BL-főtábla: Szoboszlaiék Gulácsiékkal is játszanak, Varga Barnabásék Athénban fogadják a Real Madridot
Sallai Roland török klubja, a Galatasaray pedig többek között az FC Barcelonával és a címvédő PSG-vel is találkozik.
Személyre szabható hírfolyam
Sallai Roland török klubja, a Galatasaray pedig többek között az FC Barcelonával és a címvédő PSG-vel is találkozik.
Bizalom kérdése.
A válságkezelésről és az augusztus 20-ai állami ünnepségről vitáztak az Országgyűlés rendkívüli ülésén. Unger Anna Róza politológust jelöli az igazságügyi bizottság a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal élére. 120 ezer forintra emelkedik az öregségi nyugdíj legkisebb összege. Újraindul Iványi Gáborék iskolája. Leváltották az Uzsoki utcai kórház éléről Ficzere Andreát. Kezdje a napot a HVG hírpodcas…
Jogi végzettségre és jogászi tapasztalatra is szüksége van az új közvagyonvédelmi szerv vezetőjének az Ügyvédkör szerint.
Trump egy videót is közzétett az aktusról, amelyen egy filctollal áthúzza a térképen látható Lake Ontario feliratot, és azt írja rá, hogy Lake America. Mint mondta, az átnevezéshez egy jó tollra és némi intelligenciára van szükség.
Adatátviteli hibára hivatkozva nem fizet a Szerencsejáték Zrt. egy Tippmix-játékosnak, akinek a szelvénye szerint busás nyeremény járna.
A miniszterelnök már a parlamentben is láthatóan nehezen viselte, hogy Pócs a gyerekeit emlegette.
A plébános beszédéből ügy lett, miután a térség tiszás országgyűlési képviselője bírálta a szavait, amire az ellenzék a parlamentben azzal reagált, hogy a kormánypárt meg akarja félemlíteni az egyházakat.
A Trabzonspor már a 13. percben emberhátrányba került, majd hat perccel később Nagy Ádám beadása után O'Dowda fejelt gólt. A második félidő elején Corbu és Yusuf is betalált, Lopes Cabralt pedig második sárga lappal kiállította a játékvezető. A végeredményt Lisztes Krisztián állította be, a 86. percben nagy erővel lőtt a bal alsó sarokba.
Művészettörténész, színész-rendező és irodalomterapeuta került be a kilenctagú testületbe, amelynek egyik mandátuma továbbra is betöltetlen. Más tagok cseréje is várható.
A négyüléses hipersportautó legerősebb kivitele 2300 lóerős.
Valós időben elemezte a mesterséges intelligencia egy műtét kameraképét, hogy így segítse a sebészeket.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az elmúlt években tapasztalt nyári alacsony vízállás következtében visszatérő hírnek számítanak a Duna szerbiai szakaszán fel-felbukkanó, a második világháború utolsó évében elsüllyesztett német hajóroncsok. Ki küldte hullámsírba a hajókat, mi lett a legénységgel, egyáltalán mi volt a célja a németeknek a művelettel?
A volt kormányfő nagyon éli a horvátországi vakációt, most egy újabb kikötő éttermében kapták lencsevégre egy népes társasággal.
Keresete visszavonása miatt Szijjártó Péternek közel egymillió forintot kell fizetnie a Telexnek, amelyet tavasszal perelt be a gödi Samsung-gyárról szóló cikkük miatt.
Szívós Mária ettől a tanévtől nem dolgozik, nem oktat és nem vizsgáztat az egyetemen, de az eljárás még nem zárult le. Videófelvétel buktathatta le.
A feljelentést a Transparency International tette, mert a szervezet azt gyanítja, hogy Orbán Győző alaposan túlárazva adott el követ a Mészáros tulajdonában álló V-Híd Zrt.-nek.
A Facebook és az Instagram anyavállalata így szabadulna az ellene Amerikában indított perekből. A megállapodás más országok számára is mintául szolgálhat a digitális gyermekvédelmi szabályozások érvényesítéséhez.
Nem érdemes sokat fogyasztani a xilit nevű, cukoralkohol-alapú édesítőből egy friss kutatás szerint: növelheti ugyanis a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát.
A kiszikkadt hátizsákban egy jégcsákány, egy fényképezőgép, egy síp és egy erősen viharvert dokumentummappa volt.
A férfit még aznap elfogták a rendőrök.
Unger Anna kijelentette, hogy valamivel nem ért egyet, Takács Péter pedig egyszerűen idézetként használja azt a részletet, amit az új hivatal elnökjelöltje épp vitatott.
A korábbiaknál visszafogottabban értekezett Bill Gates a mesterséges intelligenciáról, de azért nincs szó arról, hogy ellenezné a technológiát – inkább attól tart, hogy túl gyorsan fogja elvenni az emberek munkáját.
Az USA túl sok feladattal küszködik egyidejűleg, és kevés a katonai ereje ahhoz, hogy keresztülvigye az akaratát. Így értékeli Ambrose Evans-Pritchard, a konzervatív lap világgazdasági szerkesztője.
Nagymarosnál állnak a vonatok, de a lezárás a közúti közlekedést, így a Volán járatait is érinti, ami megnehezíti a vonatpótlást.
Kelet-német varázslóktól, digó rave-rockerektől, horvát jazzistáktól és lengyel füvesemberektől lesz hangos két napon át az egyik legkisebb Pest megyei település, magyar részről pedig fellép a The Qualitons is.
Egész sokadalom verekedett az utcán, mire a helyi rendőrök kiértek, szinte mindenki kereket oldott.
Bilincs, bilincs, rács, rács – ez volt a kampányban az a figyelmeztetés, amelyet Magyar Péter rendszeresen a NER oligarcháinak és korrupt politikusainak címzett, a választóknak tett ígéretet pedig a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal teljesítheti be. A jogi szteroidokon hizlalt új szervezet elnökjelöltje némi meglepetésre Unger Anna politológus lett. Mire készül, mit tenne és mit mikorra ígér a le…
Nem sokkal korábban az Uzsoki utcai kórház igazgatóját is menesztették.
A járműben orosz sajtóinformációk szerint a katonatiszt mellett felesége tartózkodott, őt kórházba szállították.
Az európai szövetség hivatali visszaéléssel vádolja a FIFA elnökét, aki a világbajnokságok privatizációját tervezte.
Újév napján dobja piacra a Lego a legújabb Mario-készleteit, amelyek között van, amivel már 4 éves kortól lehet játszani.
A sztráda Nyíregyháza felé vezető oldalán eközben a hevesi tűzoltók is dolgoznak, miután három hektáron lángra kapott a száraz fű.
Nagy Dávid a pártból nem lép ki, de az április eredmények után kicsit hátralép a politikától.
Lakner Zoltán szerint a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének jelölt Unger Anna pontos valóság- és önismerettel rendelkezik.