„Ez nem mehet így tovább!” – ripakodott rá Pócs Jánosra Magyar Péter, majd elvették tőle a szót a Parlamentben
A fideszes képviselő a miniszterelnök gyerekeit emlegette, ebből alakult ki nagy vita.
Személyre szabható hírfolyam
A fideszes képviselő a miniszterelnök gyerekeit emlegette, ebből alakult ki nagy vita.
Kiadta a Google a Gemini 3.5 Transcribe nevű modelljét, amely akár három beszélő szövegét is képes pontosan leiratozni, a beszélők változását pedig időbélyeggel jelzi.
A rablás mindössze négy percig tartott. Villena kincseit, egy több mint 50 tárgyból álló aranygyűjteményt loptak el, melynek értékét 1,7 millió euróra becsülik.
Ligeti Miklós szintén pályázott a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára, amelyre az igazságügyi bizottság végül Unger Anna politológust jelölte.
A harmadik előzményfilm David, az android karaktere köré épül.
John Ratcliffe CIA-igazgató moszkvai útjának a célja az lehetett, hogy lebeszélje az oroszokat egy NATO-tagállam elleni támadásról.
A szerencsétlenségben a jármű pilótája és utasa is meghalt.
Változások jönnek a rádiós piacon.
Csődbe menekülhet a zuglói gigaberuházásért felelős cég.
A háborús bűnös boszniai szerb tábornok 84 éves volt.
A kocsik azért álltak meg, hogy megnézzék a medvéket, de az egyik állatnak ez annyira nem tetszett.
A Samsung nem sok változtatást eszközölt a Galaxy S-sorozat FE-változatán a tavalyi modellhez képest. Mutatjuk, milyen készülékről van szó.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Google lehet a következő technológiai nagyvállalat, amely kivonja gyártását Kínából.
Újra teljes gőzzel, minden turbinával áramot termel Paks, így a magyarországi villamosenergia-rendszer visszatért a nagyobb mennyiségű, napközbeni olcsó exporthoz, de a kora esti drága import csökkenéséhez is. A dunai fenékküszöb még gőzerővel épül, de a romániai atomerőmű vesztét sem ennek hiánya okozta.
A 2008 óta változatlan minimálnyugdíj emelése mindenképpen örvendetes, de vannak még nyitott kérdések. Például, hogy a rokkantnyugdíjakra is vonatkozik-e, illetve hogy fix küszöb lesz, vagy inflációkövető összeg.
A Kossuth-, Jászai Mari- és Páger Antal-díjas színművész az indoklás szerint nem látványos gesztusokkal hódít, hanem azzal a képességével, hogy a kisember esendőségét pátosz nélkül, hitelesen tudja bemutatni.
Elege lett a Xiaominak abból, hogy csak Qualcomm vagy MediaTek „aggyal” dolgozzanak az okostelefonjai. Inkább házon belül készít chipet, és közülük a legújabb a tesztek alapján nem is akármilyent. Annak azonban még nem jött el az ideje, hogy a kínai gyártó végleg függetlenedjen külső beszállítóitól.
A főigazgatói feladatokat ideiglenesen Nagy András Csaba látja el.
A világhírű, magyar felmenőkkel rendelkező francia színész-rendező személyesen mutatja be filmjeit, valamint mesterkurzusokat tart, és közönségtalálkozón is részt vesz.
Igen aprólékosan megtervezte, hogy minden tökéletes összhangban legyen a kijelzőn.
A válogatott két meghatározó játékosának csapata ott lesz a Bajnokok Ligája alapszakaszában, amelynek sorsolását csütörtök este rendezik.
A Nobel-díjas író oldalán a profilképet is feketére cserélték.
Immár több mint 900 ember tűnt el a természeti katasztrófa következtében. Három magyar lehet az eltűntek között.
Az ukrán hatóságoknak sikerült rekonstruálniuk azt az orosz dróntámadást, amit még július 6-án hajtottak végre Zaporizzsjánál. Az eredmény minden szempontból sokkoló.
A 89 éves V. Harald egy ritka vérbetegségben szenved.
Előbb megtapsolták Lázár János lemondását, majd Magyar Péter felszólalásával indult a parlament rendkívüli ülése. A miniszterelnök köszönetet mondott a magyaroknak, akik hozzájárultak az energiakrízis megoldásához, majd alaposan beolvasott a nyaralás közben riogató ellenzékieknek, akiket dilettáns kóklereknek nevezett. A vitában sok szó esett a lélegeztetőgép-beszerzésekről, és a tiszás levezető elnök nemcsak Pócs J…
A lakosok mindkét helyen járőrözést szerveztek az éjszakánként felbukkanó ismeretlenek miatt.
A volt országgyűlési képviselő úgy véli, Ligeti Miklóst, a legalkalmasabb jelöltet „elbuktatták” a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjáért folyó versenyben.
Tovább tart a Vasútvill mélyrepülése, mióta az ügyvezető elvált Mészáros Lőrinc lányától.
A Fidesz jogi lépéseket tesz Tanács Zoltán ellen, aki szerint a Fidesz hozzáfért a Gondosóra program felhasználóinak személyes adataihoz.
A korábbi országgyűlési képviselő újjáépítené a baloldalt, ugyanakkor jelezte: az Irány nem egy párt, és nem is lesz az.
A magyar márkanév átvétele azért is érdekes, mert a vállalat által gyártott étolaj többsége külföldön talál vevőre.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint „egy politikai komisszárt jelöltek a Tisza-ÁVÓ élére”.
A színésznő-humorista-író alkotását bemutatta volna az Operaház, de ő visszautasította a „nagy nyereséggel kecsegtető közpénzes ajánlatot”.
A NASA várhatóan vasárnap indítja útnak a sötét energiát, a sötét anyagot és az exobolygókat is kutató új távcsövét, amelynek fejlesztésén magyar szakember is munkálkodott.