gyanakszanak, hogy azokat nem is adták oda a fogvatartottnak.
Augusztus 20-án indul újra a Híradó, Bősze Ádám is visszatér egy napra.
Öt évtizede mutatták be.
A GdeBenz applikációja szerint csak a kutak 28 százalékánál lehet benzint kapni, az újságírók is ellenőrizték a töltőállomásokat, azt találták, több helyen nem csak benzin, gázolaj sem kapható.
A Harvard Egyetem tudósai szerint a pilótákat és a légiutas-kísérőket olyan mértékű ionizáló sugárzás terheli, hogy a daganatos megbetegdés kialakulásának esélye náluk jóval nagyobb, mint annál, aki egy atomerőműben dolgozik.
Tejföllel és rögös túróval kellett elkészíteni az idei pályázóknak az ország tortáját, és ennél jobb nem is történhetett volna ezzel a versennyel. A győztes ugyanaz a cukrászda lett, amelyik már tavaly is emlékezetes tortát készített. Megkóstoltuk a Bíborfehér fantázianevű süteményt, és az ország cukormentes tortáját, a Szilvafácskát is.
A Veszprém megyei településre a pétfürdői tűzoltók vonultak ki, mint kiderült, a robbanás ereje akkora volt, hogy az épület nyílászárói kiszakadtak a helyükről.
Dunakeszinél, Zalaegerszegnél és Rétszilasnál is halálos gázolás történt.
Génmódosított baktériumokat hoztak létre az MIT kutatói, úgy működnek, mint egy tranzisztor.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Paksnál mindössze tíz centire van a Duna a rekordalacsony vízállásától.
Formára rendben van.
Az amerikai elnök közölte, hogy a Hormuzi-szoros nyitva áll és működik.
Pont azután hiúsult meg az aláírás, hogy a kormány teljes átvilágítást helyezett kilátásba a cégnél. Az amerikai küldöttség már el is utazott Magyarországról.
A magukat Pro Domo munkacsoportnak nevező tudósítók és hírszerkesztők több mint tíz éven át gyűjtötték az állami hírhamisítás és manipuláció bizonyítékait.
A Hamász elfogadta a lefegyverzéséről szóló ütemtervet, Izrael szerint ez csak taktikázás, nem őszinte szándék. Mégis, Donald Trump gázai béketervének újabb kerete talán utat nyithat a rendezés felé.
Véletlenül idő előtt belerakhatta a macOS-be a kamerás AirPods képességeit bemutató videót az Apple.
A színész azt üzente Verebes Istvánnak, hogy „vagy változtattok a gondolkodásotokon, vagy, ahogy már mondtam, hallgassatok örökre”.
A cég flottája is készen áll, illetve partnereik is beszállnak a szállításba, építésbe.
A lengyel hatóságok szerint nem történt bűncselekmény, az elhunyt ismerősei szerint viszont fejsérülést szenvedett Szergej Vlaszenko.
Az elkövetők nevekhez, fizetési információkhoz, rendszámokhoz és a regisztráció napján érvényes lakcímekhez fértek hozzá a közlekedési hatóságnál.
A szavazók többsége engedné.
Kiugró adatok kellenek ahhoz, hogy a statisztikákban megjelenjenek.
Nagyon szeretné biztonságosabbá tenni a ChatGPT-t a tinédszerek számára az OpenAI. A legújabb funkcióval lényegében elzárják a fiatalokat a hagyományos chatbottól.
A Fidesz kommunikációs igazgatójának jogi képviselője kedd reggel fizetési felszólítást küldött a Miniszterelnökségnek.
A miniszterelnök szerint az Orbán-kormány közpénzt szivattyúzó rendszert épített ki.
35 éve a világ egyik legnagyobb Burger King-éttermével indította gyorséttermi karrierjét a Fusion Befektetési Zrt., amely azóta egy saját márkát, a Bellozzót is megalkotott, üzemelteti az Anna kávéházakat, tavaly pedig elhozta Magyarországra a Popeyest. Miért pont most? Előtte miért egy olasz étteremlánccal próbálkoztak a pizzériákkal telített piacon? A Whopperből fogy több, vagy a sajtburgerből? Sümegi Lászlóval, a…
Fülöp Péter, aki az utóbbi évben Vidnyánszky Attila oldalán a Nemzeti Színház operatív igazgatója volt, korábban Mészáros Tiborral együtt irányította a kaposvári Csiky Gergely Színházat. A soproni polgármester közlése szerint most ideiglenesen lesz művészeti vezető, mert még nem született megállapodás új igazgató kinevezéséről.
Kínában a Windows 10 egy speciális, kínai verziója fut a számítógépeken, ám Peking szerint ezek használata nem biztonságos. Hogy miért, arra nem tért ki.
A férfit agyvérzés miatt vitték kórházba, ott derült ki, hogy egy óriási kő van a húgyhólyagjában.
A csapásban húszan megsebesültek. Az ukrán elnök határozott válaszlépéseket ígért.
A helyettese a Gattyán György nevével fémjelzett Docler Holdingtól érkezett.
Robert M.-et egyelőre harminc napra tartóztatták le.