Nincs bizonyíték arra, hogy medve járt Eger környékén
Úgy tűnik, nem medve végzett egy helyi gazdálkodó több állatával.
Személyre szabható hírfolyam
Úgy tűnik, nem medve végzett egy helyi gazdálkodó több állatával.
A színész egészségi okokból nem léphetett színpadra, de októberben visszatér.
A Kék Bolygó Alapítvány bírósághoz fordul a megszüntetésükről szóló kormányzati döntés miatt.
Miért kellett elhallgattatnia őket a hatalomnak? – talán erre is választ kapunk.
Lannert Judit szerint három eszköz áll most az intézmények rendelkezésére.
Bosszantó hibával szembesült sok játékos a legutóbbi Windows-frissítés után.
Az olasz rekordbajnokkal hazai pályán, a milánói együttessel idegenben csap össze a magyar csapat.
A balesetben senki sem sérült meg.
A Srebrenica Emlékközpont szerint az UEFA-nak fegyelmi eljárást kellene indítania a szerb klubbal szemben.
A vidékről Budapestre érkező és az irányítócsoportokban dolgozó munkavállalók tapasztalatait mérték fel.
Június végén már 16,6 évnél járt a magyar kocsik átlagéletkora, erre korábban nem volt példa.
Nemény András szerint nem lehet tovább várni, ha nincs is meg minden feltétel, el kell kezdeni az azbesztmentesítést.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Nem a kinevezett vezető végzettsége, nem a szakmai életrajza, hanem a következő három hónap intézkedései lesznek meghatározóak. Jancsics Dávid szociológus, korrupciókutató írása a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatal körüli vitákról.
Az oldal egyelőre nem működik, de regisztrálni már lehet rá.
A Samsung a Galaxy Z Fold7 esetében egy meglehetősen erős zsanért pakolt a telefonba, így kérdéses volt, az utódja mennyit örökölt ebből.
Vége lassan a nyári szezonnak.
Lannert Judit oktatási miniszterrel indítják el a tanévet.
Bár sokan nem tartották befutónak, meglepetésre mégis ő lett a jelölt, emiatt sok bírálat is érte Unger Annát, az Országgyűlés most mégis megválasztotta az NVVH elnökének, nyomozati helyettesének pedig Tasnády Katalin ügyészt. Ezzel elindulhat a Tisza fő kampányígérete, az Út a börtönbe program és a kormányzati tervek szerinti Tisztítótűz művelet.
A Ferencváros elnöke szerint mindenben segítik a hatóság munkáját. Az ügyben a Belügyminisztérium költségvetési csalás, hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és bűnpártolás, továbbá hanyag kezelés és hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt tett feljelentést.
Ősszel érkezik a színész-rendező szubjektív értékválogatása.
A korabeli fotót magától Nádastól kapta a Fortepan.
Hosszú utat járt be és nagy árat fizet Ukrajna a nemzettudat megteremtéséért, ám mára senki sem vonhatja kétségbe az ukrán nemzet létét. A náci múltra némi megértéssel tekintő német szélsőjobboldali párt, az AfD továbbra is erősödik. A politikus nőket sokkal több személyes támadás éri, mint férfi kollégáikat. Egyre népszerűbb az úgynevezett sötét turizmus, és végül egy személyes elfogultságot tükrőző szemle: újabb a…
A rendőrség kezdeményezte a kiadatási letartóztatását is, a bíróság azonban szabadon engedte.
A gyerekeknek ideális mobilcsomagokat mutatott be a Telekom, amelyek extra védelmet is biztosítanak a fiatalok számára.
Egyszerre békés és felkavaró, csendes és erőteljes, magányos és közösségi élmény az Arcus Temporum három napja. A pannonhalmi művészeti fesztivál hosszú időre ad érezni és gondolkodni valót az oda látogatónak. Idén Bach és Kurtág, Parti Nagy és Esterházy adta mindehhez a kiindulópontot.
Az elnökjelölt korábban azt írta, számít a Transparency International Magyarország jogi igazgatójára a vagyonvédelmi hivatalnál.
A Bombardier Global 7500 Bécsből indult, majd oda is érkezett vissza.
Jelentősen csökkent az inaktívak száma, a foglalkoztatottsági ráta rekordon volt júliusban.
Fideszes városoknak kedvezett Lázár János a milliárdos gavallérkodással.
Csak a külső sáv járható Budapest felé.
A kínai Yangtze Memory Technologies nevét érdemes lesz megjegyezni. Már most is a világ harmadik legnagyobb memóriagyártója, a következő 16 hónapban azonban átvenné a vezetést a globális rangsorban.
Összesen kétszáz karátos az ékszer.
Etika címmel jelent meg a Hősök és Curta első közös dala és klipje.
A Beat művésznéven ismert Fehér Tibort azért keresték, mert nem kezdte meg korábban kiszabott fogházbüntetését.
Az amerikai elnök állítja: a CIA igazgatója nem azért utazott Moszkvába, hogy lebeszélje az oroszokat a háború eszkalálásáról.